Film

A hurrikán közepén

Jay Roach: Versenyben az elnökségért

  • Greff András
  • 2012. szeptember 25.

Film

A Sarah Palinné formált Julianne Moore a Sarah Palint alakító humorista-hercegnőt, Tina Feyt nézi a Saturday Night Live-ban: egyszerű kis gegnek tűnik, de jóval több van benne, s hogy a hátsó padban szendergő is feltétlenül értse, alig néhány percet várva flottul megismétlik. Jay Roach rendezőnek ennyire fontos, hogy jelezze, filmje nem a nehézsúlyú paródiák versenyében indul – de az igyekezet inkább csak a holnapoknak szól, amikor egy-egy olyan bájos részlet, mint amikor a John McCain oldalán majdnem az alelnökségig jutó alaszkai exkormányzónő úgy véli, Szaddám Huszein volt az, aki megtámadta az USA-t szeptember 11-én, gonosz szívvel eltervezett koholmánynak tűnhet majd. Ma azonban még, hála a brutális következetlenségeit, rontott idézeteit és egyéb szamárságait egymásra halmozó, pár éve még oly népszerű best of-videóknak, elevenen élhet bennünk Palin asszony fülgyullasztó beszédmóddal teljessé varázsolt boszorkányos alakja, így a Versenyben az elnökségért, bár dermesztőbbnél dermesztőbb apróságokkal szórakoztatja csúfondáros nézőit, sok új színt már nem fest hozzá a hokianyu eddig ismert, comicsszerű képéhez.


De nem is ez a legfőbb célja. A 2008-as amerikai elnökválasztási kampány záró szakaszára fókuszáló ténydráma legfontosabb figurája Steve Schmidt, az utak és harcmodorok megválasztásában kulcsszerepet játszó republikánus főstratéga. Az ő alakján keresztül Roachnak sikerül felmutatnia egy olyan dilemmát, ami könnyedén leválasztható a megidézett, nagyon is konkrét eseménysorról: mit is tegyünk akkor, ha rájövünk, hogy rossz hajóra szálltunk, de váltani már késő, s ha nem szeljük a habokat, mehetünk a víz alá? Nos, a Schmidtben megtestesülő amerikai profi befogja az orrát, feltűri ingujját (három keze van), és – megcsinálja. Vagyis csak majdnem, de a végeredmény kétségkívül nem őrajta múlik. S ez az értő kezű hibaelhárítás épp annyira lenyűgöző, mint amennyire szívfacsaró: mintha katasztrófafilmet látnánk, ahol az acélszívű lánglovag az erdőtüzet Molotov-koktéllal kísérli meg eloltani.

A precíz szubjektív öncsalás (a stábban mindenki igyekszik úgy tekinteni magára, mint aki kizárólag a filmben remek embernek ábrázolt McCainért dolgozik) nem lehetetleníti el a külső valóság józan analízisének lehetőségét, hanem egyenesen következik belőle, s ezt a kényelmetlenül pontos állítást Roach filmje jelentős meggyőző erővel képes a néző elé tárni. S nem utolsósorban magas élvezeti értékkel: akárcsak legutóbbi hasonszőrű munkája, a 2008-as Újraszámlálás, az eredeti formai húzásoktól tökéletesen mentes, egyenes vonalú, egyenletes mozgást végző Versenyben az elnökségért is a hiteles atmoszféra és a kimagasló színészi alakítások filmje, melyben a diadalmas jutalomjátékot űző Julianne Moore és a Schmidtet lehengerlően adó Woody Harrelson mellett még a Deadwoodban megszeretett Sarah Paulsonnak is van ereje rá, hogy tiszta fénnyel kiragyogjon.

A filmet szeptember 16-án mutatta be az HBO


Figyelmébe ajánljuk

Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti kör szerzett meg egy elárverezett belvárosi állami palotát

A korábban állami intézményeknek helyet adó V. kerületi paloták nagyléptékű kiárusításának részeként talált gazdára a Szabadság térhez közeli patinás épület: ki­kiáltási áron, 6,5 milliárdért kerülhet egy Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti körhöz. Előzőleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egy kazah befektetőnek adott el egy értékes lipótvárosi palotát 5,6 milliárd forintos kikiáltási áron.

Nem elég német

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kinyíltak a hóvirágok

A gyerekek a fal felé fordították a lakásban azokat a fényképeket, amelyeken felnőttként láthatók. Vannak emlékeik abból az életükből, naggyá lett bútoraik, tárgyaik is folyton gondot okoznak nekik. Látták magukat a tükörben, megvan az élmény, ahogy elérhetetlenné válik a felső polc, de nehezükre esik az emlékezés.

Hunn, új legenda?

A tárlat fő kérdése nem az, hogy milyenek voltak ténylegesen a hunok. Inkább az 1500 éve folyamatosan létező, izgalmas, zavarba ejtő és örökké változó Attila-legenda kusza szövevénye bontakozik ki előttünk.

Irigységmonológ

A zenés darab egy, a „semmi közepén” lévő buszmegállóban születő belső monológ. Akár a Forrest Gumpban, csak itt az elfogadás békéje helyén az elégedetlenség indulata áll. Hősünk, úgy tűnik, egyszer már járt ennél a kissé misztikus elágazásnál. Életé­nek első fele az egyik irányba elindulva nem vezetett sehová, és most, amikor ismét itt ül a megállóban, már nem biztos, hogy indul járat az ellenkező vonalon.