A sokgyermekes munkáscsaládból származó Panahi dokumentum- és rövidfilmeket készített az állami televíziónak, kamerájával szolgált az Irak elleni háborúban, sőt nagypályára lépése után, első két játékfilmjében sem talált kivetnivalót a még oly szigorú cenzúra. A fehér léggömb és A tükör fényes sikert, nemzetközi díjakat hozott az alkotónak és hazájának - abban az időszakban, melyben a perzsa filmesek három nemzedéke, Abbas Kiarostamitól Asghar Farhadiig csodálatos munkái emberközelbe hozva az országot már-már emberarcúnak láttatták a rezsimet.
A viszony azóta elhidegült, a rendezők szakmai szervezetét feloszlatták, Kiarostami emigrációban, Panahit 6 év börtönre ítélték és 20 évre eltiltották a rendezéstől, az utazástól, de még az írástól és az interjúadástól is. Ez 2010-ben volt; a nemzetközi akcióktól nyilván nem függetlenül kiengedték, és azóta házi őrizetben van. A 2011-es Ez nem egy film - amelyet egy tortába rejtett pendrive-on juttattak ki Iránból - a hónapok óta tétlenségre és tehetetlenségre kárhoztatott alkotó rendhagyó kitörési kísérlete.
Dokumentarista kollégája, Mojtaba Mirtahmasb kézikamerája és egy iPhone Panahi egy napját örökíti meg, felkeléstől lefekvésig. Lehet akármilyen tágas, jómóddal berendezett az a lakás (penthouse?), Jafar mindenütt falakba ütközik. Nincs ez különben a virtuális térben sem: az internetes oldalak jó részét blokkolják, ami elérhető, ott nem találja meg az őt érdeklő híreket, s amikor megpróbálja elmesélni, -játszani, -mutogatni az új (letiltott) filmjét, annak is csak frusztráció a vége: ha így is visszaadható volna egy film, minek kéne akkor megrendezni?
Panahi tehetségéről, dramaturgiai érzékéről sokat elmond, hogy ez a 75 perc a négy fal között cseppet sem unalmas. Telefonbeszélgetésekből értesülünk a főhős jelenlegi helyzetéről, sorsának várható alakulásáról; fontos jeleneteket mutat be és kommentál a régebbi filmjeiből, de még a nappali gyönyörű perzsaszőnyege és a lakásban szabadon mászkáló hatalmas, kövér iguána elnézegetése is leköti a figyelmet. A háttérben megy a tévé, amelyben közlik, hogy "iszlámellenesnek" nyilvánították az év utolsó szerdájának hagyományos megünneplését, a télbúcsúztató tűzijátékkal és örömtüzekkel. Merthogy a forgatásra kiválasztott időpont az iráni újévre esik, s amint leszáll az este, máglyát gyújtanak a ház előtt, majd innen is, onnan is felröppennek a lázadás petárdái.
