Sokan értetlenséggel fogadták azt a törvénytervezetet, amely az iskolákban iskolaőrség felállítását írná elő, s hogy „a tanköteles tanuló nevelési-oktatási intézményből történő eltávozását – kivéve, ha a távozásának indokát megfelelően igazolja – az iskolaőr megakadályozhatja”. Kifogásolják, hogy „az iskolaőr … arányos mérvű testi kényszert alkalmazhat”, és egyébként mindenféle rémképekkel riogatnak.
Nem szeretnék mélyebb filozófiai vitába bonyolódni, de akik a törvénytervezetet bírálják, nem látják, hogy a folyamatnak még csak az elején vagyunk, és a kormányzati szándék egyébként a rend megteremtése társadalmi életünk valamennyi területén, hogy új alapokról kezdhessük meg az ország újjáépítését. Nagyon tévednek azok, akik az iskolaőri intézmény kedvezőtlen költségvetési hatásaival próbálják a magyar embereket ijesztgetni, hiszen nyilvánvaló, hogy a 2012 szeptemberétől bevezetésre kerülő iskolafejlesztési hozzájárulás bőségesen elegendő lesz kellő számú iskolaőri státusz finanszírozására, különösen, ha számításba vesszük, hogy a tankötelezettségi életkor leszállításával az iskolaőrök és diákok aránya kedvező arányba tolódik el az elkövetkezendő esztendők folyamán.
Az a vélekedés sem állja meg a helyét, hogy iskolaőreink tetszésük szerint, felügyelet és ellenőrzés nélkül rendszabályozhatják majd az iskolák tanulóit és a rendbontó szülőket és pedagógusokat. Ennek az ellenkezője az igaz, és elég sajnálatos, hogy a választások vesztesei ilyen alantas eszközökkel próbálnak mindent elkövetni, hogy országunknak rossz hírét keltsék. Az iskolaőrök szigorúan szervezett keretek között látják majd el feladataikat, minden iskolában kinevezésre kerülnek egyébként az iskolaőr-felügyelők, akik regionális felépítésű demokratikus testület részei lesznek. Az iskolaőr-felügyelői hálózat szoros minisztériumi megfigyelés alatt tevékenykedik majd, maguk az iskolaőrök munkavégzésük állandó és rendszeres kontrolljára számíthatnak. Az iskolaőr-felügyeleti hálózat élén az egész vertikumért felelős, államtitkári beosztású, kilenc évre (a miniszterelnök javaslatára az államelnök által) kinevezett személy áll majd.
Világos, persze, hogy azzal, hogy az iskolaőrök gondoskodnak az iskolakerülés megakadályozásáról, s ezzel a tanulóifjúságot legfőbb feladatuk, a tanulás elvégzésére szorítják rá, még csak az első, s talán nem is a legfontosabb lépést tettük meg. Hiszen mit ér, ha a folyosókon, netán az utcán csellengő diákot betereljük a tanterembe? Önmagában édeskeveset. Ha a fiatal a kötelező iskolai tanórán megjelenik ugyan, de teljesítménye, magatartása nem megfelelő, esetleg viselkedése etikailag kifogásolható, akkor a felelősségteljes iskolaőröknek, ha komolyan veszik a nemzet által rájuk rótt feladatot, közbe kell lépniük. A módszer megválasztása a tantermen belül egyedül az ő hatáskörük, noha nyilvánvalóan széles körű egyeztető megbeszélések lesznek szükségesek a tanügyi hatóságokkal. Megjegyezném, hogy fiatal demokráciánkban, sőt az elmúlt 22 év magyar történelmében példátlan szabadságot kapnak az iskolák vezetői abban, hogy eldöntsék: az iskolaőrök jelenléte melyik tanóra, melyik tantárgy, melyik tanár esetében elengedhetetlen és szükséges. Még az is lehet, hogy nem fognak mindenütt élni az iskolaőrök ezen mozgási lehetőségével – ezeket az iskolákat külön figyelemmel kíséri majd a felügyelet, és anyagi kérelmeik elbírálásánál, teljesen természetesen, figyelembe vesszük ezt a szempontot is.
Összefoglalva tehát: a demokratikus, szabad, nemzeti iskolaőrség megteremtése jelentős lépés hazánk oktatásügyének újjáépítése vonatkozásában. További terveinkről hamarosan értesítjük az érdeklődő nagyközönséget.
