étel, hordó

Antré

  • ételhordó
  • 2018. január 7.

Ételhordó

A Central Passage csodálatos külvárosi bevásárlóközpont lehetett volna az ezredfordulón. A baj az, hogy a csupa szürke objektumot Budapest belvárosában húzták fel. Ronda, de praktikus, hiszen átjáróházként is üzemel: a Király utcát köti össze a Paulay Edével és vissza. Néhány bérlemény kivételével sokáig szellemház volt ez a fedett utca, de a környék turistainváziója, az egekbe szökő ingatlanárak miatt a befektetők ma már kevésbé finnyásak. Mostanra a Central Passage kiadó helyiségeit is belakták, legfőképp a vendéglátóipar üli torát.

A legújabb egység, az Antré a Paulay Ede utcai oldalon áll, kívülről hatalmas akváriumnak tűnik, amit asztalokkal meg székekkel pakoltak tele. A Rolls Frakció hatásvadász refrénje mellett („Szabad vagyok – mondta a majom a rácsnak / Én nem – mondta a rács – Engem majmok köré zártak”) arra gondolunk még, hogy a mozgó járókelőknél nincs is jobb dekoráció.

Elsőként a terítőnek is beillő papírlapon akad meg a szemünk, a délutáni lángosmenüt hirdeti; 15 és 18 óra között lehet a „the best Hungarian street foodot” rendelni 1000 forint fölötti áron. Az eddigi rossz tapasztalatok miatt inkább az ún. szezonális levessel (990 Ft) indítunk, az időszaki kiadvány neve: kolbászos lencsekrém, nekünk kell bele egy kis só, de a kolbász mennyei. A fish and chipsről (2690 Ft) nem vagyunk ilyen jó véleménnyel. Attól lenne különleges – legalábbis az étlap szerint –, hogy édesburgonya chipsszel teszik pikánssá, ehelyett a mérsékelten emlékezetes halat sima sült krumplival hozzák, tök olyan, mint a McDonald’sban. Azért szólhattak volna. Mi is.

A töltött káposztára (2990 Ft) viszont nem panaszkodhatunk. Példásan rakták össze, sehol egy kellemetlen meglepetés, a tejföl épp annyi, amennyi kell, ráadásul a levesből már ismerős kolbásszal is feldobták. A szép tálalásért pluszpont jár.

Ugyanilyen elégedettek vagyunk a túrógombóccal (1470 Ft) is, a nagyanyánk se tudna jobbat. A tanulság meg legyen annyi, hogy étteremben „rendes” ételt illik enni.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.