HM: a Fidesz pártalapítványának rendezvénye nem pártrendezvény
Németh Szilárd és néhány katonatiszt az évértékelőn

HM: a Fidesz pártalapítványának rendezvénye nem pártrendezvény

  • narancs.hu
  • 2020. február 18.

Belpol

Végre megszólalt a Honvédelmi Minisztérium is az Orbán Viktort egyenruhában hallgató főtisztek ügyében.

Nem pártrendezvény, hanem „kormányzati évértékelő” volt Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi beszéde – így reagált a Honvédelmi Minisztérium a Népszava arra vonatkozó kérdésére, hogy miért hallgatták végig Orbán Viktor évértékelő beszédét a magyar honvédség főtisztjei, egyenruhában.

A kérdés azért is merülhetett fel, mert a vonatkozó törvények kifejezetten megtiltják katonáknak, hogy egyenruhában részt vegyenek politikai rendezvényeken.

Orbán Viktor évértékelője márpedig pártrendezvény, hiszen azt a Fidesz pártalapítványa a  Polgári Magyarországért Alapítvány szervezi, és a meghívottak is kizárólag fideszesek. A Honvédelmi Minisztérium viszont másként értelmezi a valóságot. Válaszukban ugyanis ezt írják:

„Örömmel vettük, hogy a kormányzást értékelve a Magyar Honvédség fejlesztése is kiemelt figyelmet kapott, hiszen az elmúlt években következetesen intézkedéseket hajtottunk végre Magyarország biztonsága, a Magyar Honvédség megerősítése, a magyar katonák anyagi és erkölcsi megbecsülése érdekében. Ahogy miniszterelnök úr a beszédében hangsúlyozta is: »Kérem Önöket, gondoskodjanak róla, hogy a pártrendezvényeken ne, de a kormányzati és civil találkozókon a katonák is ott lehessenek, és elfoglalhassák megbecsült helyüket a magyar társadalmi életben.«”

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.