Da Lello

Az Ételhordó már megint a legprimkóbb pizzát kérte.

Amikor jeges szél fúj és ónos eső hull, általában babgulyásos turis­ta­fészket, cserépkályhás betyárcsárdát képzelünk ideális menedéknek. Az olyan magyar olaszos dolgoknak, amiket legjobban a Dolly Roll együttes dalszövegeivel lehetne illusztrálni („ó pizzéria, ó Itália, ó Szűzmária, ó mánia…”), ilyenkor nem ad zöld utat a fantázia, tényleg csak véletlenül keveredhetünk ilyesmibe. Például úgy, hogy épp az Alkotás utcában akad dolgunk péntek este.

Ha messziről nézzük a Márvány utca sarkán álló Da Lellót, csak a villódzó „Pizzéria” feliratot látni. Kellő távolságból az sem tűnik fel, hogy szuterénnel van dolgunk, de a bejáratnál úgy vagyunk vele, hogy ennél már csak jobb jöhet. Rosszul fűtött, lambériás helyiségre tippelünk, ahová legfeljebb italozni tér be egy-két környékbeli, ám ehelyett majdnem telt ház fogad, és a fűtés sem csak azért van rendben, mert a hatalmas pizzakemence a legnagyobb látványosság.

Tehát a „pizzéria” odabent már kifejezetten „menő” olasz helynek tűnik, bár kissé zavarba ejtő a felszolgálók könnyedsége, az italrendelés mellényúlásai, a magától értetődő tegeződés. Biztosak lehetünk abban is, hogy az előételnek rendelt tenger gyümölcsei salátát (2500 Ft) nem egyenesen Nápolyból hozta a biciklis futár, ám a lehetőségekhez képest rendesen összerakták – szóval nem a szomszéd kisközért lejárt szavatosságú ruszki tintahalkarikái úszkálnak gyanús pácban. A paradicsomlevest (750 Ft) is tisztességesen elkészítették, kellően fanyar, és a sajt sem úgy van beleforgácsolva, hogy rágógumira emlékeztető csomagként kell megküzdeni vele. Szokásunknak megfelelően a legprimkóbb margherita pizzát (1400 Ft) kérjük, ez általában döntőnek bizonyul. Nos, innentől egyértelmű, hogy az említett kemence nem csak holmi díszlet! A pászkára emlékeztető ropogós tésztát Nápoly környékén is el lehetne úgy adni, hogy ne tűnjön paródiának. De az oreganós, sajtos, paradicsomos feltétet is. Szerencsére a tésztavonalon is kiválóan teljesít a Da Lello. A taglia­telle funghi porcinit, azaz a gombás metéltet választjuk (1850 Ft), és csak a legjobbakat mondhatjuk róla. A tészta nincs szétfőzve, a vargányát pedig fokhagymás-olívás szósszal dolgozták meg, nem a megszokott tejszínes masszával.

Mivel az eddigiektől cseppet sem érezzük magunkat úgy, mint a Fiat szerviz dekorációjának szánt tájidegen Michelin baba, rendelünk egy tiramisut (760 Ft) is a végén. Valószínűleg nem lenne kínos megkínálni vele olasz vendégeket, de azért nem neveznénk be egy itáliai cukrászolimpiára.