– Te mocorogsz ott az előszobában?
– Persze, ki más?
– Örülök, hogy megjöttél, épp most olvastam valamikori magadról egy lengyel irodalomtörténész, Ryszard Przybylski az öregségről szóló esszékötetében. Azzal kezdi, hogy jóllehet halálra ítéltek, „ugyanakkor az esemény minden ó- és újkori kommentátora egyetért abban, hogy ez önkéntes halál volt”. Nem idézek minden részletet, csak Nietzsche idevágó szövegét, miszerint „Szókratész teljesen tudatosan, minden természetes halálfélelemtől mentesen alakította úgy az eseményeket, hogy halálra ítéljék, ne száműzetésre.” Mit szólsz ehhez?
– Ugyan máig is nagyon jó a memóriám…
– Hát persze, hiszen még fiatal vagy. Nem egészen 70 éves, ha jól számolok… Azóta, hogy kivégeztek (mi tudjuk, hogy csak eltüntettek) 2422 év telt el, csakhogy attól kezdve nem öregszel.
– …mégis nehéz felidéznem akkori meggondolásaimat. De való igaz, végezetül is nem akartam megöregedni.
– S milyen igazad volt. Nem jó az öregség. Erről szól Przybylski említett kötete is. Biztosan nem örültél annak, ami végül is történt; mindaddig, amíg meg nem tudtad isteneid döntését: addig élsz, míg egyszer valahol jogszerűen halálra nem ítélnek, és ki nem végeznek. De hát már sokat beszélgettünk erről.
– Most sem tudok erről mást mondani, mint eddig. Hagyjuk is ezt, nem jutunk ötről a hatra. Viszont szerettem volna kérdezni tőled valami fontosat. Már visszajöttem Amerikából, amikor a Hamász betört Izraelbe, válogatás nélkül lemészárolt ki tudja hány izraelit…
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
