Elsőre azt hihetnénk, hogy a Fidesz kampányol, pedig nagyon nem

  • narancs.hu-MTI
  • 2019. április 6.

Fekete Lyuk

A Thürmer Gyula vezette Munkáspárt hasonlóképpen látja a világot manapság, mint a kormány.

A Munkáspárt szerint Európa válságban van és nem a bankok érdekeit szolgáló milliárdosoknak, hanem a munkásoknak kell eldönteniük a kontinens jövőjét - közölte az MTI.

Thürmer Gyula, a párt elnöke szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, rendkívüli jelentősége van a választásoknak, mert az unió válságban van, amelyet jól példáz, hogy az Egyesült Királyság kilép az unióból, a migránsválságot nem tudják megoldani és a „háború szélén” állnak Oroszországgal.

A Munkáspárt válasza az, hogy másik Európát akarnak, amelyben a nemzetek szuverén jogát tiszteletben tartják, a nemzetek megőrizhetik szuverenitásukat. „Mi magyarul akarunk beszélni, gondolkodni és cselekedni” - fogalmazott Thürmer Gyula hozzátéve: a leghatározottabban elutasítják az Európai Egyesült Államok tervét, mert az csak az európai milliárdosok és a nagytőke, nem pedig az emberek érdekeit szolgálja.

Olyan Európát szeretne a Munkáspárt, amely nem csak a gazdagoknak jó, hanem a tömegek, a szegények, a dolgozók is jól érzik benne magukat. Európának és a magyarságnak pedig a tapasztalataik szerint akkor jó, ha békében élnek Oroszországgal, ezért fel kell oldani a szankciókat és le kell zárni a konfliktusokat.

Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke beszél a párt EP-választási kampányát indító sajtótájékoztatón Csepelen, a Karácsony Sándor utcában.

Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke beszél a párt EP-választási kampányát indító sajtótájékoztatón Csepelen, a Karácsony Sándor utcában.

Fotó: Bruzák Noémi/MTI

Ha valaki nem látja a hasonlóságot a Munkáspárt és a Fidesz programjában, az olvassa el, hogy milyen kijelentéseket tett tegnap Orbán Viktor és a többi fideszes politikus a kormánypárt tegnapi kampányindító rendezvényén:

Orbán: „Az Európai Uniónak zsugorodó a lelke és nagy a teste"

A Fidesz ismertette EP-választási programját. Orbán Webernek, Timmermansnak és Junckernek is odaszúrt, valamint egy hétpontos akciótervet hirdetett.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.