Az Aferim! látszólag távol áll eddigi filmjeitől (és a román új hullámnak nevezett filmművészeti jelenség egyéb darabjaitól), ám ha jobban megnézzük, mégis találhatunk kapcsolódási pontokat: a maestrót eddig is foglalkoztatták az egymást gyötrő emberek (és az olykor mindebből adódó fekete humor), ám itt nem a családon belül, hanem társadalmi szinten zajlik egymás kihasználása és megalázása.
Costandint, a pandúrt felbérli egy havasalföldi bojár, hogy találja meg a szökött cigány rabszolgát, aki feleségével hált. A férfival tart fia is, aki katonának készül, és elég keveset tud még az életről. A magát ravaszul egyszerűnek tettető film cselekménye így legalább két történetet bonthat ki: egyrészt nyomon követhetjük a szökevény keresését (ez erősen emlékeztet az üldözős westernek struktúrájára), másrészt kibomlik a fiú felnövekedéstörténete.
A film több műfajt is megidéz: szerkezete a road movie-kat követi, amennyiben egymáshoz lazán kötődő epizódokat látunk, melyekben mindig újabb mellékalakok bukkannak fel, akik nem térnek vissza (illetve az utazók egy párhuzamos belső utazás során jellembeli változásokon is átesnek). Rokonságot fedezhetünk fel az olasz neorealizmus darabjaival is, melyekben a szereplők az úton fokozatosan térképezik fel az őket körülvevő társadalmat. Costandin és fia a 19. század feudális és kötött román társadalmát fedezik fel, ahol az ortodox egyház és a helyi kiskirályok élet és halál urai. A film archaikus, de mégis élő, ízes nyelvezete és helyzetei pedig a pikáns népi elbeszéléseket juttathatják eszünkbe (Jude több 19. századi román költő és prózaíró népies munkáit használta fel forgatókönyvéhez). Az Aferim! komplex nyelvezete ráadásul plusz jelentésrétegeket is hordoz (pl. a bojárokkal folytatott más hangnemű és olykor más nyelvű párbeszédek híven kifejezik a különböző társadalmi rétegek közötti hierarchiát). Maga a cím egyébként oszmán-török nyelven azt jelenti, hogy remek, némi iróniával.
Jude nagyon távoli korról beszél, melynek nem sok kapcsolata van a mai román társadalommal, ám a kortárs viszonyok magvait keresi a 19. században. A mai cigányellenesség a – Romániában az 1850-es évekig létező – cigányrabszolgaság maradványa, a bojárok mindenhatósága és kegyetlensége pedig felidézi a mai kelet-európai oligarchák mindenhová elérő kezét. Costandinnak és fiának is irreális, átláthatatlan törvények közt kell szlalomoznia, miközben ügyelniük kell arra is, hogy egyik nagyúr tyúkszemére se lépjenek rá. Az előítéletek az egyházat is áthatják (érdemes figyelni az ortodox pap szórakoztatóan előadott, de elborzasztó litániáját arról, hogy a cigányok is elég szörnyűek, de legrosszabbak mégiscsak a zsidók), és a szolidaritás nyomai csak egyéni szinten bukkannak fel (a szökött rabszolgákat bújtató falusiak). Costandin ebben a környezetben igyekszik emberré nevelni kissé élhetetlen fiát, de úgy tűnik, Jude nem túl optimista: arra a melankolikus következtetésre jut, hogy fontos ugyan az egyéni tisztesség, de az intézményes elnyomással és kirekesztéssel szemben nem sok ereje van.
A rendező remekül elkerüli a didaxis csapdáit a filmbe szőtt vulgaritással, fekete humorral és beletörődő sztoicizmussal. Megtévesztő egyszerűségbe rejti okos és aktuális politikai üzeneteit, felhívja a figyelmet a régen és ma is élő előítéletek szisztematikus létezésére és hatalmára, mégsem mond le teljesen az egyéni felelősség fontosságáról.
Forgalmazza a Mozinet
