Interjú

„A kettő együtt sok”

Nicolas Pleskof filmrendező  

Film

Agatha Christie hatása megkerülhetetlen, a műfaj szabályai pedig olyan kötöttek, hogy muszáj valami újdonsággal csavart vinni beléjük – mondta el a rendező, aki Gyilkos party címmel rendezett most egy „ki a tettes?” típusú krimit. A francia filmízlésről, Wes Andersonról és a vírushelyzetben zajló forgatásról beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: A Gyilkos partyban egy különc milliárdost gyilkolnak meg a kastélyában, a főhősnek pedig a jelen lévő családtagok között kell megtalálnia a tettest. Nem csak a sztori, de a plakát is kísértetiesen hasonlít az amerikai Tőrbe ejtvére.

Nicolas Pleskof: Rian Johnson filmje nem lehetett hatással rám, hisz’ nem láttam. Az, hogy a poszter ezt idézi, pusztán stratégiai reklámkérdés volt: mindkettő „ki a tettes?” típusú (whodunit) krimi vígjátékelemekkel, a Tőrbe ejtve pedig az utolsó ilyen mozi, amely sikert ért el. Persze azt sejtem, hogy akadhat közös pont a két film között: mindkettő Agatha Christie-t vagy épp a klasszikus amerikai krimiket idézi. A Gyilkos party viszont közelebb áll a komédiához, hiszen paródiaszerűen játszik a műfaj kliséivel, ettől pedig még metábbnak tűnik a Tőrbe ejtvénél.

MN: Azóta sem nézte meg azt a filmet?

NP: Nem, egyszerűen túl sok kérdést és zaklatást kaptam, miszerint biztos le akartam másolni. Azok viszont, akik mindkettőt látták, azt mondták, hogy nem is hasonlítanak annyira egymásra. Szóval, aki a Tőrbe ejtve francia remake-jét várja, az valószínűleg csalódni fog. De azért én is tervezem megnézni…

MN: Agatha Christie-től melyik a kedvenc könyve?

NP: A Tíz kicsi néger, amelynek a címét Franciaországban már megváltoztatták valami kevésbé sértőre – van is ezzel kapcsolatban egy poén a filmemben. A regény nem csak nekem volt maradandó élmény, hatása máig érezhető: a műfaj ebben lefektetett szabályait nem lehet megkerülni. Agatha Christie művei azért érvényesek még mindig, mert sokkal többek, mint egyszerű gyilkossági rejtvények. Játékok, miközben családi, szociális témákról is beszélnek, nem beszélve az akkori angol társadalomról.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.