Film

A holnap határa

  • - kg -
  • 2014. június 29.

Film

Van az a nagyon méltánytalan mozinézői helyzet, amit úgy hívnak: Tom Cruise. Ennyi Cruise-zal együtt töltött év után persze nem fogunk nekiállni megmagyarázni e jelenséget, legyen elég annyi, hogy minden filmnek nagy tehertétel, ha Cruise-t kell szolgálnia.

Olykor persze előfordul, hogy a Cruise kontra mozgókép küzdelemből a film kerül ki győztesként. Olyan ez, mint A holnap határa című sci-fi alaphelyzete. Cruise hadba vonul a Földet ellepő űrlények ellen, meghal, de mintha mi se történt volna, rögtön újrakezdi: hadba vonul, meghal, hadba vonul, s ezt addig teszi, míg, nos, a világért sem spoilereznénk el a dolgot, szóval, addig teszi, míg el nem jön a végefőcím és egy jobb világ. Az időhurok, amibe Tom Cruise, a gyáva reklámszakiból lett kényszerkatona kerül, nem újdonság nekünk, nem-Cruise-oknak sem: felkelünk, megnézzük Cruise új filmjét, majd kezdődik az egész elölről. Ő mindig az, ami, de most például olyan erős a körítés, Doug Liman filmrendező olyan tempót diktál, úgy szórja a Groundhog Day-szerű időkezelésből adódó, burleszkkel határos poénokat, közben pedig olyan látványos, háborús, partraszállós, inváziós sci-fit rendez, hogy azt öröm nézni két órában. Ja, hogy ez egy Tom Cruise-film? Az, de nem fáj, ahogy nem fájt az utóbbi időkben a Mission Impossible 4, a Jack Reacher és a Feledés sem. Jobban belegondolva nem is olyan méltánytalan helyzet a Tom Cruise-féle Tom Cruise-jelenség - főleg akkor, ha a színész hagyja, hogy a látvány, a mellékszereplők és minden más körülmény együttese mintegy mellékessé tegye a jelenlétét.

Az InterCom bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.