Film

A Hangya

  • - kg -
  • 2015. augusztus 23.

Film

Már csak olyan 20-30 évet kell aludni, hogy megtudjuk, miért kellett Edgar Wrightnak felállnia A Hangya rendezői székéből; ekkorra saccoljuk a most 41 éves brit tehetség memoárját, melyben biztos lesz egy fejezet, amiben a Haláli hullák hajnala rendezője megosztja a világgal távozásának valódi okait. A jó hír, hogy a Wrighttalanított Hangya messze nem az a személytelen dögunalom, melyre a rövid rendezői casting után felvett, a középszert életvitelszerűen kultiváló Peyton Reed személye következtetni engedett. Nem, A Hangya nem vérzik el a családi értékek kidomborításának oltárán, noha azok azért eléggé domborulnak, sőt, egy-két lendületesebb jelenet erejéig még valami olyasmi is meg-megcsillan, amit nem tudunk másként értelmezni, mint a szellem és a fantázia ritka megnyilvánulásaként. Hogy ezért ki a felelős, az új vagy a régi fiú, tulajdonképpen édes mindegy: a dörneresen megszólaló Michael Douglas mentori szerepkörben bárhol és bármikor beválik, Paul Rudd pedig épp annyi személyiséget rak hozzá a betörőmúltú hangyaemberhez, mellyel igen elöl végez a Marvel-képregényhősök rokon­szenv­versenyében. Ha egy képregényfilm fináléjának legfőbb tétje, persze az emberiség megmentése mellett, hogy sikerül-e kisiklatni Thomast, a gőzmozdonyt, hovatovább a jók egyik erős fegyvere a lézer mellett a xanax, valamint legfőbb tanulságként levonható, hogy az ember legjobb barátja a hangya, ott nehéz komolyabb ellenérveket felhozni. Ezért csak halkan jegyeznénk meg, hogy A Hangya csak annak fényében üdítő jelenség, hogy mekkora bénaság is kisülhetett volna belőle.

A Fórum Hungary filmje

Neked ajánljuk