Magyar Narancs: A Gyilkos partyban egy különc milliárdost gyilkolnak meg a kastélyában, a főhősnek pedig a jelen lévő családtagok között kell megtalálnia a tettest. Nem csak a sztori, de a plakát is kísértetiesen hasonlít az amerikai Tőrbe ejtvére.
Nicolas Pleskof: Rian Johnson filmje nem lehetett hatással rám, hisz’ nem láttam. Az, hogy a poszter ezt idézi, pusztán stratégiai reklámkérdés volt: mindkettő „ki a tettes?” típusú (whodunit) krimi vígjátékelemekkel, a Tőrbe ejtve pedig az utolsó ilyen mozi, amely sikert ért el. Persze azt sejtem, hogy akadhat közös pont a két film között: mindkettő Agatha Christie-t vagy épp a klasszikus amerikai krimiket idézi. A Gyilkos party viszont közelebb áll a komédiához, hiszen paródiaszerűen játszik a műfaj kliséivel, ettől pedig még metábbnak tűnik a Tőrbe ejtvénél.
MN: Azóta sem nézte meg azt a filmet?
NP: Nem, egyszerűen túl sok kérdést és zaklatást kaptam, miszerint biztos le akartam másolni. Azok viszont, akik mindkettőt látták, azt mondták, hogy nem is hasonlítanak annyira egymásra. Szóval, aki a Tőrbe ejtve francia remake-jét várja, az valószínűleg csalódni fog. De azért én is tervezem megnézni…
MN: Agatha Christie-től melyik a kedvenc könyve?
NP: A Tíz kicsi néger, amelynek a címét Franciaországban már megváltoztatták valami kevésbé sértőre – van is ezzel kapcsolatban egy poén a filmemben. A regény nem csak nekem volt maradandó élmény, hatása máig érezhető: a műfaj ebben lefektetett szabályait nem lehet megkerülni. Agatha Christie művei azért érvényesek még mindig, mert sokkal többek, mint egyszerű gyilkossági rejtvények. Játékok, miközben családi, szociális témákról is beszélnek, nem beszélve az akkori angol társadalomról.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
