Titanic

A Field in England

  • - borz -
  • 2014. május 3.

Film

A közkedvelt Vérturisták és Halállista alkotója, Ben Wheatley megint kiagyalt valamit. Új munkája kosztümös horror fekete-fehérben fotografálva. A kosztümöst itt szó szerint kell érteni, és nem történelminek. Bár bemondják, hogy a protektorátus ideje alatt vagyunk, és Cromwell neve is elhangzik, történetünk bárhol és bármikor játszódhatna, az őskortól a távoli jövőig.

Az alapötlet kábé az Ideglelés szintjén mozog, a megvalósítás viszont csillagos négyes. Olcsó filmben - öt-hat szereplő mindössze, a helyszín egy üres mező, az épített díszletet egy ócska sátorponyva és egy darab faragott cölöp képviseli - ilyen izgalmas látványt még nem pipáltam.

A mondott mezőn összeverődik néhány katonaszökevény és egyéb kétes alak, köztük egy udvari asztrológus. Nem vetik meg a hullarablást, de úgy általában nem jött be nekik a háború, és úgy döntenek, hogy inkább megkeresik a legközelebbi serfőzdét. Az italozás előtt azonban belakmároznak egy kondér gombapörköltből. Jóféle gomba lehet, mert innen félelmetes és kalandos utazás veszi kezdetét, miközben ugyanazon a mezőn járnak körbe-körbe. Megidézik az ördögöt, vagy legalábbis egy gonosz, vajákos figurát, aki valamilyen titokzatos kincset akar megkerestetni és kiásatni velük, több rendben elhaláloznak, majd visszatérnek halottaikból, változó felállásban és erőviszonyok között küzdenek meg egymással és önmagukkal.

A sztorinak amúgy se füle, se farka, úgy sikerül kitölteni azt a nem egészen 90 percet, hogy a néző a film első harmadában várakozó álláspontra helyezkedve reménykedik, hogy hátha kisül belőle valami, a középső harmadban - ami egy fényképészetileg nagyszerűen, lehengerlően megoldott kötélhúzással veszi kezdetét - legelteti a szemét, és azt az utolsó félórát már csak becsületből is kihúzza, ha másért nem, a remek színészek, az altesti fekete humor, a jól kitalált hangsáv (a mezőt Sara Dee szólaltatja meg) és az állandó alkotótárs, Laurie Rose kedvéért.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.