Interjú

„A haza nekem elég képlékeny fogalom”

Kristóf György filmrendező

  • Kozár Alexandra
  • 2017. július 22.

Film

Out című filmje a cannes-i fesztivál Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű szekciójában versenyzett. A tipikusan kelet-európai ihletésű film magyar–cseh–szlovák–lett koprodukció, és a szlovákiai magyar rendező is élt már Kassán, Miskolcon, Budapesten, Prágában és Rigában is. Most épp a Toldi Moziban beszélgettünk.

Magyar Narancs: A szüleid generációjáról, az 50-es korosztály egzisztenciális és pszichés útvesztéséről szól a film. Az ötvenes családapa elveszíti gyári munkáját Szlovákiában, és nagy levegőt véve – meg a családot hátrahagyva – Lettországba megy dolgozni egy hajógyárba. Első filmesként nem gondoltál arra, hogy inkább a saját korosztályod problémáiról készíts filmet?

Kristóf György: Az is felmerült persze, de úgy láttam, hogy a mi gondjaink közel sem olyan súlyosak egzisztenciálisan, mint azé a generációé. Mi, ha elveszítjük a munkánkat, sokkal könnyebben keresünk új utakat, mint ők. Könnyebben mozgunk az országok között is. Nekik sokkal nehezebb. A film témáját tulajdonképpen az édesapám és más családtagjaim válsága ihlette. Az ő sorsuk kihat rám, így ez a kérdés mélyebben bennem volt. Lassú leépülést látok, illetve egyre gyorsabbat. És egy generációt, amelynek a rendszerváltás keresztbe vágta az éle­tét, és nem mindenki tudott alkalmazkodni az új rendszerhez. Vagy­is inkább többen nem. Illetve még egy dolog motivált. Amikor írtam a forgatókönyvet, Rigában éltem a lett feleségemmel. Mindenképpen olyan filmet akartam, ami az úton levésről, az onnan ide vagy innen oda menésről szól. Én akkortájt sehol sem éreztem igazán otthon magam – de még most sem. A haza nekem elég képlékeny fogalom.

MN: És szándékosan akartál ennyire sötét, depresszív filmet készíteni, vagy menet közben lett ilyen?

KGY: Szerintem az Out nem annyira depresszív. Cannes-ban is nevetett sok helyen a közönség, a magyar díszbemutatót pedig egyenesen végigröhögték.

MN: Pedig még az operatőri munka is ráerősít a látásmódra, a színek, a képek is nagyon nyomasztó hangulatúak. Még a tenger sem kék, hanem valahogy piszkosfehér.

KGY: Pedig esküszöm neked, semmit nem változtattunk a tenger színén, Lettországban ilyen a tenger.

MN: Viszont Terhes Sándor játéka rendkívül jól illeszkedik a kilátástalan, nyomasztó világba. Kifejezetten őt akartad a főszerepre, vagy volt casting?

KGY: Először egy amatőrt kerestem, de aztán rájöttem, nem lehet amatőr a főszereplő, mert olyan jelenetek vannak a filmben, amelyek színészi képességeket igényelnek. Castingot tartottunk, de Terhes Sándort a korábbi krétakörös működése jól előkészítette a feladatra. Egy évvel a forgatás előtt kiküldtem a helyszínre, hogy azonosuljon a miliővel. Neki ez az első filmes főszerepe. Egyébként hat országból vannak a filmben a színészek, a Dimitrijt játszó színész például fehérorosz, a két női szereplő, a főszereplő anyja és lánya pedig ismert szlovák színésznők.

MN: Enyedi Ildikó segített az indulásodnál, viszont nem vett fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Most akkor hogy is van ez? Ha látott benned fantá­ziát, miért nem vett fel?

KGY: Elvitt magával dolgozni, több forgatókönyvet kaptam tőle. Bejártam az egyetemre. Azért nem vettek fel, mert azt látták, hogy nagyon félénk vagyok, és képtelen leszek egy stábot irányítani, kommunikációs szempontból végigvinni a filmrendezéssel járó nem kis feladatot. Mivel csak négyévenként indult akkoriban filmrendező szak, felvételiztem a prágai filmművészetire. Ott külön rendező, dokumentumfilm-rendező, animáció, operatőr stb. tanszék is működik, nagyon széles és változatos az oktatási program, amelyet tulajdonképpen a hallgató maga rak össze a saját ízlése szerint. És több pénz van, mint a pesti filmművészetin, ami a vizsgafilmeknél nem elhanyagolható szempont. Képzeld, én még igazi filmre is dolgoztam! Az Out az ottani, végzős vizsgafilmem. Igaz, a diplomát még nem kaptam meg, mert adódott egy kis gond.

MN: Nehogy azt mondd, hogy ilyen nemzetközi háttérrel a nyelvvizsga hiányzik!

KGY: Nem. Borzasztó idétlen helyzet állt elő. Az államvizsga pont akkor volt, amikor be kellett fejezni a film forgatását, ami már amúgy is öt éve húzódott, több, a finanszírozás miatt adódó egy­éves szünettel. És én inkább a filmet választottam. Így viszont az iskola érthetetlen, faramuci rendszere miatt az út az, hogy ha államvizsgázni akarok, újra felvételiznem kell a masterre, amit már elvégeztem. Még az is lehet, hogy elfogadtatom a tantárgyaimat egy másik egyetemen, és ott próbálok diplomázni. Meglátjuk.

MN: Mi a következő filmterved?

KGY: Több van, köztük egy táncos sci-fi, amelynek egy menekülés áll a középpontjában. Az éveken át bezárt emberek egy elnyomó rendszer speciális föld alatti börtönéből akarnak kiszabadulni. A tordai sóbányát gondoltuk helyszínnek. A Karlovy Vary-i fesztivál után adjuk be a filmtervet. Most egyébként is fesztiválokra fogunk járni az Outtal az elkövetkező évben, úgyhogy a film története még nem zárult le. Franciaországban nyáron, Szlovákiában és Csehországban ősszel lesz a bemutató.

MN: És ami a hazát illeti?

KGY: Keresem még azt is. De most egy időre egy fix helyet szeretnék.

A filmről írott kritikánk a Visszhang rovatban olvasható.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.