Interjú

„A boldogság kortalan”

Max Walker-Silverman filmrendező

Film

Néha messzire kell mennünk az otthonunktól, hogy rájöjjünk, valójában hová tartozunk – vallja Max Walker-Silverman, akinek játékfilmes bemutatkozása egyfajta óda coloradói szülőföldjéhez. A Szerelmes dal középkorú hősnője egy tóparti lakókocsiban vár múltbeli ismerősére és az egykori érzelmek fellángolására – az is lehet, hogy hiába. A költői romantikus dráma helyszínéről, veterán színészekről és az alkotó saját gyerekkori emlékeiről is beszélgettünk.

Magyar Narancs: A Colorado állambeli Telluride-ban született és nőtt fel – szerepet játszott rendezővé válásában, hogy a városban minden évben nagy presztízsű filmes fesztivált rendeznek?

Max Walker-Silverman: Nem igazán. Telluride csak egy kisváros ugyan, de pezsgő a kulturális élete: van rock and roll, jazz, sőt még gombafesztivál is. A Telluride Film Festival csak egy a hasonló hétvégi események között, bár valóban fontosnak és elismertnek számít, és persze a helyi gimnazistáknak is rendeznek vetítéseket. Helyi srácként én is részt vettem rajta, de ezt nem nevezném sorsfordító eseménynek. Igazából nem is tudnék egyetlen perdöntő pillanatot felidézni, inkább sok apró lépés és ballépés vezetett a filmezésig. Mindig szerettem írni, odavoltam az irodalomért, a művészetért, nekiláttam hát színházat csinálni, történeteket mesélni, eközben pedig valahogy belebotlottam a filmkészítésbe. Ez napjaink művészeti formája, ez izgatja az embere­ket, elkezdtem tehát én is komolyan venni. De nem ez életem egyetlen és legnagyobb szenvedélye, csak valami, amin keresztül mesélhetek, vagy épp kérdéseket tehetek fel. Nem érzek hűséget a mozi öröksége iránt.

MN: Filmjei leginkább arról szólnak, amit ismer és amihez kötődik, a Szerelmes dal a coloradói vidékhez.

MWS: A New York University filmiskoláján végeztem, ott tanultam meg mindent, hiszen előtte nem forgattam. Ott ismertem meg azokat az embereket is, akikkel ma is együtt dolgozom. Bármilyen hasznos és élvezetes volt azonban a New Yorkban töltött idő, nehéz volt ott élni. Rá kellett jönnöm, hogy én valójában ide, Coloradóba tartozom. Szóval hazatértem, és a filmem is itt készült – nem volt szükségem helyszínkeresésre vagy hasonlókra, ott forgattam, ahol felnőttem.

MN: A stáb New York-i tagjait is lenyűgözte a környezet?

MWS: Colorado gyönyörű, az emberek pedig szeretnek gyönyörű helyekre látogatni. Ráadásul igyekeztünk jól is tartani őket, úgyhogy hiába voltak hosszúak a napok és nehéz a munka, a remek ételek, az elképesztő naplementék mindenért kárpótoltak. Olyan volt, mint egy nyári tábor, hétvégente például hajókáztunk vagy kirándultunk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.