Mint ahogy a kispárnát sem fogja nekem behelyezni senki - az azt követő éjszakához hasonlóan e tekintetben is csak önnön képességeimre, saját humán erőforrásomra építhetek. Bérből, fizetésből ápolónőre nem telik. Ráadásul köztünk szólva nem is egy, hanem két darab házi gondozóra lenne szükség esetemben; így esténként egy összeszokott, kétfős kis brigádnak kéne a siker érdekében rajtam munkálkodnia. Egyikük, az izmosabbik, kis bajuszkával az orra alatt, fölém hajolna, de annyira, hogy belátnék neki; enyhe testszagot árasztana, két kézzel átkulcsolná a derekamat, s miközben a másik - az óránkénti szakszerű mozgatáshoz oly szükséges gyógytornászi végzettséggel rendelkező vékonyabb - megfelelő módon összegyűrné a kispárnát, mély levegőt véve erőt gyűjtene. Háromra, mondaná, azután - egy-két-há´ - megemelné alulról a testemet, a kolléganő pedig biztos kézzel, mint a villám, betenné a gerincoszlop megfelelő pontja alá, amit be kell tennie. A bajuszos óvatosan visszaejtene, jaj, mondanám, aztán megint, még vagy négyszer, mint akit felhúztak, jaj, jaj, jaj, jaj, de kellemes. Kedveskéim, hát maguk varázslók, annyi szent. Az Aranykéz utcából tetszenek származni bizonyosan. Szívjanak el egy Helikont, az éjszakai fektetésig már elleszek. Nem kell semmi, kéznél a kacsa.
