Élet + Mód

Ecuadori rabság - A mélységből kiáltok hozzád

Cikkünk szerzője, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke, a közelmúltban többször utazott Dél-Amerikába, hogy közbenjárjon az ott bebörtönzött magyar drogfutárok érdekében. A lelkész ecuadori tapasztalatait olvashatják a következőkben.
  • Iványi Gábor
  • 2008. július 10.

Spanyolország győzött - A felejtés kezdete

A németek mítosza most negyven körüli generációm számára végleges formáját a nyolcvanas években nyerte el, pontosabban 1982-ben és 1986-ban. Mindkét világbajnokságon borzalmas játékkal, hol az osztrákokkal lepaktálva és Battiston kiütött fogain át, hol meg tizenegyeseket védve és berúgva, foggal-körömmel védekezve jutottak teljesen érdemtelenül döntőbe.

Olimpiai esélyek: kajak-kenu - A "rendes" beszállítók

A hétvégén rendezték Szegeden az idei felnőtt magyar bajnokságot, s egyben az utolsó olimpiai válogatót. A vízen (egyetlen ötkarikás szám, a férfi kajak négyes kivételével) mostanra eldőlt minden, ami eldőlhetett. A sportszövetség pénteken, lapunk megjelenésének másnapján hirdeti ki az utazó csapat névsorát. Lesz, aki sír majd.

Mit nekünk Bohácek! - Váci út - Séta a magyar gyáripar főutcáján

Amikor télen a Soroksári úton jártunkban a magyar malomipar dicséretét zengtük (Aprítunk, tisztítunk, MaNcs, 2007. december 6.), nem volt alkalmunk rámutatni, hogy a iparágnak hasonlóképpen fontos centruma volt a mai Újlipótváros, mindjárt a Szent István körúttól kezdődően. A Nyugatinál a Kádár utcának például azért ez a neve, mert itt működött az Unio malom kádárműhelye. De a Pannónia utcát sem a dunántúli lankák tiszteletére nevezték el így, hanem azért, mert az 1863-ban alakult Pannónia Gőzmalom Társaság telkét szegélyezte a mai Victor Hugo és Ipoly utca között. A céget alapító nagykereskedő-házak - Wahrmann Mór és fiai, Hirschler Márk és fiai stb. - üzleti sikereik nyomán más iparágakba is befektettek, így jött létre például az Első Magyar Gazdasági Gépgyár (EMGG) a magyar gyáripar leendő "főutcáján".
  • - kovácsy -
  • 2008. július 3.

A Global Voices Budapesten - Ha a nép kamerát ragad

A közéleti blogok a demokráciát nélkülöző országokban politikai tényezővé nőtték ki magukat, de a civil újságírók nyomában ott lohol az állami cenzúra és a rendőrség. A macska-egér harcban a kínzástól a karaktergyilkosságon át a láthatatlanító programig minden eszköz megengedett. Ez derült ki a cenzúramentes világhálózaton is dolgozó Global Voices (GV; globalvoicesonline.org) budapesti konferenciáján.
  • Linder Bálint
  • 2008. július 3.

Nem csoda? - Holland válogatott

Ezt az írást eredetileg az motiválta, hogy legyen valamilyen magyarázat a "holland futballcsodára". Aztán mire megszületett - a cikk és nem a magyarázat -, eltelt három nap, és egy új mítosz helyett "csak" egy (nem) hétköznapi történettel lettünk gazdagabbak. A csodára még talán akadt volna magyarázat.
  • Bérczes Tibor
  • 2008. június 26.

Nincs egyeztetés - Az orosz válogatott

Az orosz nagyvárosok hangulata vasárnap éjjel talán 1961 áprilisára, Gagarin kozmikus útjának lelkes fogadtatására emlékeztetett. Ennyi - csak Moszkvában legalább félmillió - őszintén elragadtatott ember saját magától ekkor mehetett ki az utcára utoljára, kezükben spontán felirattal: "Az űrbe mindenkivel!"

Szergej Makarov visszatét - Különféle válogatottak

Most végre mi is úgy érezhetnénk, hogy a futball mélyére látunk. A tévé jóvoltából mindig tudjuk, ki mennyit fut, hányat passzol, birtokol vagy nem birtokol, lő-e, s ha igen, hányszor nem oda. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy a nagy statisztikák közepette semmi sem derül ki.

A virág a helyén van - Zöld vadművelet

Országos akció indult június 5-én, a környezetvédelmi világnapon: húsz település ötvenhét gerillakertész-csapata látott munkához, hogy az éj leple alatt virágültetéssel vagy egyéb szépítéssel takarja el környezete tájsebeit. A Lágymányos zöldvadz/Lágymányos guerillaz nevű budapesti csapat egyik "bevetését" nyomon követtük.
  • - legát -
  • 2008. június 26.

Egy vidám intézmény - A tiszteletbeli magyar konzulátus

Magyarországnak nem minden államban van nagykövetsége, így hát a nyaraló honpolgár problémáival nem mindig tud a nagykövetséghez vagy a konzulátushoz fordulni. De aggodalomra semmi ok, hiszen tiszteletbeli konzulunk még ott is lehet, ahol a madár se jár.
  • Jászberényi Sándor
  • 2008. június 26.