Rangkór

  • Kálmán C. György
  • 2014. március 7.

Első változat

A rangkórság kettőn áll: aki címet-rangot akar szerezni, és aki ezt komoly képpel, nagy tisztelettel el is fogadja.

Egy igen jó blog nemrég több cikkben is foglalkozott azokkal a gyanús intézményekkel, amelyek (gyakran külföldi székhellyel vagy valamilyen külhoni intézménnyel együttműködésben) egyetemnek vagy főiskolának állítják be és nevezik magukat, és fokozatnak tűnő (PhD, MBA stb.) papírokat adnak ki, persze jó pénzért. És persze sokan élnek ezzel a lehetőséggel, köztük vezető funkciókat betöltő emberek, meg persze az külön szép történet a fél Budapestet szülinapi tűzijátékával riogató tiszteletbeli kazah konzulé. Kamu (vagy kamu közeli) tudományos fokozatokat sokan és szívesen vásárolnak, olyan ez, mint egy évszázada (vagy még régebben) a kutyabőr – csak azt másként kellett megszerezni.

false

Nem először írok a rangkórságról – régi, megrögzött tulajdonsága ez sokaknak, és biztos, hogy nem csak Magyarországon. Szerte a világon sokakat mintha hájjal kenegetnének, ha ilyen-olyan tagságokkal, címekkel, rangokkal kínálják meg őket (erre utaltam nemrég itt), holott a kiválóságot ezekkel nemigen lehet mérni. Mérőeszközökre persze szükség van – csak jól meg kell nézni, mivel és mit mérünk. Vannak teljesen hasznavehetetlen mércék, és vannak olyan teljesítmények, amelyeket ezzel vagy azzal a mércével nem lehet mérni. (Nagyon kedvelem az Örülünk, Vincent? című blogot – de még ott is nemegyszer morgolódnak a szerzők azon, hogy akadémiai doktori cím nélkül lehet valaki egyetemi tanár. Ugyan, milyen akadémián védte meg a címét Stephen Hawking? Vagy, ami azt illeti, bármelyik Nobel-díjas? Biztos, hogy ez a cím kell ahhoz, hogy bárkit komoly tudósnak – vagy kiváló, iskolateremtő egyetemi tanárnak – tekintsünk?)

Jó, de a rangkórság kettőn áll – azon, aki legszívesebben begyűjtené az összes elérhető rangot-címet, de legalább azt (azokat), amelyik (amelyek) az előmeneteléhez jól jöhetnek, és azon, aki mindezt halál komolyan veszi, látatlanban, hozomra, kétely nélkül elfogadja, sőt fejet hajt előtte. Ez arról jutott az eszembe, hogy a fent említett blog fényes sikert könyvelhetett el: az egyik kamu PhD-s ugyanis (a leleplező cikk itt) úgy döntött, kilép az MTA köztestületéből (amely azért vette fel a köztestületi tagok sorába, mert fokozatot szerzett).

Rendben van, kicsit helyreállt a világ rendje.

De azért az ezen kis sikernek örvendező írással nem teljesen értek egyet. A „jobbikos habonyárpád” valóban helyesen cselekedett, két apró szépséghibája mégiscsak van a dolognak. Egyrészt: azért ne felejtsük el, hogy az illető ezzel úszta meg a legkönnyebben; ha ezt (a köztestületi tagságról való lemondást) nem teszi meg, húzódik és dagad a botrány, egyre rosszabbul jött volna ki belőle. Okosan cselekedett tehát, de ezt az önvédelem diktálhatta elsősorban. Másrészt: ugyan nem kellene a saját körmükre nézni azoknak a testületeknek (ez a rangkórság másik, fent említett oldala), amelyeken simán átment a tagsági kérelem? Egy akadémiai bizottságnak és egy osztálynak kellett erre rábólintania – és a külföldi (hangzású) név elég volt ahhoz, hogy ne firtassák, miféle papír is ez?

Csalás addig és ott van, amíg és ahol valaki beszopja.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.

 

Nacionalista internacionálé

Felejtse el mindenki az ósdi románozást vagy szlovákozást, a 2020-as évekre megújult a szélsőjobb: elsősorban a Nyugatot szidják egymás helyett. Június 9. után az Európai Parlamentben már pártcsaládjuk is van.