Ecuadorban nincsenek büntetés-végrehajtási intézetek. Vannak azonban magas fallal (tetejükön szögesdróttal) körülvett épületegyüttesek, melyek a "Szociális és Rehabilitációs Intézet" nevet viselik. A kapukban és az épületek között rettenetes lőfegyverekkel felszerelt személyek láthatók. Nem szociális munkások, és nem pszichoterapeuták vagy más, rehabilitációhoz értő szakemberek. Õrök.
Magyar fiataljaink nem rehabilitációs vagy szocializációs megfontolásból kerültek e keretek közé, hanem kábítószer birtoklása miatt. Persze hogy börtönbe kerültek, bárhogy nevezzük is ezeket a komor épületeket. Valószínű, hogy a falak között hosszú éveket töltő külföldi fogvatartottak elenyésző kivételtől eltekintve valamennyien droggal összefüggésben kerültek a rácsok mögé. Csak a szomszédos Kolumbiából három-négyezer ember jutott erre a sorsra. Ami Peruban vagy Kolumbiában megterem, abból Ecuadorban lesz áru. Nagy számban ülnek európaiak is. A legtöbben németek, hollandok, svédek, spanyolok, a kelet-európaiak közül pedig lengyelek.
Az elmúlt hét évben hét magyar is zátonyra futott itt. Nelson 2001 decemberében akart Quitóban repülőre szállni egy faliórával, amelyben másfél kilogramm kokain volt elrejtve. Először járt a dél-amerikai országban. Egyetemista volt. Több nyelven beszélt. Az egyik tanára "etette be". Egy vallástörténeti előadás után azzal a gondolattal fegyverezte le a tartózkodását, hogy amit a bibliai törvények nem tiltanak, azt szabad. Kétségtelen, a Szentírás legfeljebb a folyékony, bódulatkeltő gyümölcsi eredetű szerek hatásával és következményeivel foglalkozik, de vannak más tettek is, melyeket nem nevesít, de vélhetőleg mégsem helyesel.
N bizonyítani akart a tanár körüli "szeminárium" előtt is, és elvállalta az utat. Nyolc évet kapott. Külön "szerencséje", hogy spanyol anyanyelvű orvos apja gyakorlatilag odaköltözött, és harcolt az életben maradásáért. Az ecuadori börtönökben (használjuk az egyszerűség kedvéért ezt a közismertebb megjelölést) ugyanis csak a zártság biztosított, és az ebből fakadó lassú szemléletformálódás. Nem biztosítanak azonban könyveket, eszközöket, ágyneműt, sőt ruhát sem. Azt mindenki hozza magával, vagy bent próbálja megszerezni. Ha valakiről nem gondoskodnak a hozzátartozói, akkor megpróbál vásárolni abból a készletből vagy hagyatékból, amit már szabadult vagy időközben elhunyt rabtársak hagytak hátra.
*
Hogy mivel lehet fizetni? Nos, esetleg otthonról kell pénzt kérni. Természetesen ez igen kockázatos dolog, mert a börtön belső társadalmának erős emberei bevételi forrássá avathatják a pénzt szerezni képes személyt. Készségesen kölcsönöznek, de örök eladósodáshoz vezető uzsorakamatra. Ha az adós nem fizet, büntetgetik. Verik és esetleg szurkálják. Felhívatják vele az otthoniakat, zokogja csak el a rémtörténeteket, mert azok valódiak. A többszörösen túlzsúfolt börtönökben mindennaposak a lázadások. Mivel pénzért bármit be lehet vinni (élelmiszert, ruhát, gyógyszert, tisztasági szereket éppúgy, mint elektronikus cikkeket, fegyvert, kábítószert vagy nőt), az ember élete attól függ, hogy egy-egy rossz pillanatban hol tartózkodik, összefut-e valamelyik rosszkedvű hitelezőjével, meg tudja-e magát védeni, vagy sem. Vannak azután olyanok is, akik jobb híján a testükkel fizetnek. Így juthatnak elégséges élelemhez (ennek minősége és mennyisége ugyanis erősen kritikus, ráadásul a fegyőrök is megdézsmálják, ha fogukra való főtt a konyhán), ezáltal találhatnak viszonylag elfogadhatóbb és védettebb cellát egy-egy erős ember oltalmában.
*
Á és T - miskolci fiatalok - (ugyancsak nyolc év árnyékában, melyből már három és fél esztendő eltelt), arra jutottak, hogy otthonról hozott élelmességük és hozzáértésük alapján karbantartó céget hoznak létre. Miskolcon rugalmas vállalkozásokból (ügyeskedésekből) tengődtek, míg egyik munkájuk megrendelője kölcsönt nem ajánlott, melyet nem tudtak időre visszafizetni. A szorultságból csak egy kiút mutatkozott, bevállalni a nagyembernek egy külföldi fuvart, amin kereshetnek is. Előbb Á ment. Első útjáról simán megérkezett, így T is nekibátorodott, és legközelebb már együtt repültek. Azonnal lebuktak. Mintha várták volna őket. Három év telt el a tárgyalásokig, míg aztán nyolc-nyolc évre "megmérték" őket. Hogy az idő elviselhetőbben teljék, kitalálták hát a "kft."-t. Egy nagy hatalmú, pénzes arab elítélthez szegődve cellák felújítását vállalták. Óriási sikerük lett. Újrafestették vidám színekkel, és modern csempével burkolták a 6-7 nm-es helyiségeket. A falra szerelt három ággyal szemközti oldalt telitükörrel borították (ez volt a legnagyobb ötletük), a zugokba csilingelő, üvegdíszes falikarok kerültek. A sarokban ízléses tartó a tévének, hifitoronynak, s a konyha is a magára valamit adó legénylakás igényei szerint berendezve. Egy ilyen cella négyezer dollár körüli összegért talál vevőre. Aki nem veszi meg a "kiutalt bérlakás"-t, az ki tudja, milyen körülmények között és társaságban hajthatja boldogtalan álomra a fejét. A földön? Vagy a vasbeton vázon, esetleg a sima ágykereten?
Az üzletekben természetesen benne vannak az őrök is. Különben elképzelhetetlen lenne két és félszer kétméteres ép táblákban bejuttatni az elítélt költségére a tükröt, eredeti csomagolásban az olasz csempét, a kívánság szerinti színű falfestéket, vécécsészét, csaptelepet vagy egyéb ékességet.
Aztán ott vannak a nők. A férjvadászat elfogadott módja a börtönök látogatása, és nem csak hozzátartozók részéről. Akinek sikerült valakivel összemelegednie, legközelebb szól a barátnőjének vagy ismerősének. Á és T úgy érzi, nem is akar majd hazamenni, olyan "odaadó csajokkal" sikerült összejönniük.
I 12 évet kapott. Szobafestő volt itthon. Akadozva ment a munka. Nehezen jutott előre. A szüleinél lakott a feleségével és óvodáskorú kislányával. Valaki nagyobb részesedést ígért egy csekély szívességért. Fizette az utat, az ott-tartózkodás összes költségét, és százalékot is kínált. Az első út sikerültÉ
Amikor megszületett az ítélet, az asszony elvált tőle. I csak nehezen szabadult meg költséges paszszióitól, ezért fűnek-fának tartozott. Sok - eddig el nem képzelt - megaláztatást kellett eltűrnie, mire egy nála csupán néhány évvel idősebb elvált ecuadori asszony el nem kezdte látogatni és támogatni. Most öt év börtön után, feltételes szabadlábon végre összeházasodhattak, de csak tengődnek, mert I nem vállalhat munkát, s az asszony sem tudja igazán eltartani.
*
Guayaquil Ecuador legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő kikötővárosa. A belvárosban elegáns szállodai negyed, gyönyörű tengerparti parkok, üzletek, bankok. De a repülőtértől a börtönig vezető mintegy 20 km-es út mindkét oldalán összefüggő, leírhatatlan nyomornegyed. A taxisofőr nem vállalja, hogy bevisz. Egészen biztosan körbevennék az autóját és kizsebelnének minket - állítja. A börtön környéke is minden képzeletet alulmúlóan nyomorúságos. Düledező, szutykos kalyibák sorában árulják az egyre csak vonuló hozzátartozóknak a bent használható dolgokat, sőt a főtt ételt is. Az embernek az az érzése, hogy itt még a konzerv is hasmenést okozhat. A guayaquili börtön az ország legnagyobb fegyintézete. A rabok oly mértékben az uralmuk alatt tartják, hogy az őrszemélyzet csak a központi épületben és a kapu körül tarthatta meg állásait. Szabályos időközönként behajt a nagy vasajtón egy szirénázó páncélautó, lövegtornyában demonstratíve körbeforgatja néhány percig a golyószóróját, majd kirobog. A belső épületeknek saját brigádvezetőik vannak. Õk tárgyalnak a smasszerekkel vagy az igazgatóval. Nem érdemes beválthatatlan ígéretekkel a népszerűséget hajhászni. Három év alatt két parancsnok is golyót kapott, mert állítólag anyagi ellenszolgáltatásért vállalták, hogy befolyásosabb rabokat áthelyeztetnek Quitóba. A gyilkos sosem került elő, illetve akadt, aki vállalta a balhét. Vannak ilyen, életfogytiglanra ítélt rabok, akik ebből élnek. Ha leszámolás van, némi ellenszolgáltatásért magukra veszik az "okosságot". A börtön fogalomtárában "dögevőknek" nevezik őket.
Itt raboskodott előzetesben L, az ugyancsak egyutas, tapasztalatlan 19 éves fiatalember. Az időközben született jogszabály alapján (mely kimondja, hogy ha valaki egy évnél több időt tölt vádemelés nélkül előzetesben, azt szabadlábra kell helyezni az eljárás idejére) elhagyhatta az intézményt. Vele mehetett F is, aki 25 kg kokóval bukott meg. Védekezését nem találták meggyőzőnek. Azt állította, hogy hosszabb, unalmas munkára készülve egy bőrönd könyvet hozott magával. Miután több hónap alatt sem sikerült munkaközvetítőjének számára munkát találni, elhatározta, hogy hazatér. Bérelt szállásán azonban az indulása előtti éjjel valaki kicserélte a bőröndjét egy teljesen hasonlóra. Nem szépirodalom volt benne... F, aki itthon is több helyen tapasztalatokat gyűjthetett a fogva tartás mikéntjéről, és az ecuadori társaság doyenjének is tekinthető a maga 52 évével, semmit nem bízott a véletlenre. Ahogy kijutott a kapun, felszívódott. Most az Interpol keresi. Maradt még Zs, aki éppenséggel szabadulhatna, mert több mint egy éve akadt fenn, és még nem készült el a vádirata. Közben azonban mások is horogra kerültek, akik rá vallottak. Így valószínűleg hosszabban fog időzni. Zs egyébként állami gondozásban nőtt fel, mindig odacsapódott valakihez, aki emberszámba vette. Akadt ilyen, most mégsem tartja vele a kapcsolatot. Bezzeg amikor kikísérte a repülőtérre, fűt-fát ígért. Zs csak a meglehetősen naiv nővérére számíthat, aki már sok száz dollárnyi pénzt küldött, mert a szívszaggató üzenetek nem hagyják aludni. Hol azt hiszi el, hogy öccse tartózkodási engedélyét havonta kell meghosszabbítani, hol éppen kést szorítanak a nyakához.
Az ideiglenesen szabadulók légüres térbe kerülnek. Magyarországnak arrafelé (Kolumbia, Ecuador, Peru, Bolívia, Venezuela) egyetlen utazó követe van, és itt-ott néhány alig használható tiszteletbeli konzulja. Nem gondoskodnak a börtönben lévőkről, és nem képviselik őket igazán. A feltételesen szabadlábon lévőknek nincsenek irataik, vagy lejártak, és ha nincs támogató családi háttér, ki tudja, miből élnek meg, amíg repülőre nem ülhetnek - amire ki fogja megváltani a jegyet?
(Interjúnkat az Ecuadorból hazatért Nelson Pizzaróval a következő oldalon olvashatják.)
