A köznyelv általában lángososnak hívja azokat az olajszagú bódékat, amelyek cégtáblájára a leggyakrabban csak azt írják: „Lángos”, „Friss lángos”, a több lábon állás esetén „Lángos-palacsinta”. Névadás legfeljebb a tulajdonos kivagyiságából eredeztethető, hiszen a strandon vagy a piacon – ahol az összes lángosos működik – ritkán jelentkezik a konkurencia. A Lángos Papa hallatán is efféle eredetieskedés ugrik be, szinte magunk előtt látunk egy vízparti bódét, ami előtt kígyózó sor próbálja nem felrúgni a névadót, az életnagyságú műanyag szakácsot.
Csakhogy Lángos Papát nem Velencefürdőn vagy Révfülöpön kell keresni, hanem az Andrássy úton. A Jókai és a Nagymező utca között vert tanyát, így bódéról sem beszélhetünk. Az ország legelbűvölőbb lángosos éttermeként hirdeti magát, ami nem nagy kunszt, hiszen eddig leírva sem láttuk soha a lángosos étterem szókapcsolatot.
De odabent nem érezzük, hogy kreativitás ülné torát. A sajtos-tejfölös (990 Ft) mellett csirke-, őz-, és marhapörköltös lángosok (1490 Ft) kaphatók, kiegészítőnek néhány jellegzetes magyar étel, gulyásleves, somlói galuska, túrós rétes, de ezek a 3000 forintos menüajánlat tartozékai. A menüből pedig úgy lesz négy fogás, hogy mindig egy szelet lila hagymás zsíros kenyér az első. A zsír még csak hagyján, de a kenyér szottyadt, ami azért különös, mert a gulyásleveshez már friss és ropogós héjú kenyeret kapunk. A gulyás tök olyan, mint a belvárosi turistás helyeken: a hús nem főtt meg rendesen, és mindent a paprika ural. A nagy csalódás azonban a lángos. Diszkosz méretű és frissnek tűnik, de túl sűrű, nehéz, olajos. Az pedig végképp nem segít rajta, hogy egy adag pörköltet is tettek rá, ami a gulyáshoz hasonlóan középszerű. Túl tömény, brutális kombináció, szinte lehetetlen megenni, de nem csak a mérete miatt. Otthagyjuk a felét, s reménykedünk a túrós rétesben, arról meg legyen elég annyi, hogy épp olyan, mint amit 18 óra után már fél áron kínálnak a pékségben, mégsem veszi senki.
