Békés megye nyugati bejáratát nevezhetnék a Körös-parti Velencének is (szerencsére nem nevezik), mert ugyan van ott világraszóló arborétum, ám ez mégiscsak az Alföld. S ahol folyó van, ott halnak is kell lennie. De ne ijedjenek meg! A szarvasi halászcsárda megközelítése nem igényel akkora kacskaringót, mint a fenti bevezetőből sejtenék. Ha Pest felől érkezünk a 44-es úton, mindjárt ott van a „Szarvas” tábla után. Ha hihetünk a homlokzati feliratnak, 1871 óta főzik itt a halászlét, sütik a fogast.
| ||
Igazából nyáron lehet itt nagy pörgés a most kihalt, tágas teraszon, ami a Holt-Körösre néz, de a januári szombat délutánhoz képest odabent azért így is elég nagy az érdeklődés. A belső pontosan olyan, amilyennek egy mai csárdát elképzelünk, ha behunyjuk a szemünket. Hatalmas cserépkályha, kékfestett abrosz, dekorációnak a népművészeti bolt teljes kínálata meg régi szódásüvegek. Masszív bútorok, a székek támláján természetesen szív alakú lyuk. Még jó, hogy betyárok nincsenek, s a pincérek sem tűnnek zsiványnak. Halászléből van pontyos, harcsás és vegyes (mind 1700 Ft), az utóbbit választjuk, és csak annyit kell várni rá, míg a felszolgáló megteszi oda-vissza az utat asztalunk és a konyha között. Nem ájulunk el tőle, rossznak se mondanánk, mindenesetre örülhetünk, hogy a mellékelt erős paprikát nem morzsoltuk bele, mivel magában is olyan erős, hogy lángot lehelünk. Ami a tartalmat illeti, kellemes, de meg nem tudnánk mondani, melyik a ponty, és melyik a harcsa.
A harcsapaprikás túrós csuszával (2300 Ft) nem okoz ekkora fejtörést, de nem is jövünk tőle izgalomba. Ráadásul itt nem csak a gyors szervírozás miatt sejtünk mikrohullámot – a tálon ugyanis eltérőek a hőmérsékleti viszonyok. Különösen a csusza esetében – ami egyébként nem csusza, hanem kockatészta – feltűnő, hogy olykor tűzforró, máskor jéghideg.
Visszagondolva a túrós palacsintára (650 Ft), az legfeljebb csak a csuszához hasonló hőingadozás miatt emlékezetes.
