Rangkór

  • Kálmán C. György
  • 2014. március 7.

Első változat

A rangkórság kettőn áll: aki címet-rangot akar szerezni, és aki ezt komoly képpel, nagy tisztelettel el is fogadja.

Egy igen jó blog nemrég több cikkben is foglalkozott azokkal a gyanús intézményekkel, amelyek (gyakran külföldi székhellyel vagy valamilyen külhoni intézménnyel együttműködésben) egyetemnek vagy főiskolának állítják be és nevezik magukat, és fokozatnak tűnő (PhD, MBA stb.) papírokat adnak ki, persze jó pénzért. És persze sokan élnek ezzel a lehetőséggel, köztük vezető funkciókat betöltő emberek, meg persze az külön szép történet a fél Budapestet szülinapi tűzijátékával riogató tiszteletbeli kazah konzulé. Kamu (vagy kamu közeli) tudományos fokozatokat sokan és szívesen vásárolnak, olyan ez, mint egy évszázada (vagy még régebben) a kutyabőr – csak azt másként kellett megszerezni.

false

Nem először írok a rangkórságról – régi, megrögzött tulajdonsága ez sokaknak, és biztos, hogy nem csak Magyarországon. Szerte a világon sokakat mintha hájjal kenegetnének, ha ilyen-olyan tagságokkal, címekkel, rangokkal kínálják meg őket (erre utaltam nemrég itt), holott a kiválóságot ezekkel nemigen lehet mérni. Mérőeszközökre persze szükség van – csak jól meg kell nézni, mivel és mit mérünk. Vannak teljesen hasznavehetetlen mércék, és vannak olyan teljesítmények, amelyeket ezzel vagy azzal a mércével nem lehet mérni. (Nagyon kedvelem az Örülünk, Vincent? című blogot – de még ott is nemegyszer morgolódnak a szerzők azon, hogy akadémiai doktori cím nélkül lehet valaki egyetemi tanár. Ugyan, milyen akadémián védte meg a címét Stephen Hawking? Vagy, ami azt illeti, bármelyik Nobel-díjas? Biztos, hogy ez a cím kell ahhoz, hogy bárkit komoly tudósnak – vagy kiváló, iskolateremtő egyetemi tanárnak – tekintsünk?)

Jó, de a rangkórság kettőn áll – azon, aki legszívesebben begyűjtené az összes elérhető rangot-címet, de legalább azt (azokat), amelyik (amelyek) az előmeneteléhez jól jöhetnek, és azon, aki mindezt halál komolyan veszi, látatlanban, hozomra, kétely nélkül elfogadja, sőt fejet hajt előtte. Ez arról jutott az eszembe, hogy a fent említett blog fényes sikert könyvelhetett el: az egyik kamu PhD-s ugyanis (a leleplező cikk itt) úgy döntött, kilép az MTA köztestületéből (amely azért vette fel a köztestületi tagok sorába, mert fokozatot szerzett).

Rendben van, kicsit helyreállt a világ rendje.

De azért az ezen kis sikernek örvendező írással nem teljesen értek egyet. A „jobbikos habonyárpád” valóban helyesen cselekedett, két apró szépséghibája mégiscsak van a dolognak. Egyrészt: azért ne felejtsük el, hogy az illető ezzel úszta meg a legkönnyebben; ha ezt (a köztestületi tagságról való lemondást) nem teszi meg, húzódik és dagad a botrány, egyre rosszabbul jött volna ki belőle. Okosan cselekedett tehát, de ezt az önvédelem diktálhatta elsősorban. Másrészt: ugyan nem kellene a saját körmükre nézni azoknak a testületeknek (ez a rangkórság másik, fent említett oldala), amelyeken simán átment a tagsági kérelem? Egy akadémiai bizottságnak és egy osztálynak kellett erre rábólintania – és a külföldi (hangzású) név elég volt ahhoz, hogy ne firtassák, miféle papír is ez?

Csalás addig és ott van, amíg és ahol valaki beszopja.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.