Kovács szerint az EP azért akarja, hogy kiadjuk Gruevszkit, mert a migránspártiak mindent megtesznek a bevándorlást akadályozók ellen

  • Narancs.hu/MTI
  • 2018. december 2.

Fekete Lyuk

És sorozott is egy nagyot.

Az EU menedzseli, nem pedig megállítja a migrációt – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A migráció menedzselésére szolgál például a humanitárius vízum és a migránskártya – tette hozzá Kovács Zoltán. Soros György és különféle kártyakibocsátó cégek emberbaráti célokkal leplezik valódi tevékenységüket – mondta az államtitkár. Az államtitkár azt sem mulasztotta el megjegyezni, hogy az EU már saját szabályait is megerőszakolja, hogy a számára kedvező döntések megszülessenek.  Ez a demokrácia próbája – állítja Kovács.

Arra a felvetésre, mi állhat a mögött, hogy az Európai Parlament (EP) felszólította Magyarországot, adja ki a hazájában jogerősen elítélt Nikola Gruevszki volt macedón kormányfőt, Kovács Zoltán úgy reagált: az EP migránspárti többsége mindent megtesz a bevándorlás elősegítése érdekében, és az ezt akadályozók ellen.

A volt kormányszóvivőről tegnap derült ki, hogy nem csak a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkári feladatokért fog felelni:

Kovács Zoltán a 2021-es vadászati világkiállítás kormánybiztosa lett

Kormányszóvivői szerepét nem csak a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkári posztra cserélte le. Visszavonta a 2021-es vadászati világkiállítás eddigi miniszteri biztosa, Károlyi József megbízását a Miniszterelnökséget vezető miniszter - derül ki a péntek éjjeli Hivatalos Értesítőben megjelent, indoklás nélküli miniszteri rendeletből.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.