Film

A hangok

  • 2015. június 14.

Film

Egy kedves, félénk fiatalember pillangókkal, angyalokkal, beszélő háziállatokkal benépesített elméjében vagyunk. Fő ambíciója, hogy randizni hívhassa a dögös irodistalányt, aztán a kevésbé dögös, de helyes kolleginát. Végül az egyáltalán nem dögös adminisztrátor is sorra kerül. Fogynak a csajok, ha az ember mindig földarabolja őket.

A rózsaszínű álomvilág, az újabb és újabb „vadászatra” felszólító macska és a „jobbik énként” dohogó eb ugyanis egy ábrándos (a kényszergyógykezelésből csak próba­időre elbocsátott) sorozatgyilkos gyógyszeres kezelés híján túlságosan is szertelen fantáziájában létezik. Amelyből csak pillanatokra lép ki a film; viszont gyilkos és áldozatai végül együtt fakadnak dalra a szintén erősen pink mennyországban, oldalukon Jézus Krisztussal.

Trancsíroztak már hullát nem is egy fekete komédiában. Közülük a Zöld hentesek abszurd humora kifejezetten szórakoztatónak bizonyult. Láttuk már a Monty Python kereszten függő komikusait éne­kelni egy evangéliumparafrázisban (Brian élete). Az Iránból menekült, mert ott tehetségét szabadon kibontakoztatni nem tudó Marjane Satrapi (Persepolis, Szilvás csirke) új, most már amerikai filmje azonban olyan részletezően ábrázolja a gyilkosságot, olyan kedves és sérülékeny fiúnak mutatja a sármos ámokfutót, s olyan nyegle gesztussal idézi be azt a személyt, akit a világ tekintélyes hányada Megváltóként tisztel, hogy alapos a gyanú: nem tudja, mit csinál. A pszichopata lelkivilágába nem bepillantást enged, hanem az azonosulás felé terel – persze csak a műélvezet kedvéért.

Forgalmazza az ADS Service

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.