Stadiont építünk

  • Kálmán C. György
  • 2012. április 14.

Első változat

Bolgár György megszólaltatta a felcsúti fociakadémia valamilyen sajtószóvivőjét, a stadionépítésről, az akadémia pénzügyi helyzetéről kérdezte – vagyis inkább hagyta beszélni, néhol kedélyesen beszúrt egy-két kérdést, hümmögött és egyetértett.

Tanácstalan vagyok – tényleg nem tudom, mi a teendő ilyenkor, sajtóetikailag, politikailag, közönség-befolyásolásilag, érdeklődés-fenntartásilag. De így valahogy sehogy sem az igazi.

Az történt ugyanis a múlt héten, hogy betelefonálós műsorában Bolgár György megszólaltatta a felcsúti fociakadémia valamilyen sajtószóvivőjét, a stadionépítésről, az akadémia pénzügyi helyzetéről kérdezte – vagyis inkább hagyta beszélni, néhol kedélyesen beszúrt egy-két kérdést, hümmögött és egyetértett, nagy érdeklődést mutatott, és rendkívül civilizáltan végighallgatta (és végighallgattatta a hallgatókkal). Nem ő volt a kezdeményező – a szóvivő maga jelentkezett, hogy kifejthesse álláspontját, szemben a méltatlankodó, értetlenkedő, olykor dühös hallgatói reakciókkal – hogy ugyan minek kell egy községnek ekkora nagy és ilyen drága műintézmény, Makovecz tervei alapján.

És hát mit is várnánk attól, aki a pénzt kapó oldalán áll; aki arra szegődött, hogy a beruházást (és bármit, ami körülveszi) megvédje, megmagyarázza? Neki az a dolga, hogy rendkívüli fontosságúnak állítsa be az akadémiát is, a stadiont is, hogy kicsit még panaszkodjon is, hogy mennyivel többre volna szükség, és lelkesítő szavakat mondjon Felcsút jövőjéről, a magyar labdarúgás felvirágzásáról, esetleg a szegény sorsú focista fiatalok felkarolásának fontosságáról. Hát persze.

Mit lehet ezzel tenni? Ha valakitől, aki haszonélvezője a rendszernek (bármelyiknek), megkérdezik, hogy jogosnak, megfelelőnek, igazságosnak tartja-e ezt – ugyan, mit válaszolna? És számít az, hogy mit válaszol? Ha van eset, amikor az ember pozíciója (állása, helyzete, neveltetése és konkrét feladata) beszél helyette, akkor ez az; azt is mondhatnám, hogy fölösleges megkérdezni, mert tökéletesen tudható, hogy mit kell mondania. Csak hát az újságírók megtanulták, hogy a másik felet is meg kell kérdezni.

A kérdés csak az, hogy a fociakadémia szóvivője-e valóban a másik fél? Ha a hallgatók morognak, voltaképpen nem arra dühösek elsősorban, aki a lóvét kapja, hanem arra, aki ilyen eszetlenül osztja (el). Aki pazarolja – és a pazarlás nem annál csíphető nyakon, aki – nyilván – apait-anyait bele akar adni (ha már egyszer pénzhez jutott); a stadion építői (legyünk jóhiszeműek és tekintsünk el az építőipar némely furcsaságaitól) nem csináltatnak fölöslegesen márványlépcsőt vagy óarany csillárokat. Nem: a pazarlás ott van, ahol eldöntik, ki, mire, mennyi pénzt kapjon. A valódi vitapartner nem a kedvezményezett, hanem aki ezt a kedvezményt adta.

Mit tehetett volna a riporter? Fogalmam sincs. Jelentkezett a szóvivő, és ezek után mindketten tették a dolgukat. De csodálkoznék, ha bárki, aki hallgatta őket, megváltoztatta volna a véleményét.

Figyelmébe ajánljuk

Állami támogatás, pályázatírás, filozófia – Kicsoda a halloweeni tökfaragást megtiltó zebegényi polgármester?

Ferenczy Ernő még alpolgármesterként tevékenyen részt vett abban, hogy az előző polgármester illetményét ideiglenesen felfüggesszék. Közben saját vállalkozása tetemes állami támogatásokban részesült. Zebegény fura urát úgy ismerik, mint aki alapvetően nem rosszindulatú, de ha elveszíti a türelmét, akkor stílust vált. 

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.