A Magyar Nemzet szerint nem gond, hogy Orbán kínai kommunistákkal üzletel, mert nyíltan csinálja

  • B.P.M
  • 2019. május 10.

Fekete Lyuk

Áh, így érthető.

„Tóth Bertalan MSZP-elnök, aki egyébként arról híres, hogy… Hát, hirtelen nem is tudom, miről, még az arcát is nehéz felidézni, szóval a magyar történelem egyik legszürkébb pártelnöke részt vett Pekingben az Egy övezet, egy út nemzetközi konferencián, de nem ám a nyilvános rendezvényeken, hanem a kommunista testvér- és utódpártoknak fenntartott szekcióban. Mi ebben a hír? – kérdezheti bárki. Hiszen Orbán Viktor és a kormány több tagja is ott volt Pekingben. Nos, a hír az, hogy pártelnök úr ezt a kis kínai kalandját igyekezett titokban tartani, de, mint említettem, már kevés tálentumuk van a lebukás elkerülésére.

A hírnek az ad különös fénytörést, hogy Tóth úr néhány éve még hevesen ellenezte a magyar kormány Kína felé nyitását, szemfényvesztésnek tartva azt, ami semmi másra nem jó, csak hogy a kormánypárti politikusok kiutazgassák magukat. Azóta persze kezd beérni a kormány politikája, de nem hallottunk róla, hogy pártelnök úr véleménye megváltozott volna. A magyar kormány egyébként, ahogyan sok más ország is, pusztán pragmatikus politikát folytat Kínával. Kölcsönös előnyükön alapuló üzleteket köt, beruházásokat hoz az országba, piaci lehetőségeket, amelyek jók Kínának és jók Magyarországnak is” – olvasható a Magyar Nemzet publicisztikájában.

A szerző hozzátette, a kínaiak nem kötik ideológiai exporthoz a befektetéseiket, a Budapest-Belgrád vasútvonal nem kommunista vasút lesz, majd megint beleállt az MSZP elnökébe: „hogy a kommunista utódpártoknak fenntartott zárt részlegen miről tanácskoztak, azt értelemszerűen nem tudjuk. [...] Eladta volna [Tóth Bertalan - a szerk.] a kínai kommunista pártnak az MSZ(M)P pártvagyonát? Hát hiszen abból már csak az internacionálé maradt egy kopott lemezen. Vagy kampánykiképzést tartott arról szegény kínaiaknak (és a volt kommunista utódpártoknak), hogyan veszítsük el a hatalmat úgy, hogy soha többé a közelébe se kerüljünk? Hogyan merjenek kicsik, aztán még kisebbek, majd semmik lenni? Nem és nem tudjuk.

Ezek a kínzó kérdések itt élnek bennünk napok óta, s csak remélni merjük, hogy szocialista (kommunista?) pártelnök urunk hamarosan megnyugtat mindenkit, hogy nem egy képletes selyemzsinórt kapott ajándékba elvtársaitól. Mert azt hamarosan, május 26-án a magyar választópolgárok adják neki(k) dicső múltjuk és jelenük megérdemelt jutalmaként.”

Arról lehetne vitázni, hogy ki az „elvtárs” vagy „kommunista”: Orbán Viktor miniszterelnök a közelmúltban azt nyilatkozta, „vannak a kommunista időkből olyan dolgok, amelyeket érdemes átmenteni”.

Ahogyan azt a közelmúltban megírtuk, a kormánymédia rászállt az MSZP elnökére, amiért Kínába utazott egy konferenciára.

Kommunista kínaiakkal akarja besározni az MSZP-t a kormánymédia, miközben Orbán egyik legnagyobb szövetségese egy kommunista kínai

Most akkor jó dolog Kínával „összeölelkezni", vagy nem jó dolog? „A Ripost legbelső MSZP-s pártkörökből származó információi szerint külön szocialista agytröszt döntött a kényes kínai utazás kommunikációs elhallgatásáról, a kampányfőnök Újhelyi István [helyesen: Ujhelyi István - a szerk.] vezényletével.

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.