Újrahasznosítás

  • Kálmán C. György
  • 2014. február 26.

Első változat

Janukovics és a többi menekülő oligarcha hátrahagyott javai komoly fejtörést okozhatnak az ukránoknak. Hogyan lehetne ezeket újrahasznosítani?

„Súlyos örökséggel kell szembenéznie a megújuló Ukrajnának” – ezt a mondatot nyilván sokan leírták mostanában többször is; jó kis mondat, kitölti a helyet, kifejezi az elemző aggodalmait és várakozását, ugyanakkor nem kötelez semmire. Nagyjából ugyanezt (a megfelelő országnév-változtatással) szinte bármikor, szinte bármiről le lehet írni. Nagyon jó kis mondat, és persze igaz is.

De ami a fő: újrahasznosítható.

Éppen erről akarok írni. Ukrajna súlyos örökségeinek egyike, hogy aligha tud mit kezdeni azzal a felhalmozott, vagyonokat érő undormánnyal, amit csak vételi érték tekintetében lehetne „kincsnek” nevezni – jelenlegi eladási értéke szerint bizonyosan nem, különösen nem esztétikai vagy akár használhatósági szempontból. Megörökölt tehát a megújuló Ukrajna egy csomó felhalmozott szirszart, ami baromi sok pénzébe került azoknak, akik összeharácsolták, és most valami értelmes célra kellene felhasználni mindezt. Újrahasznosítani. Ha már az oligarcháknak nincs többé módjuk használni őket, akkor valamit ki kellene találni.

Janukovics egyik kastélyával, a mezsigorei birtokkal (kalózhajóstul, állatkertestül, veteránautó-gyűjteményestül) még egyszerű volt a helyzet. Amint Janukovics menekülőre fogta, a biztonsági őrök is otthagyták a palotát, benyomultak az újságírók és az érdeklődők – pillanatokon belül kinevezték a létesítményt „A Korrupció Múzeumának”. Egyetlen gesztussal a korrupció jelenvalósága múlttá és dokumentációvá, mementóvá változott. Ami eddig Janukovics emésztésének végállomása volt, immár becses archívumi darab:

false

Helyes, bátor, mulatságos döntés. Igen ám, de Ukrajnában korántsem Janukovics (volt) az egyetlen oligarcha, elképesztő vagyonnal.

Ott van rögtön egy másik szerény lakhelye a volt elnöknek, Ivano-Frankivszkban, ahol a főnök úr medvét tartott (itt visszakereshető a kép is). Két múzeum azért már kicsit túlzás. És aztán nem kellett sok idő, hogy Psonka főügyész csodás lakhelyét is megtalálják a kíváncsi ukránok. (Jó sok kép van erről is.) Az egyik szoba például így fest:

false

Mármost: mit lehet ezzel csinálni? Lakni benne – akár szállóvendégeknek kiadni, akár gazdag embernek eladni… Ismeretlenül sem nézem le kedves olvasóimat annyira, hogy ezt egy pillanatra is komolyan fölvessem. Izgalmas elmekórtani-etiológiai probléma, hogy a keleti despoták vajon azért rendezik-e így be a lakosztályaikat, mert meg vannak zakkanva, vagy esetleg éppen attól zakkannak meg, hogy így van berendezve a lakásuk. Nem hogy huzamosabb időt, órákat sem igen lehet ilyen helyen elviselni. Minimális ízléssel rendelkező elítéltek számára különösen kegyetlen börtön lehetne. (Bár lehet, hogy nemzetközi egyezményekbe ütközik.)

Múzeumnak kinevezni ezt is? De hát nagyon unalmas volna. Benéz a látogató, csömörrel kifordul, a ház puszta bejárásánál aligha tart tovább a múzeumi séta. Jó, megfogdosunk ezt-azt, hogy igazi arany-e, megkocogtatjuk a kristályokat – nemcsak hogy esztétikai élmény semmi (inkább a hideglelős borzongás), de még csak nem is valami tanulságos. A berendezési tárgyak sem jók semmire – beolvasztani aligha lehet őket, ledarálva, felszabdalva sem hasznosíthatók. Hajléktalanszállás? Ekkora belmagassággal? A hideg ukrán télben ki állná a fűtésszámlát? Istálló, madárház, tyúkketrec, állatkert? Talán. Kiállítóterem, esetleg, igen – tégláig kipucolni, fehérre vakolni. De nyilván valami elegáns külvárosi negyedben van, nehéz odavonzani a turistákat.

Súlyos örökség. Az ukránok nyilván tanácstalanok.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.