A béka, amely ökörnek képzelte magát. Ez az Aesopus-mese jut az eszembe, ahogy olvasom a híreket mostanság miniszterelnökünkről, aki nem mulaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy a világtörténelem és a nemzetközi nagypolitika trendjeiről értekezzen – lásd a Nyugat lekonyuló fáklyája, a rossz vágányokon haladó Európa, a vallásos hit felsőbbrendűsége az istentelen kozmosszal szemben és a többi. A hallgatóság rendszerint hazai vagy valamelyik Európán kívüli ország, ahol a miniszterelnök hivatalos látogatást tesz.
Természetesen senki nem vitatja Orbán Viktor jogát, hogy az emberiség, sőt a világmindenség nagy kérdéseiről gondolkodjon, ezekről véleménye legyen, és ezt a véleményét időről időre megossza az ország közvéleményével. Azzal sem kell foglalkoznunk, hogy e nézetek mennyire helyesek, vagy hogy mennyire mély ismeretekről tanúskodnak.
A kérdés, hogy vajon szükség van-e arra, hogy a magyar miniszterelnök úton-útfélen ezekről értekezzen. Ki várja egy ezer gonddal küzdő, szegény ország miniszterelnökétől, hogy hetente a Kossuth rádióban vagy Kazahsztánban megoldja a globális kapitalizmus problémáit, netán újraértelmezze a világegyetem keletkezését.
Nem lehet kétséges, hogy miniszterelnöki mivoltában Orbán Viktor első és szinte egyetlen feladata az ország érdekeinek előmozdítása. Ebből kiindulva tegyük fel a kérdést: származik ezekből a fellengzős, ráadásul a legtöbb esetben nagyon is vitatható kijelentésekből az országnak valamilyen haszna? Nehéz elképzelni, hogy legfontosabb partnereink Berlinben, Párizsban vagy Brüsszelben, elolvasva a magyar miniszterelnök újabb és újabb eszmefuttatásait, összecsapják a kezüket és arra gondolnak, hogy kár, hogy ezek a magvas gondolatok nem nekik jutottak eszükbe. A brüsszeli technokraták kiváltképp jó érzésekkel olvashatják a magyar miniszterelnök azon megnyilvánulásait, amelyek éppen az ő tevékenységüket veszik célba. Tegyük hozzá, sokan sokféleképpen és jó okkal bírálják az Európai Unió és benne a brüsszeli bizottság tevékenységét. Ám marad a kérdés, hogy mennyi előnye származik ezekből a gyakran vitriolos megjegyzésekből az országnak, amely jelentős mértékben függ e döntéshozók jóindulatától.
Ráadásul Magyarországnak és jelenlegi kormányának nem sok oka van a hencegésre, a partnerek kioktatására, ha például a gazdaság elmúlt kétéves teljesítményét nézzük. Stagnálás, visszaeső beruházások emelkedő infláció, külső segítség nélkül finanszírozhatatlan államadósság, az ország lassan a régió sereghajtója – a sort lehet folytatni.
Kevesebb vízen járásra és sokkal több jó kormányzásra lenne szükségünk.
„Szerénység, Virág” – mondta Bástya elvtárs A tanú című filmben –, „ha van valami, amit szeretek magamban, az a szerénység.”
