Ez új! Semjén Zsolt szerint menthetetlen és visszataszító a homoszexualitás

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. szeptember 14.

Fekete Lyuk

De ha részeg a matektanár, attól még a Pitagorasz-tétel igaz.

Menthetetlennek, visszataszítónak és botrányosnak nevezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes annak a néhány papnak a közelmúltbeli botrányát, amelyek „az egyházat és a keresztény közéletet egyaránt megrázták.”

Az MTI beszámolója erre nem tér ki, de Semjén vélhetően két botrányról beszélt: arról, hogy Bese Gergő dunavecsei plébános melegpartikon vehetett részt és pornófilmben szerepelt, valamint arról, hogy két másik papot (szintén a Kalocsa-Kecskemét Főegyházmegyében), R. Gábort és H. Róbertet pedofíliával gyanúsítanak.

A KDNP vezetője nem részletezte, de a meleg pap helyzete legfeljebb a mózesi törvények szerint számít bűnnek, a pedofília viszont köztörvényes dolog, és nem, a liberálisok sem támogatják.

Semjén a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) szombati budapesti konferenciáján úgy fogalmazott: ami visszataszító, az visszataszító, ami védhetetlen az védhetetlen, a súlyos bűn az súlyos bűn, és ezt nem kell azzal relativizálni, hogy az egyházban az ilyen események töredékei a világban hasonló intézményekben előforduló bűnöknek. Egyik bűn sem elfogadható, botrányos és súlyosan árt az egyháznak – jelentette ki.

Az is fontos, hogy reflektáljanak erre – folytatta –, hogy ne hallgassanak szemérmesen: először is el kell ismerni, hogy ami szörnyű, az szörnyű, ami visszataszító, az visszataszító és ami védhetetlen, az védhetetlen.

Semjén Zsolt ugyanakkor felvetette,

az egyház ellenségeinek és kritikusainak, akik a gender-ideológiát propagálják, nem azt kellene mondani, hogy „welcome to the club?”

A KDNP elnöke úgy fogalmazott: visszataszító a kettős élet, a szemforgatás, mindez súlyos bűn. Ennél már csak egy súlyosabb bűn van, ha valaki erre még büszke is. Amikor a saját, deviáns élethelyzetéből politikai ideológiát csinál és el is nevezi büszkeségnek. A legnagyobb bűn, ami létezik, ha a valaki a rosszat jónak mondja és a jót rossznak – fogalmazott.

Arra nem tért ki Semjén úr, hogy a KDNP 5000 darabot vett az ő ingyen letölthető könyvéből. És nem kért bocsánatot, miután nevetésben tört ki, amikor a kórházi klímákról kérdezték. Semjén Zsolt szerint a homoszexualitás „objektíve bűn”, és ő már csak tudja: nem Bese Gergő az egyetlen ismerőse, aki furcsa szexügybe keveredett. Másik jó barátját, a Magyarországon élő orosz metropolitát egykori ministránsa vádolja szexuális zaklatással

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk