Interjú

„A boldogság kortalan”

Max Walker-Silverman filmrendező

Film

Néha messzire kell mennünk az otthonunktól, hogy rájöjjünk, valójában hová tartozunk – vallja Max Walker-Silverman, akinek játékfilmes bemutatkozása egyfajta óda coloradói szülőföldjéhez. A Szerelmes dal középkorú hősnője egy tóparti lakókocsiban vár múltbeli ismerősére és az egykori érzelmek fellángolására – az is lehet, hogy hiába. A költői romantikus dráma helyszínéről, veterán színészekről és az alkotó saját gyerekkori emlékeiről is beszélgettünk.

Magyar Narancs: A Colorado állambeli Telluride-ban született és nőtt fel – szerepet játszott rendezővé válásában, hogy a városban minden évben nagy presztízsű filmes fesztivált rendeznek?

Max Walker-Silverman: Nem igazán. Telluride csak egy kisváros ugyan, de pezsgő a kulturális élete: van rock and roll, jazz, sőt még gombafesztivál is. A Telluride Film Festival csak egy a hasonló hétvégi események között, bár valóban fontosnak és elismertnek számít, és persze a helyi gimnazistáknak is rendeznek vetítéseket. Helyi srácként én is részt vettem rajta, de ezt nem nevezném sorsfordító eseménynek. Igazából nem is tudnék egyetlen perdöntő pillanatot felidézni, inkább sok apró lépés és ballépés vezetett a filmezésig. Mindig szerettem írni, odavoltam az irodalomért, a művészetért, nekiláttam hát színházat csinálni, történeteket mesélni, eközben pedig valahogy belebotlottam a filmkészítésbe. Ez napjaink művészeti formája, ez izgatja az embere­ket, elkezdtem tehát én is komolyan venni. De nem ez életem egyetlen és legnagyobb szenvedélye, csak valami, amin keresztül mesélhetek, vagy épp kérdéseket tehetek fel. Nem érzek hűséget a mozi öröksége iránt.

MN: Filmjei leginkább arról szólnak, amit ismer és amihez kötődik, a Szerelmes dal a coloradói vidékhez.

MWS: A New York University filmiskoláján végeztem, ott tanultam meg mindent, hiszen előtte nem forgattam. Ott ismertem meg azokat az embereket is, akikkel ma is együtt dolgozom. Bármilyen hasznos és élvezetes volt azonban a New Yorkban töltött idő, nehéz volt ott élni. Rá kellett jönnöm, hogy én valójában ide, Coloradóba tartozom. Szóval hazatértem, és a filmem is itt készült – nem volt szükségem helyszínkeresésre vagy hasonlókra, ott forgattam, ahol felnőttem.

MN: A stáb New York-i tagjait is lenyűgözte a környezet?

MWS: Colorado gyönyörű, az emberek pedig szeretnek gyönyörű helyekre látogatni. Ráadásul igyekeztünk jól is tartani őket, úgyhogy hiába voltak hosszúak a napok és nehéz a munka, a remek ételek, az elképesztő naplementék mindenért kárpótoltak. Olyan volt, mint egy nyári tábor, hétvégente például hajókáztunk vagy kirándultunk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.

A botrány határán

A Nádas-életműsorozat leg­újabb kötetét a színházi világnap alkalmából mutatták be az Örkény Színházban. Hogy hazai színházi életünk hogyan viszonyul ezekhez a magyar drámahagyományból kilógó művekhez, arra éppen egy Örkény-dráma, a Kulcskeresők címével válaszolhatunk.