Interjú

„A boldogság kortalan”

Max Walker-Silverman filmrendező

Film

Néha messzire kell mennünk az otthonunktól, hogy rájöjjünk, valójában hová tartozunk – vallja Max Walker-Silverman, akinek játékfilmes bemutatkozása egyfajta óda coloradói szülőföldjéhez. A Szerelmes dal középkorú hősnője egy tóparti lakókocsiban vár múltbeli ismerősére és az egykori érzelmek fellángolására – az is lehet, hogy hiába. A költői romantikus dráma helyszínéről, veterán színészekről és az alkotó saját gyerekkori emlékeiről is beszélgettünk.

Magyar Narancs: A Colorado állambeli Telluride-ban született és nőtt fel – szerepet játszott rendezővé válásában, hogy a városban minden évben nagy presztízsű filmes fesztivált rendeznek?

Max Walker-Silverman: Nem igazán. Telluride csak egy kisváros ugyan, de pezsgő a kulturális élete: van rock and roll, jazz, sőt még gombafesztivál is. A Telluride Film Festival csak egy a hasonló hétvégi események között, bár valóban fontosnak és elismertnek számít, és persze a helyi gimnazistáknak is rendeznek vetítéseket. Helyi srácként én is részt vettem rajta, de ezt nem nevezném sorsfordító eseménynek. Igazából nem is tudnék egyetlen perdöntő pillanatot felidézni, inkább sok apró lépés és ballépés vezetett a filmezésig. Mindig szerettem írni, odavoltam az irodalomért, a művészetért, nekiláttam hát színházat csinálni, történeteket mesélni, eközben pedig valahogy belebotlottam a filmkészítésbe. Ez napjaink művészeti formája, ez izgatja az embere­ket, elkezdtem tehát én is komolyan venni. De nem ez életem egyetlen és legnagyobb szenvedélye, csak valami, amin keresztül mesélhetek, vagy épp kérdéseket tehetek fel. Nem érzek hűséget a mozi öröksége iránt.

MN: Filmjei leginkább arról szólnak, amit ismer és amihez kötődik, a Szerelmes dal a coloradói vidékhez.

MWS: A New York University filmiskoláján végeztem, ott tanultam meg mindent, hiszen előtte nem forgattam. Ott ismertem meg azokat az embereket is, akikkel ma is együtt dolgozom. Bármilyen hasznos és élvezetes volt azonban a New Yorkban töltött idő, nehéz volt ott élni. Rá kellett jönnöm, hogy én valójában ide, Coloradóba tartozom. Szóval hazatértem, és a filmem is itt készült – nem volt szükségem helyszínkeresésre vagy hasonlókra, ott forgattam, ahol felnőttem.

MN: A stáb New York-i tagjait is lenyűgözte a környezet?

MWS: Colorado gyönyörű, az emberek pedig szeretnek gyönyörű helyekre látogatni. Ráadásul igyekeztünk jól is tartani őket, úgyhogy hiába voltak hosszúak a napok és nehéz a munka, a remek ételek, az elképesztő naplementék mindenért kárpótoltak. Olyan volt, mint egy nyári tábor, hétvégente például hajókáztunk vagy kirándultunk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."