„Elég gyakori probléma, hogy tagjaink nem találják meg a helyüket abban a vallásos közegben, amelynek tagjai. Persze ebben nagy szerepet játszik a másság felvállalása is. Vannak olyanok, akik előbújtak a saját közösségükben, és aztán megkérték őket, hogy inkább ne járjanak többet oda” – mondja Bálint, civilben tanár és iskolapszichológus. Hat évvel ezelőtt csatlakozott a Mozaikhoz, mert régóta foglalkoztatta az, hogy mások hogyan élik meg és egyeztetik össze a melegségüket a hitükkel. Mint mondja, egy idő után ezzel már nem voltak problémái, és főleg azért maradt a közösség tagja, mert tetszett neki, hogy ide a tagok behozhatják a kételyeiket és a kérdéseiket.
(...)
Judit szerint a melegek a leggyakrabban azért hagyják el korábbi közösségüket, mert tudják, hogy az a közösség hogyan viszonyul a mássághoz, ezért nem is merik vállalni. Ám így egy idő után már nehezen tudják összeegyeztetni a hitük gyakorlását önmaguk megtagadásával. „Amikor valakinek a hitét és saját szexuális identitását össze kell egyeztetnie, ez sok esetben azzal jár, hogy átmenetileg, de inkább tartósan, a kereszténységgel is problémái adódnak. Mi befogadjuk azokat, akik ebből kifolyólag keresik a saját istenképüket, és kérdéseik vannak a kereszténységgel kapcsolatos viszonyukról. Közösségünk támogatja az útkeresőket” – mondja Gazsi, aki egyébként mentőápoló. Szerinte a kereszténység nem különálló emberek vallása, és nem lehet másképp kereszténynek lenni, csak közösségben. „Én egyébként viszonylag korán lerendeztem magamban a hitemet és a homoszexualitásomat, jártam is hagyományos keresztény közösségbe, ahol tudták ezt rólam, és nem akarták, hogy éljek más életet, vagy hagyjam el a közösséget. Annyit kértek, hogy ne beszéljek róla, mert ők így engem nem vállalnak a nyilvánosság előtt. Így viszont nem lehet létezni” – teszi hozzá.
Csendes-Erdei Emese riportját a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban olvashatják.
