Nincs olyan térrészlet, nincs az az életmozzanat, aminek a fizikai rekonstrukciója ne bizsergetné meg az embert az immár kikezdhetetlen befejezettség hamis képzetének káprázatával. A képzet ugyanis nyilvánvalóan hamis: létezõ helyzet és mûködés már csak élõ, zajló mivoltának dinamizmusa miatt sem lehet lezárt a kikristályosult véglegesség értelmében. A tökéletesség feltevését pedig a dolog letûnésének, múltba merültségének puszta ténye teszi nyeklõ-nyakló komolytalansággá. Amikor tehát múltbéli dolgok megható vagy egyszerû, vagy fineszes másságán lelkendezünk, talán éppen mulandó esetlegességük dédelgeti bennünk az édes-búra oly fogékony gyengületet, amely aligha más, mint méla restség.