Fideszes hátországból jött a Karácsonyt provokáló köztévés riporter

Fekete Lyuk

Utánanéztünk, ki az a Mészáros Kata.

Az alább látható felvételt Pék Dudás Zsuzsi, magyar kecskedudás tette közzé a YouTube-csatornáján (a teljes beszélgetést itt megtekintheti). Ez azért érdekes, mert ez az egyik azon kevés videó közül, amely Mészáros Kata eddigi munkásságát megörökítik az utókor számára.

A riporter országos ismertségét keddi interjújának köszönheti, amelyet Budapest főpolgármesterével készített: Karácsony Gergely 100 nap után meghívást kapott az M1 stúdiójába, ahol Mészáros többek között arról kérdezte, hogy

Miért nem biciklivel jött a köztévébe?

Miért parkolt le távolabb, és nem a székház előtt állt meg?

Miért hazudja azt, hogy nem hívták meg a közmédia műsoraiba, ugyanis az MTVA kultúrával foglalkozó csatornájának, az M5-nek munkatársa küldött neki sms-t?

Elnézést kér-e a csúsztatásáért?

Igen vagy nem?

Miért fontos, ki a riporter?

Álljon itt egy igen szürreális részlet azoknak, akik nem látták a beszélgetést, hogy érthető legyen, miről is van szó. (A teljes interjút itt tekinthetik meg).

Kíváncsiak voltunk rá, hogyan került a riporternő az MTVA műsorvezetői székébe, illetve milyen képesítéssel bír, hol végezte iskoláit, hol tanulta a szakmát. Ugyanis minden magára valamit adó újságíróképzőben – legyen az tanfolyam vagy egyetemi szak – oktatnak médiaetikát, illetve médiajogot is. S ha valaki nem is tartja be a szakmája etikai kódexét, a jogszabályok betartásától nem tekinthet el, legalább a következményektől tart.

Márpedig Mészáros Kata a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) álláspontja szerint nemcsak a Közszolgálati Kódexet, hanem a sajtótörvényt is megszegte. A MÚOSZ szerint több ponton is ellentétes az interjú a törvényi előírásokkal, egy passzust külön kiemeltek: „A médiaszolgáltatók (...) az e törvény hatálya alá tartozó tevékenységek végzése során a jóhiszeműség és a tisztesség követelményének megfelelően, e törvényben meghatározottak szerint kötelesek egymással és a nézőkkel, hallgatókkal, olvasókkal, felhasználókkal, előfizetőkkel kölcsönösen együttműködve eljárni.” (A vélt szabálytalanságok miatt a szervezet a Médiatanácshoz fordult.)

Lényeges kérdés tehát, hogy ki készítette az interjút? Ki az, aki ehhez az arcát adja, és nem zavarja, ha ezt követően nem riporternek, hanem propagandistának tartják, esetleg meggyőződéssel végzi-e ezt a munkát?

A rákosmentei riporternő

Ám hiába kutakodtunk az MTVA archívumában, szinte semmit nem tudtunk meg a riporterről, ami azért is furcsa, mert a médiavállalatokat nemcsak törvény kötelezi a munkatársak listájának, az úgynevezett impresszumnak a közzétételére, de rendszerint büszkék a riportereikre. Az szintén kormánypárti Hír Tv külön oldalon mutatja be a honlapján a műsorvezetőit.

A közmédia oldalán viszont nem találtunk semmiféle leírást Mészárosról, így nem tudni, mióta dolgozik a tévének, honnan érkezett, hol tanulta az újságírást. Nem állítjuk, hogy Mészáros Kata titkolná a korábbi munkáit, de az biztos: nemcsak az MTVA honlapján, de úgy általában a neten kevés anyag található róla, márpedig 2020-ban egy műsorvezető-riporter esetében ez roppant érdekes.

Az biztos, hogy korábban a RákosmenteTV-nél dolgozott, amiről a csatorna weboldala is árulkodik. A társaság YouTube-csatornájára feltöltött első videójában még ő szerepel, mint a mai napig is futó Krónika című hírműsor bemondója.

 

Az interneten böngészve az is kiderül, hogy Mészáros Kata kulturális műsort is vezetett a csatornán, Kaleidoszkóp néven. Azt továbbra sem tudjuk, hogy milyen anyagokat készített, de a fent említett kecskedudás-beszélgetésen túl a Rock Lívia Acoustic együttes is megosztott egy felvételt a saját YouTube-csatornáján, amiben ugyancsak feltűnik a riporter.

A helyi önkormányzati lapban, a Hírhozó 2016 március 31-i számában találtunk egy hirdetést (a 22. oldalig, majdnem a végéig kell görgetni, baloldalt látható), amin minden jel szerint ő szerepel – bár a tévé nem tartotta fontosnak kiemelni, ki szerepel a képen, melyik műsorvezetőjével reklámozza magát. Akárhogy is legyen, mielőtt Mészáros Kata eljutott az ominózus Karácsony-interjúig, a rákosmentei lakosokat tájékoztatta a helyi közügyekről.

A Rákosmente Tv ugyan egy magánszemély tulajdonában van, de egyik fő finanszírozója a XVII. kerület önkormányzata: tavaly például havi egymillió forintért rendeltek az orgánumtól műsorokat, fotókat, videókat. Rákosmente 2002 óta megszakítatatlanul fideszes irányítás alatt áll. Igazi kormánypárti fellegvárnak számít a fővárosban, még a 2019. októberi ellenszélben is meg tudta tartani a Fidesz a kerületet.

Mészáros nemcsak a tévén keresztül kötődik a kerülethez. Az önkormányzat egyik alpolgármesterének, a helyi Fidelitas alelnökének, Füzesi Péternek a felesége. Az alpolgármester vagyonnyilatkozatában Füzesiné Mészáros Kataként szerepel. Férje a Fidesz színeiben még 2014-ben lett önkormányzati képviselő. Egy, a politikus Facebook-oldalára felkerült fotó leírása szerint az esküvő 2016 júliusában lehetett. (Más képek tanúsága szerint már 2014-ben összetartoztak. Frissítés: cikkünk megjelenése után ezt a közos képet törölték.). Nem sokkal később Mészáros az országos közmédiában tűnt fel.

A nagy ugrás: MTVA

2017-től már minden bizonnyal a közmédia munkatársa (hiszen az utolsó felvétel, amin mint a Rákosmente Tv riportere szerepel, még 2016 végén készült), és egy ideig tudósítóként dolgozott. Ahogyan keresgéltünk az MTVA archívumában kiderült: Mészárost műsorvezetőként is foglalkoztatták már korábban is, a Ma este című beszélgetős műsorban például dolgozott a Karácsony-interjú előtt is.

 

Nem lehet azzal vádolni Mészáros Katát, hogy nem vállalta a veszekedős interjúkat: ezen a felvételen épp Gréczy Zsolttal, a DK (azóta botrányba keveredett, később pedig lemondott) országgyűlési képviselőjével vitatkozik 2018 decemberében, azután, hogy ellenzéki politikusok bementek az MTVA székházába – erről a párthoz közeli Nyugati Fény számolt be akkor.

Furcsa a titkolózás

Azért is furcsa, hogy Mészáros karrierjének állomásairól vajmi keveset találni, mert a kormánypárti médiában az utóbbi időben kifejezetten sikk felvállalni, hogy mennyire hívei az újságírók, riporterek a Fidesznek. Mint emlékezetes, a TV2 Tények műsorvezetői a kamerák előtt vallották be 2018-ban, hogy ők Orbán Viktorra fognak szavazni.

A napokban derült ki, hogy a Demeter Szilárd által igazgatott Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) indít egy beszélgetős műsort, amelyben olyan szereplők lesznek az állandó vendégek, akiket még annak idején kitlitott az ECHO Tv zsidózás miatt. (Jakab Péter Jobbikos képviselőt Jákob Péternek hívták a televízió egyik műsorában, utalva ezzel zsidó származására). A főszerkesztő Szepesfalvy Anna, Budafok-Tétény fideszes alpolgármestere lett.

G. Fodor Gábor, a 888.hu portál főszerkesztője 2018-ban arról beszélt a 24.hu-nak adott interjújában, hogy: „a szabadság nem ellentétes a fegyelemmel, ahogy a renddel sem. Ott munkál bennünk a cél iránti alázat. Személyes érdekeinket sohasem helyezzük a közösség érdekei elé. Ráadásul egyenesen elmondjuk, hogy politikát csinálunk. Ahogy egyébként az ellenzéki sajtó is ezt teszi. E tekintetben nincs köztünk különbség.”

Pár napja pedig Apáti Bence jobboldali publicista fejtegette egy rendezvényen, hogy szerinte nincs is objektív újságírás, ő bátran felvállalja, hogy a kormánypárttal ért egyet. Érdekesség, hogy a Mandiner korábbi főszerkesztő-helyettese, Partos Bence külön alapítványt hozott létre Transparens Újságírás néven azzal a céllal, hogy „átláthatóbbá tegye” a hazai médiumok működését. Ez fideszes újnyelven azt jelenti: világossá akarják tenni, hogy melyik újságírónak mi a meggyőződése.

Már csak az a kérdés, hogy ez a fajta, nyíltan kormánypárti gondolkodás hogyan fér össze „a hiteles, gyors, pontos tájékoztatás” kötelezettségét előíró médiatörvénnyel. Hiszen ezt is a Fidesz alkotta.

Figyelmébe ajánljuk