Most épp Lakner Zoltán magánéletén rugózik a 888

  • BM
  • 2020. február 19.

Fekete Lyuk

A politiológus azt mondta, zavarja, hogy főtisztek jelentek meg Orbán évértékelőjén. Meg is érkezett a válasz.

„Van a 888 nevű kormánypárti heccportál, a mi pénzünkből, amelyen szóvá tették, hogy Lakner »sivalkodik« a katonai vezetők országértékelőn való megjelenése miatt. Ennek állítólag a HVG-ben megjelent cikkemben adtam hangot, márminthogy ott sivalkodtam.

De nem is ez az érdekes, hanem az, hogy a »cikkhez« illusztrációként berakták egyfelől az országértékelőn megjelenő katonákat Németh Szilárddal fotózkodva, másfelől, »ha már a megjelenésnél tartunk« felütéssel egy képet a nem közszereplő bejegyzett élettársamról és rólam. (Az egyetlen public közös képet, amit kiraktunk magunkról.)

Csak hogy legyen világos: egy politikai elemzői megnyilvánulásra az a válasz, hogy mi meg b.zik vagyunk” – fogalmaz Facebook-bejegyzésében Lakner Zoltán.

Történt ugyanis, hogy Orbán Viktor vasárnapi évértékelőjére ellátogattak honvédségi főtisztek is, amivel kapcsolatban Juhász Ferenc korábbi honvédelmi miniszter is azt mondta, hogy tövénysértő, ugyanis katonáknak tilos pártrendezvényeken részt venniük. Erre egyébként a minisztérium azt találta mondani, hogy a Fidesz pártalapítványának rendezvénye nem pártrendezvény.

HM: a Fidesz pártalapítványának rendezvénye nem pártrendezvény

Végre megszólalt a Honvédelmi Minisztérium is az Orbán Viktort egyenruhában hallgató főtisztek ügyében. Nem pártrendezvény, hanem „kormányzati évértékelő" volt Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi beszéde - így reagált a Honvédelmi Minisztérium a Népszava arra vonatkozó kérdésére, hogy miért hallgatták végig Orbán Viktor évértékelő beszédét a magyar honvédség főtisztjei, egyenruhában.

Ezzel kapcsolatban fejezte ki ellenérzését Lakner a hvg.hu egy online elérhető videós műsorában (tehát mégcsak nem is cikkben, mire egyébként ő is utal a Facebook-bejegyzésében). Ezt követte a 888.hu posztja, amiben a politiológust a bejegyzett élettársával készült képpel „illusztrálják”.

„Ehhez én annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy egyrészt tök jól nézünk ki az ominózus képen, mondhatni, a megjelenésünk kiváló és büszkék vagyunk egymásra. Másrészt, ezt szánni ellencsapásnak, hát ez az, ami valójában kimeríti a sivalkodás fogalmát. Merthogy az az esemény, ahol a miniszterelnök ilyeneket mond, hogy »Nem dugjuk homokba a fejünket, látjuk, hogy az ellenzék már most készülődik...«, ésatöbbi, az biza pártrendezvény. És itt voltak jelen a díszegyenruhás katonák. Kétségtelenül merész újítás az ennek szóló kritikára válaszul csatolni az elemző esküvői képét, csak éppen annak az elismerése, hogy nincs egyéb mondandó” – fogalmaz Lakner Zoltán a Facebookon.

Nem ez az első alkalom, hogy a 888.hu ilyen eszközökkel él: legutóbb Gulyás Márton ellenzéki aktivistát, a Partizán munkatársát köcsögözték le.

Leköcsögözte a 888.hu Gulyás Mártont

Megint nem fogta vissza magát a kormánypárti portál. Erős címmel számolt be a kormánypárti 888.hu arról, hogy Gulyás Márton és társai ellen vádat emeltek az Állami Számvevőszék (ÁSZ) székházának 2018 januári összefestékezése miatt. Gulyás Márton és társai az akcióval az ellen tiltakoztak, hogy az elvileg független pénzügyi felügyeleti szerv a választási kampány előttre időzítve szabott ki bírságot több ellenzéki pártra, mostazonban a Budapesti V.

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.