Újrahasznosítás

  • Kálmán C. György
  • 2014. február 26.

Első változat

Janukovics és a többi menekülő oligarcha hátrahagyott javai komoly fejtörést okozhatnak az ukránoknak. Hogyan lehetne ezeket újrahasznosítani?

„Súlyos örökséggel kell szembenéznie a megújuló Ukrajnának” – ezt a mondatot nyilván sokan leírták mostanában többször is; jó kis mondat, kitölti a helyet, kifejezi az elemző aggodalmait és várakozását, ugyanakkor nem kötelez semmire. Nagyjából ugyanezt (a megfelelő országnév-változtatással) szinte bármikor, szinte bármiről le lehet írni. Nagyon jó kis mondat, és persze igaz is.

De ami a fő: újrahasznosítható.

Éppen erről akarok írni. Ukrajna súlyos örökségeinek egyike, hogy aligha tud mit kezdeni azzal a felhalmozott, vagyonokat érő undormánnyal, amit csak vételi érték tekintetében lehetne „kincsnek” nevezni – jelenlegi eladási értéke szerint bizonyosan nem, különösen nem esztétikai vagy akár használhatósági szempontból. Megörökölt tehát a megújuló Ukrajna egy csomó felhalmozott szirszart, ami baromi sok pénzébe került azoknak, akik összeharácsolták, és most valami értelmes célra kellene felhasználni mindezt. Újrahasznosítani. Ha már az oligarcháknak nincs többé módjuk használni őket, akkor valamit ki kellene találni.

Janukovics egyik kastélyával, a mezsigorei birtokkal (kalózhajóstul, állatkertestül, veteránautó-gyűjteményestül) még egyszerű volt a helyzet. Amint Janukovics menekülőre fogta, a biztonsági őrök is otthagyták a palotát, benyomultak az újságírók és az érdeklődők – pillanatokon belül kinevezték a létesítményt „A Korrupció Múzeumának”. Egyetlen gesztussal a korrupció jelenvalósága múlttá és dokumentációvá, mementóvá változott. Ami eddig Janukovics emésztésének végállomása volt, immár becses archívumi darab:

false

Helyes, bátor, mulatságos döntés. Igen ám, de Ukrajnában korántsem Janukovics (volt) az egyetlen oligarcha, elképesztő vagyonnal.

Ott van rögtön egy másik szerény lakhelye a volt elnöknek, Ivano-Frankivszkban, ahol a főnök úr medvét tartott (itt visszakereshető a kép is). Két múzeum azért már kicsit túlzás. És aztán nem kellett sok idő, hogy Psonka főügyész csodás lakhelyét is megtalálják a kíváncsi ukránok. (Jó sok kép van erről is.) Az egyik szoba például így fest:

false

Mármost: mit lehet ezzel csinálni? Lakni benne – akár szállóvendégeknek kiadni, akár gazdag embernek eladni… Ismeretlenül sem nézem le kedves olvasóimat annyira, hogy ezt egy pillanatra is komolyan fölvessem. Izgalmas elmekórtani-etiológiai probléma, hogy a keleti despoták vajon azért rendezik-e így be a lakosztályaikat, mert meg vannak zakkanva, vagy esetleg éppen attól zakkannak meg, hogy így van berendezve a lakásuk. Nem hogy huzamosabb időt, órákat sem igen lehet ilyen helyen elviselni. Minimális ízléssel rendelkező elítéltek számára különösen kegyetlen börtön lehetne. (Bár lehet, hogy nemzetközi egyezményekbe ütközik.)

Múzeumnak kinevezni ezt is? De hát nagyon unalmas volna. Benéz a látogató, csömörrel kifordul, a ház puszta bejárásánál aligha tart tovább a múzeumi séta. Jó, megfogdosunk ezt-azt, hogy igazi arany-e, megkocogtatjuk a kristályokat – nemcsak hogy esztétikai élmény semmi (inkább a hideglelős borzongás), de még csak nem is valami tanulságos. A berendezési tárgyak sem jók semmire – beolvasztani aligha lehet őket, ledarálva, felszabdalva sem hasznosíthatók. Hajléktalanszállás? Ekkora belmagassággal? A hideg ukrán télben ki állná a fűtésszámlát? Istálló, madárház, tyúkketrec, állatkert? Talán. Kiállítóterem, esetleg, igen – tégláig kipucolni, fehérre vakolni. De nyilván valami elegáns külvárosi negyedben van, nehéz odavonzani a turistákat.

Súlyos örökség. Az ukránok nyilván tanácstalanok.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.

 

Nacionalista internacionálé

Felejtse el mindenki az ósdi románozást vagy szlovákozást, a 2020-as évekre megújult a szélsőjobb: elsősorban a Nyugatot szidják egymás helyett. Június 9. után az Európai Parlamentben már pártcsaládjuk is van.