Vajda Gergely

Zene hetilapra

Főzött zajok

Egotrip

Terveztem egyszer egy darabot ezzel a címmel. Az alapötlet szerint egy zenemű nem egyéb, mint emészthetőre csinált, felfoghatóra kikevert, élvezetes hangzásokká, izgalmas folyamatokká összefőzött zajok, hangok sorozata. Ez tulajdonképpen most is tetszik, talán egyszer megkomponálom.

A zajok zenei emancipációjáról lenne szó. A zenci.hu szerint – a játékos szó egy online zenei enciklopédiát jelöl – „a zaj szabálytalan időközökben ismétlődő, véletlenszerű, nem harmonikus részhangok, hangrezgés következménye”. Talán a „nem harmonikus” itt a lényeg, hiszen egy kalapácsgép szabályos időközökben ismétlődő csapásait is zajként fogjuk fel. „A zörejeket lökésszerűnek, nyersnek, a hangokat pedig kellemesnek, egységesnek érezzük.” Kivéve mondjuk az óceán hullámzásának vagy az eső kopogásának folyamatos háttérzaját: egyik sem kellemetlen, sőt, ma már olyan telefonos applikációk is vannak, amelyek kifejezetten ilyen fehér zajt produkálnak (olyan zaj, amely minden hallható frekvenciából áll, és amelyben mindegyik frekvenciának ugyanaz az energiája; a név a fehér fényre utal, amely a színek kiegyensúlyozott keveréke), hogy segítsenek az elalvásban. „A zaj bármely kellemetlen hang szubjektív meghatározása. Ez eredhet a környezetünkből, de lehet olyan zene is, ami zavarja hallgatóját (másnak pedig a kedvence). Van, aki háttérzajnak minősíti azt a zenét, amit más éppen a környezet/háttérzaj elfedésére használ.” Innen már nincsenek messze a bizonyos zenéket zajként leszóló szarkasztikus minősítések, és a zenci.hu ebben sem okoz csalódást: „Lehet, hogy az angolok nem szeretik a zenét, de imádják a zajt, amivel jár.” Az idézet állítólag Sir Thomas Beecham (1879–1961) angol karmestertől származik, és egyszerre írja le a Nagy-Britanniát a 19–20. század fordulóján jellemző közepes zenekari muzsikusok, és az őket hallgató átlagközönség minőségét.

A zaj szócikkben található másik citátum már sokkal közelebb visz bennünket ahhoz, amiről érdemes beszélni. „Hiszem, hogy a zaj felhasználása a zeneszerzéshez folytatódni fog és növekszik, amíg el nem kezdjük használni az elektronikus hangszereket, amik lehetővé teszik a zenei célok megvalósítását bármilyen és minden hanggal, ami hallható.” (John Cage)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.