Néhány évvel később Xantus János göröngyös ösvények helyett nyílegyenes sugárúton érkezett a magyar film akkori, kivételes helyzetben lévő világába, de egy pillanatra sem vált alvajáróvá. Már főiskolás vizsgamunkájában (Werther élete, 1976.) világossá tette, hogy a bejárt rögös út helyett a sípoló macskaköves rajtvonalához áll, csak úgy mint a boglári templomos lovagok vagy a két ügynök (spion), Bódy Gábor és Molnár Gergely. Balázs Béla Stúdióban készült filmjei (Diorissimo, 1979; Női kezekben, 1981) annyira nem voltak tipikus BBS-darabok, hogy tizenöt évvel később méltán írhatták, hogy ő volt az utolsó „igazi” balázsbélás, aki önálló formanyelvi megoldásokat dolgozott ki. Enyedi Ildikó „a világ legszebb filmjének” titulálta az És így és eképp tovább című 1978-as vizsgafilmjét, melynek süketnéma szereplőit viszontláthatjuk az Eszkimó asszony fázik-ban.
Míg Hajas Tibor Öndivatbemutatójában (1975) vagy Szentjóby Tamás (1975) Kentaurjában is ott topog a szoció, pár évvel később ő már nem szállt a munkásvonatra, gyár helyett Andy Warhol Factory-ja felé indult, ki tudja, hogy tudatosan vagy ösztönösen. Mindenesetre árulkodó, hogy a Diorissimo egy Lou Reed szöveg (The Gift) megfilmesítése : A fiú annyira szereti lányt, hogy feladja magát csomagban. Megérkezik a küldemény, de a lány, mivel nem tudja felbontani, belevág egy ollót a dobozba, és ezzel megöli fiút. De ennél is „warholosabb” Méhes Marietta felfedezése, aki nemcsak Nico és Edie Sedgwick volt, de Csillag Hajnalka és Szőke Anni – tökéletes kelet-európai tünemény. Ami New Yorkban a Velvet Underground, nálunk a Trabant. Feltétlenül több mint tíz év ráhagyással.
Csakhogy már a Diorissimo (http://www.youtube.com/watch?v=7hUSbn1NJZw) sem vethető össze Warhol vagy szépelgő segédjeinek öncélú munkáival, ráadásul Xantus a tűzzel sem játszott. A nyolcvanas évek elején oly trendi új szenzibilitás nála nem párosult a régi labilitással, és míg a hangadók ön- és közveszélyessé, alkoholista ronccsá, disszidenssé, netán spiclivé váltak, és így vagy úgy beledöglöttek a nagy hátat fordításba, ő kiegyensúlyozott maradt, mivel a filmkészítés nem elsősorban kinyilatkoztatási formát, inkább szakmai problémák tisztes megoldását jelentette számára. Az undergroundban forgolódott és érezte otthon magát, közben Makk Károly tanítványa volt. Nem véletlenül mondta: „Amikor egy kész forgatókönyvet adnak a kezembe – melyet el tudok fogadni, ami humoros (…), az jót tesz nekem”. Mutassanak még egy olyan hatvan év alatti magyar rendezőt, aki valaha ilyet mondott!
És épp ezért működik ma is első nagyfilmje. Míg a tipikus magyar „underground” moziban játék és dramaturgia helyett kizárólag a „helyek” meg az „alakok” kerülnek reflektorfénybe, az Eszkimó asszony fázik (1983) „hagyományos” film, Marietta mellé nem a Kozma Gyurit (a forgatókönyv-társszerzőt) vagy a Dixit szerződtette le, hanem igazi színészeket, akik beszélni és játszani is tudnak, akik nemcsak dekoratív és eredeti díszletek. Ami harminc évvel később is világos. (Kozma György három regényében – Nijinsky,a gólem, (Holnap,1990); Kalandor lélek (Seneca, 1998); Szerb Antalné esete…(fapadoskonyv.hu, 2010) – örökíti meg Xantus figuráját.)
De az is világos, hogy ha Xantusnál megszűnt a kötéltánc, és határozottabb lépéseket tett a „rendes mozi” felé, elillant a feszültség. A Hülyeség nem akadály (1985) vagy a Szoba kiáltással (1990) vállalható film, semmi több, mert a varázslathoz a föld alá kellett menni, ahol semmi sem számítható ki előre. A Rocktérítő (1987) ennek a véletlenvadászatnak a jegyében indult, s Pajor Tamás figurája révén garantált volt az előre nem látható, legfeljebb tippelhető „trófea”. (Sitt? Diliház? Temető?) „A rock and roll az nem egy tánc.” Csakhogy a minden képzeletet felülmúló zsákmány visszalőtt – Dixit Sándor pásztor, a gyomormosást agymosás váltotta fel, de ezzel számára is egyértelművé vált, hogy a forrás, amiből addig merített, egyetlen cseppjében sem a szabadság vize.
Mégsem ábrándult ki, kezdett kapkodni, dörgölőzni, túlélni, pedig negyven sem volt, amikor kiszállt, bár az utolsó években az Eszkimó asszony folytatását fontolgatta Kozma Györggyel. Tanított, olykor forgatgatott (Kiki a csoportban című dokumentumfilmjéről írásunkat lásd: Légy a falon, Magyar Narancs, 2012. március 22.), és sohasem kompromittálta magát. Elegáns volt, akár a filmjei.
