étel, hordó

Antré

  • ételhordó
  • 2018. január 7.

Ételhordó

A Central Passage csodálatos külvárosi bevásárlóközpont lehetett volna az ezredfordulón. A baj az, hogy a csupa szürke objektumot Budapest belvárosában húzták fel. Ronda, de praktikus, hiszen átjáróházként is üzemel: a Király utcát köti össze a Paulay Edével és vissza. Néhány bérlemény kivételével sokáig szellemház volt ez a fedett utca, de a környék turistainváziója, az egekbe szökő ingatlanárak miatt a befektetők ma már kevésbé finnyásak. Mostanra a Central Passage kiadó helyiségeit is belakták, legfőképp a vendéglátóipar üli torát.

A legújabb egység, az Antré a Paulay Ede utcai oldalon áll, kívülről hatalmas akváriumnak tűnik, amit asztalokkal meg székekkel pakoltak tele. A Rolls Frakció hatásvadász refrénje mellett („Szabad vagyok – mondta a majom a rácsnak / Én nem – mondta a rács – Engem majmok köré zártak”) arra gondolunk még, hogy a mozgó járókelőknél nincs is jobb dekoráció.

Elsőként a terítőnek is beillő papírlapon akad meg a szemünk, a délutáni lángosmenüt hirdeti; 15 és 18 óra között lehet a „the best Hungarian street foodot” rendelni 1000 forint fölötti áron. Az eddigi rossz tapasztalatok miatt inkább az ún. szezonális levessel (990 Ft) indítunk, az időszaki kiadvány neve: kolbászos lencsekrém, nekünk kell bele egy kis só, de a kolbász mennyei. A fish and chipsről (2690 Ft) nem vagyunk ilyen jó véleménnyel. Attól lenne különleges – legalábbis az étlap szerint –, hogy édesburgonya chipsszel teszik pikánssá, ehelyett a mérsékelten emlékezetes halat sima sült krumplival hozzák, tök olyan, mint a McDonald’sban. Azért szólhattak volna. Mi is.

A töltött káposztára (2990 Ft) viszont nem panaszkodhatunk. Példásan rakták össze, sehol egy kellemetlen meglepetés, a tejföl épp annyi, amennyi kell, ráadásul a levesből már ismerős kolbásszal is feldobták. A szép tálalásért pluszpont jár.

Ugyanilyen elégedettek vagyunk a túrógombóccal (1470 Ft) is, a nagyanyánk se tudna jobbat. A tanulság meg legyen annyi, hogy étteremben „rendes” ételt illik enni.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.