Az már csak hab a tortán, hogy Shakespeare tán legsötétebb drámáját is belekeverték a dologba. Hiába íródott majd’ ötszáz évvel ezelőtt, a mindent felőrlő hataloméhségről és becsvágyról szóló véres mese semmit sem veszített az aktualitásából – már csak ezért is furcsa, hogy az alkotóknak eszük ágában sem volt olyan filmet készíteni, ami megszólíthatja a mai közönséget. Pedig Michael Fassbender nagyszerűen adja a háborús hősből háborodott zsarnokká váló skót királyt – aki amúgy, a történészek szerint, boszorkányok tanácsai és gyerekgyilkosságok nélkül, szóval relatíve tisztességesen uralkodott –, és Marion Cotillard is hozza a tőle megszokott magas színvonalat. A dolog mégsem működik.
A Macbeth a mostanában igen divatos (ál)történelmi csihi-puhik kitaposta úton halad: a díszlet az utolsó szögig olyan, mint amilyen a tizenegyedik századi Skócia lehetett, a csatajelenetekben übernaturálisan ömlenek belek, hangosan reccsennek a csontok, a békésebb pillanatokban pedig meg tudjuk számolni Fassbender szemgolyóján a vérereket.
És mindeközben Shakespeare-t citálnak, halál komoly fejjel. Például amikor Macduff felfedezi, hogy Duncan királyt álmában meggyilkolták, a földre rogy, elhányja magát, de nemcsak olyan tessék-lássék módon, hanem rém realistán, egyenesen a kamera mellé, és közben (!) azt mondja, hogy „A kárhozat végzé mester-müvét! / Szentségtörő orgyilkolás töré be / Az Úrnak fölkent templomát, / s kilopta / Az életet belőle!”. A Monty Python tagjai meg rágják a kefét, hogy nekik anno nem jutott eszükbe rókázó embereket filmezni, ahogy felmondják a világirodalom egy-egy klasszikusát.
Ennél még az is kevésbé disszonáns, ha a Montague-k és a Capuletek hawaii ingben ugrabugrálnak rockzenére, aranyrevolverekkel párbajoznak, és Lőrinc barátnak olyan menő tetkója van, hogy azt egy börtönfilm szereplői is megirigyelnék – Baz Luhrmann 1996-os agymenésében a képi világ éppoly stilizált, mint a szöveg, így a kettő nem oltja ki egymást. Elképzelhető, hogy a Macbeth alkotói úgy gondolták, hogy a végletekig valósághű ábrázolás nyakon öntése a költészettel valami nagyszerű dolgot szül majd, de azon sem lennénk meglepve, ha egyszerűen csak akartak volna készíteni egy szépséges látványfilmet, és nem szeretik sem a dinoszauruszokat, sem az űrhajózást, így jobb ötlet híján elővettek egy híres drámát egy világszerte nagyra tartott szerzőtől. Pedig művüket elnézve a skót uralkodó helyett nyugodtan választhattak volna főhősnek őslényeket vagy űrmanókat, pontosan ilyen filmet készítettek volna róluk is.
A Mozinet bemutatója
