Frappáns

  • ételhordó
  • 2016. március 10.

Ételhordó

Frappáns-e a frappáns tapasz? És a frappáns béles?
false

A Gozsdu udvar Király utcai bejáratánál nyílt létesítmény elsősorban méretével tüntet. Legalább akkora, mint három másik; egy ekkora hely működtetése a bulinegyed sűrűjében nyilván komoly áldozatokat kíván. Például a jó ízlés oltárán. „Van grandiózus pincénk a bulistáknak, pazar bárpulttal. Fancy, de barátságos éttermünk az üzletelőknek. Meg persze nagyvonalú tereink a kultúrprogramokhoz: a legénybúcsúktól a várt és váratlan szülinapozásokon át az egyedi, spéci banzájokig” – írják beharangozójukban, ezért kissé bizalmatlanul lépünk be a hatalmas terembe, melynek egyik falát egy hatalmas fejjel díszítették. Akkorával, hogy az orrlyukában elférne egy esküvői asztal, de igazán különössé az teszi, hogy a pofa láthatóan szenved, bár az is lehet, hogy az ismeretlen művész valójában a mérhetetlen hedonizmust akarta megformázni, csak kissé félrement a véső. Szerencsére az étlap kevésbé ijesztő, és a kiszolgálásra sem lehet panasz. Elsőnek ún. frappáns tapaszt kérünk (2490 Ft): a dió–szőlő–fügelekvár–grillezett sajt–bagett kombináció még így, többnyire másodosztályú hozzávalókkal is kellemes, de a vélhetően fagyasztott pékárut süthették volna egy kicsit. Viszont a bableves csülökkel (1090 Ft) nagyon is kiváló, csak az vele a baj, hogy az étlapon „káposztásnak” meg „gyulai kolbászosnak” írták, de ezek valahogy kimaradtak belőle.

A bécsi szelet (2690 Ft) akkora, hogy lelóg a tányérról, és ezzel nagyjából mindent elmondtunk róla. Rendesen megcsinálták, de csak azért nem felejtjük el nyomban, mert legfeljebb a felével tudunk megbirkózni. Krumplisaláta nincs, viszont a petrezselymes krumpli (590 Ft) kemény és sótlan. A mandulalisztben sült fogassal (2990 Ft) ugyanaz a helyzet, mint a bécsi szelettel: korrekt, de közel sem tökéletes alapanyagból készült. No meg sokkal kisebb, de ezt most nem bánjuk. Ahogy azt sem, hogy desszertnek varga-, pontosabban frappáns bélest (990 Ft) kértünk, mert az volt az este fénypontja.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.