Az alapötlet kábé az Ideglelés szintjén mozog, a megvalósítás viszont csillagos négyes. Olcsó filmben - öt-hat szereplő mindössze, a helyszín egy üres mező, az épített díszletet egy ócska sátorponyva és egy darab faragott cölöp képviseli - ilyen izgalmas látványt még nem pipáltam.
A mondott mezőn összeverődik néhány katonaszökevény és egyéb kétes alak, köztük egy udvari asztrológus. Nem vetik meg a hullarablást, de úgy általában nem jött be nekik a háború, és úgy döntenek, hogy inkább megkeresik a legközelebbi serfőzdét. Az italozás előtt azonban belakmároznak egy kondér gombapörköltből. Jóféle gomba lehet, mert innen félelmetes és kalandos utazás veszi kezdetét, miközben ugyanazon a mezőn járnak körbe-körbe. Megidézik az ördögöt, vagy legalábbis egy gonosz, vajákos figurát, aki valamilyen titokzatos kincset akar megkerestetni és kiásatni velük, több rendben elhaláloznak, majd visszatérnek halottaikból, változó felállásban és erőviszonyok között küzdenek meg egymással és önmagukkal.
A sztorinak amúgy se füle, se farka, úgy sikerül kitölteni azt a nem egészen 90 percet, hogy a néző a film első harmadában várakozó álláspontra helyezkedve reménykedik, hogy hátha kisül belőle valami, a középső harmadban - ami egy fényképészetileg nagyszerűen, lehengerlően megoldott kötélhúzással veszi kezdetét - legelteti a szemét, és azt az utolsó félórát már csak becsületből is kihúzza, ha másért nem, a remek színészek, az altesti fekete humor, a jól kitalált hangsáv (a mezőt Sara Dee szólaltatja meg) és az állandó alkotótárs, Laurie Rose kedvéért.
