A Sarah Palinné formált Julianne Moore a Sarah Palint alakító humorista-hercegnőt, Tina Feyt nézi a Saturday Night Live-ban: egyszerű kis gegnek tűnik, de jóval több van benne, s hogy a hátsó padban szendergő is feltétlenül értse, alig néhány percet várva flottul megismétlik. Jay Roach rendezőnek ennyire fontos, hogy jelezze, filmje nem a nehézsúlyú paródiák versenyében indul – de az igyekezet inkább csak a holnapoknak szól, amikor egy-egy olyan bájos részlet, mint amikor a John McCain oldalán majdnem az alelnökségig jutó alaszkai exkormányzónő úgy véli, Szaddám Huszein volt az, aki megtámadta az USA-t szeptember 11-én, gonosz szívvel eltervezett koholmánynak tűnhet majd. Ma azonban még, hála a brutális következetlenségeit, rontott idézeteit és egyéb szamárságait egymásra halmozó, pár éve még oly népszerű best of-videóknak, elevenen élhet bennünk Palin asszony fülgyullasztó beszédmóddal teljessé varázsolt boszorkányos alakja, így a Versenyben az elnökségért, bár dermesztőbbnél dermesztőbb apróságokkal szórakoztatja csúfondáros nézőit, sok új színt már nem fest hozzá a hokianyu eddig ismert, comicsszerű képéhez.
De nem is ez a legfőbb célja. A 2008-as amerikai elnökválasztási kampány záró szakaszára fókuszáló ténydráma legfontosabb figurája Steve Schmidt, az utak és harcmodorok megválasztásában kulcsszerepet játszó republikánus főstratéga. Az ő alakján keresztül Roachnak sikerül felmutatnia egy olyan dilemmát, ami könnyedén leválasztható a megidézett, nagyon is konkrét eseménysorról: mit is tegyünk akkor, ha rájövünk, hogy rossz hajóra szálltunk, de váltani már késő, s ha nem szeljük a habokat, mehetünk a víz alá? Nos, a Schmidtben megtestesülő amerikai profi befogja az orrát, feltűri ingujját (három keze van), és – megcsinálja. Vagyis csak majdnem, de a végeredmény kétségkívül nem őrajta múlik. S ez az értő kezű hibaelhárítás épp annyira lenyűgöző, mint amennyire szívfacsaró: mintha katasztrófafilmet látnánk, ahol az acélszívű lánglovag az erdőtüzet Molotov-koktéllal kísérli meg eloltani.
A precíz szubjektív öncsalás (a stábban mindenki igyekszik úgy tekinteni magára, mint aki kizárólag a filmben remek embernek ábrázolt McCainért dolgozik) nem lehetetleníti el a külső valóság józan analízisének lehetőségét, hanem egyenesen következik belőle, s ezt a kényelmetlenül pontos állítást Roach filmje jelentős meggyőző erővel képes a néző elé tárni. S nem utolsósorban magas élvezeti értékkel: akárcsak legutóbbi hasonszőrű munkája, a 2008-as Újraszámlálás, az eredeti formai húzásoktól tökéletesen mentes, egyenes vonalú, egyenletes mozgást végző Versenyben az elnökségért is a hiteles atmoszféra és a kimagasló színészi alakítások filmje, melyben a diadalmas jutalomjátékot űző Julianne Moore és a Schmidtet lehengerlően adó Woody Harrelson mellett még a Deadwoodban megszeretett Sarah Paulsonnak is van ereje rá, hogy tiszta fénnyel kiragyogjon.
A filmet szeptember 16-án mutatta be az HBO
