Vajda Gergely

Zene hetilapra

Főzött zajok

Egotrip

Terveztem egyszer egy darabot ezzel a címmel. Az alapötlet szerint egy zenemű nem egyéb, mint emészthetőre csinált, felfoghatóra kikevert, élvezetes hangzásokká, izgalmas folyamatokká összefőzött zajok, hangok sorozata. Ez tulajdonképpen most is tetszik, talán egyszer megkomponálom.

A zajok zenei emancipációjáról lenne szó. A zenci.hu szerint – a játékos szó egy online zenei enciklopédiát jelöl – „a zaj szabálytalan időközökben ismétlődő, véletlenszerű, nem harmonikus részhangok, hangrezgés következménye”. Talán a „nem harmonikus” itt a lényeg, hiszen egy kalapácsgép szabályos időközökben ismétlődő csapásait is zajként fogjuk fel. „A zörejeket lökésszerűnek, nyersnek, a hangokat pedig kellemesnek, egységesnek érezzük.” Kivéve mondjuk az óceán hullámzásának vagy az eső kopogásának folyamatos háttérzaját: egyik sem kellemetlen, sőt, ma már olyan telefonos applikációk is vannak, amelyek kifejezetten ilyen fehér zajt produkálnak (olyan zaj, amely minden hallható frekvenciából áll, és amelyben mindegyik frekvenciának ugyanaz az energiája; a név a fehér fényre utal, amely a színek kiegyensúlyozott keveréke), hogy segítsenek az elalvásban. „A zaj bármely kellemetlen hang szubjektív meghatározása. Ez eredhet a környezetünkből, de lehet olyan zene is, ami zavarja hallgatóját (másnak pedig a kedvence). Van, aki háttérzajnak minősíti azt a zenét, amit más éppen a környezet/háttérzaj elfedésére használ.” Innen már nincsenek messze a bizonyos zenéket zajként leszóló szarkasztikus minősítések, és a zenci.hu ebben sem okoz csalódást: „Lehet, hogy az angolok nem szeretik a zenét, de imádják a zajt, amivel jár.” Az idézet állítólag Sir Thomas Beecham (1879–1961) angol karmestertől származik, és egyszerre írja le a Nagy-Britanniát a 19–20. század fordulóján jellemző közepes zenekari muzsikusok, és az őket hallgató átlagközönség minőségét.

A zaj szócikkben található másik citátum már sokkal közelebb visz bennünket ahhoz, amiről érdemes beszélni. „Hiszem, hogy a zaj felhasználása a zeneszerzéshez folytatódni fog és növekszik, amíg el nem kezdjük használni az elektronikus hangszereket, amik lehetővé teszik a zenei célok megvalósítását bármilyen és minden hanggal, ami hallható.” (John Cage)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.