Taylor Sheridan munkássága

A cowboy, ha könnyezik

Film

Két forgatókönyv lehetséges. Taylor Sheridan csalhatatlan szimattal érzi a korszellem bukéját és meglelte a receptet, amelyet eddig csak kevesen alkalmaztak ebben a formában, viszont a kábeltévék és a streamingszolgáltatók által kielégítetlenül hagyott tömegek vadul szomjazzák azt.

A hatásos elegy részét képezi az Egyesült Államok kétes, múló dicsősége iránti diszkrét nosztalgia, a hagyományos amerikai férfivirtus halványulásának megéneklése és elsiratása, a Közép-Nyugat és a rozsdaövezet dicső napjainak és kiábrándító jelenének számbavétele. A másik lehetőség, hogy Sheridan olyannyira tanácstalan a mai polarizált, mély árkokkal szabdalt politikai játéktérben, hogy vaktában lövöldözve beletalált a decens partvidéki értelmiség kényes ízlésébe (ha másképp nem, hát felháborodás útján) és a Trump által feltüzelt „magukra hagyottak” indulataiba is, akik ideális egójukat (lásd a Yellowstone nagybirtokos klánja) és szomorú valóságukat is (A préri urai) felfedezhetik munkáiban (miközben az anyagi nehézségeket hírből sem ismerő Trump-párti véleményvezérek is örvendezhetnek).

A napszámos lantot ragad

Akármelyik verzió is az igaz, Sheridan sikerének titka talán pont az el nem köteleződés, a gesztusok gyakorlása és visszavonása mindkét oldal irányában. Mindenesetre a Yellowstone negyedik évadának nézőszámai magukért beszélnek: mind az évadnyitó, mind az évadzáró epizódok 8–9 milliós nézőszámokat produkáltak (újra nagy volt az izgalom a Nielsen tévésnézőszám-mérései körül, amelyek jelentősége egyre apad a streamingszolgáltatók térnyerésének árnyékában). Ezzel megközelítette a legnépszerűbb kábeltévés sorozatok értékeit (Trónok harca, Breaking Bad, Mad Men, The Walking Dead). Bár a kábeltévé aranykorának számaihoz képest ez elég kiábrándító (a Jóbarátok, a Seinfeld és a Cheers esetében 50–80 milliós volt a nézettség), a streamingsorozatok egyre zajosabb (és nonlinearitásuk miatt nehezebben mérhető) sikereinek fényében így is szép teljesítmény. A Yellowstone épp azoknak az ötvenes, fehér, férfi kábel-előfizetőknek imponál, akiket nem kell flancos és drága közösségimédia-kampányokkal feltüzelni egy-egy új sorozatra (sokan talán épp az otthoni karantén unalmában kattantak rá). Míg a kritika és a közösségi média az Utódlás körül forgolódott, a hasonlóan mocskos családi fenekedéssel hódító Yellowstone csendben gyűjtötte rajongóit. Sheridan a siker láttán már birodalomépítésben gondolkodik; két spinoff is készül a sorozathoz. Az 1883 a minden hájjal megkent John Dutton (Kevin Costner) őseinek felemelkedését mutatja be, míg a 6666 egy valóban létező legendás texasi ranch mindennapjait követi majd, néhány Yellowstone-mellékszereplőt is beillesztve a cselekménybe.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.