Olykor persze előfordul, hogy a Cruise kontra mozgókép küzdelemből a film kerül ki győztesként. Olyan ez, mint A holnap határa című sci-fi alaphelyzete. Cruise hadba vonul a Földet ellepő űrlények ellen, meghal, de mintha mi se történt volna, rögtön újrakezdi: hadba vonul, meghal, hadba vonul, s ezt addig teszi, míg, nos, a világért sem spoilereznénk el a dolgot, szóval, addig teszi, míg el nem jön a végefőcím és egy jobb világ. Az időhurok, amibe Tom Cruise, a gyáva reklámszakiból lett kényszerkatona kerül, nem újdonság nekünk, nem-Cruise-oknak sem: felkelünk, megnézzük Cruise új filmjét, majd kezdődik az egész elölről. Ő mindig az, ami, de most például olyan erős a körítés, Doug Liman filmrendező olyan tempót diktál, úgy szórja a Groundhog Day-szerű időkezelésből adódó, burleszkkel határos poénokat, közben pedig olyan látványos, háborús, partraszállós, inváziós sci-fit rendez, hogy azt öröm nézni két órában. Ja, hogy ez egy Tom Cruise-film? Az, de nem fáj, ahogy nem fájt az utóbbi időkben a Mission Impossible 4, a Jack Reacher és a Feledés sem. Jobban belegondolva nem is olyan méltánytalan helyzet a Tom Cruise-féle Tom Cruise-jelenség - főleg akkor, ha a színész hagyja, hogy a látvány, a mellékszereplők és minden más körülmény együttese mintegy mellékessé tegye a jelenlétét.
Az InterCom bemutatója
