Deutsch elmagyarázta, miért bánt minket az Unió

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. december 11.

Fekete Lyuk

Családon belüli erőszakról beszélt a Vasárnapi Újságban.

Deutsch Tamás szerint a brüsszeli bürokraták minden eszközzel rá akarják kényszeríteni az akaratukat a magyar emberekre a szankciók, az illegális bevándorlás elfogadása és a gyermekvédelmi törvény megváltoztatása ügyében – az MTI így foglalta össze a fideszes európai parlamenti képviselő nyilatkozatát a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című kora reggeli műsorából.

A politikus szerint Magyarország mind az általa tett 17 vállalást maradéktalanul teljesítette, az Európai Bizottság mégis ugyanazt a büntetést javasolja az Európai Tanácsnak, mint a folyamat elején.

A fideszes politikus rámutatott: nem a 17 vállalás teljesítésével vagy a jogállamisággal van gondja a bizottságnak, hanem azzal, hogy a bevándorlás, a szankciók és a gyermekvédelmi törvényt illetően a brüsszeli bürokrácia erőszakos törekvéseit nem hajlandó Magyarország elfogadni.

Guy Verhofstadt belga liberális európai parlamenti képviselő felvetéséről, miszerint minden alkalommal el kell venni a Magyarországnak járó forrásokat, ha ellenkezik az unióval hazánk, azt mondta: ezzel, túl a vérlázító tartalmon, ismét jelét adta, hogy

„tőről metszett magyargyűlölő”.

Deutsch szerint szó sincs arról, amit évek óta hazudik a brüsszeli bürokrácia, hogy az európai értékekről, a demokrácia védelméről lenne szó, amikor a lengyelekkel, magyarokkal, románokkal, bolgárokkal, horvátokkal szemben lépnek fel, vagy bármi probléma lenne a jogállamisággal. Arról van szó, hogy mindaddig, amíg ezek az országok nem engednek, amíg a brüsszeli bürokrácia nem tudja rájuk erőltetni az akaratát, addig ezeket az országokat – és elsősorban Lengyelországot és Magyarországot – Brüsszel büntetni fogja.

Deutsch Tamás rámutatott: nem kevesebbről van szó, mint egy politikai közösség,

az Európai Unió családján belüli erőszakról,

márpedig a családon belüli erőszak az egyik legdurvább bűncselekmény. Itt egy „politikai galádság” történik, minden eszközzel a brüsszeli bürokraták rá akarják kényszeríteni az akaratukat a magyar emberekre és mindezt úgy teszik, hogy a fenti kérdésekben messze a párthovatartozáson túlmutató nemzeti egység létezik.

A magyar emberek 85-90 százaléka ért egyet azzal, hogy Magyarország mondjon nemet az illegális migrációra, védjék meg a határokat és tartsák fenn a gyermekvédelmi törvényt, és utasítsák el a katasztrofális következményekkel járó szankciókat – sorolta.

Összegzése szerint a bizottság mellébeszél, Guy Verhofstadt pedig kimondja, mi a valóság: amíg a brüsszeli bürokrácia nem tudja az akaratát a magyarokra kényszeríteni, addig a magyarokat büntetni kell. Eddig nem tudta rákényszeríteni, és a következő hónapokban, esztendőkben sem lesz ebben a helyzetben – rögzítette Deutsch Tamás.

A fideszes politikus kitért arra is: Brüsszel több mint tíz év óta minden elképzelhető és elképzelhetetlen feltételt meghatározott Románia és Bulgária schengeni csatlakozása kapcsán. A két ország jó képet vágott ehhez, és teljesítette az összes feltételt. Majd a legutolsó pillanatban jön „két beképzelt, pökhendi, arrogáns, nyugati tagállam” és úgy dönt, habár minden létező feltételt teljesítettek, mégis nemet mondanak a schengeni csatlakozásukra, gyakorlatilag átverik, becsapják a hozzájuk hasonló, egyenrangú román és bolgár uniós polgárokat.

Egyszer és mindenkorra elég volt ebből az arrogáns, lekezelő, pökhendi, a történelemből ismert gyarmattartói, nyugati felsőbbrendűséget mutató magatartásból – fogalmazott az EP-képviselő, aki szerint újra kell gondolni sok szempontból az Európai Unión belüli együttműködést, mert a történtek olyan mértékben ássák alá a jóhiszemű együttműködést, aminek hosszan ható következményei lesznek.

A politikus megdöbbentőnek nevezte, hogy az Európai Parlament egyik szocialista alelnökének lakásán hatszázezer eurónyi kenőpénzt találtak a belga rendőrök. Deutsch számára az a kép rajzolódik ki, hogy az európai baloldal rendszerszintűen, az Európai Unión kívülről hihetetlenül nagy összegeket kap, hol dollárban, hol euróban, és láthatóan Európán kívüli érdekcsoportok finanszírozzák őket.

Felidézte: az egyesült magyar baloldalnak hárommilliárd forintnyi dollár jutott a magyar választási kampányban. Most az derül ki, hogy az európai szocialistákhoz tartozó görög szocialista vezető és egy belga szocialista politikus – a büntetőeljárásban felmerült gyanú alapján – ugyancsak Európán kívüli pénzeket kapott azért, hogy a politikai álláspontja Európán kívüli érdekeket szolgáljon. Megjegyezte: nem lepődne meg, ha a magyar baloldal „ócska védekezéséhez” hasonló érvek hangoznának el, azaz hogy ezek a pénzek is mikroadományok voltak.

A fideszes EP-képviselő rámutatott: mindeközben az európai baloldal – közte a magyar baloldallal – a leghangosabb a korrupció elleni küzdelemben és az unión kívülről érkező beavatkozás kapcsán, majd azt látni, hogy a politikai álláspontjuk hol hárommilliárd forintnak megfelelő dollárért, hol hatszázezer eurónyi összeggel megvásárolható.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."