Ezért is annyira megdöbbentő a három film közül a legizgalmasabb, amely a kormányzásban egyre nyomatékosabban jelen lévő, Indonéziát a szovjet blokk felé taszigáló kommunisták megpuccsolását, majd szó szerinti kiirtását idézi fel a hatvanas évek közepéről. A túlélőknek, szemtanúknak jobbára csak az utódaik élnek, Az ölés aktusa rendezője, Joshua Oppenheimer viszont megtalál néhány akkori bér- és tömeggyilkost, akik reflektálatlan, büszke lelkesedéssel vállalják szörnytetteik rekonstrukcióját. Miután a filmet már játszották nálunk (meg is visszhangoztuk április 11-én), csak annyit még: elképesztő a hivatalosság öntelt módon megengedő, bratyizó viszonya a legigazibb szabad emberekké felstilizált gengszterekhez.
Indonéz rendező, a jogjakartai Nugraheni munkája a Denok és Gareng, mely a jávai városban hajléktalanul bolyongó fiatal pár elhúzódó életkezdését örökíti meg. Visszatérve vidékre, egy faluszéli buheratanyára, disznóhizlalásból próbálnak meg-, de inkább túlélni, nagy reményeket táplálva. A környezet, a ruhák, a tárgyak a mindenütt egyforma másodfelhasználású silányságok világát rajzolják körül. A rendezőt, akinek sikerült olyan szorosan beépülnie a - szélesebb - család hétköznapjaiba, hogy semmi sem utal a stáb jelenlétére, életszeretetük ragadta meg - és valóban felcsillannak a mosolyok, a vidám nevetés. Mi viszont, akik kívülről és a távolból figyeljük őket, inkább a reménytelenséget, a hiábavalóságot, a szegénység örök körforgását érzékeljük.
Denok és Gareng napi küzdelmei is eltörpülnek a Kawah Ijen-i kénbányászok és teherhordók embertelen erőfeszítései mellett. A mértékkel fényképezett elképesztő környezetben, meredek ösvények végén, egy működő vulkán füstölgő kráterében végzett munka megint csak a reménytelen szegénység végtelen kilátástalanságának egy változata. Az Ahol a menny a poklot éri talán annyiban drámaibb, mint a Denok és Gareng, hogy a kráter körül mégiscsak élet és halál a tét. Belélegzett kéngáz, kilométereken keresztül cipelt 80 kilós terhek, és még a vulkán is kitörhet. Csak hát itt a legjobb a kereset a környéken - valójában persze szánalmas baksis. Az erőfeszítés értelme ugyanaz az örök hajtóerő, a rációt eluraló ösztön: hogy a gyereknek vagy legalább az ő gyerekének jobb legyen. És mert túlélni csak így lehet, helye van itt is nevetésnek, játéknak, álmodozásnak.
