Aligha tévedünk nagyot, ha kijelentjük, hogy a világ filmfogyasztóinak szerencsésen tájékozatlan többsége a Rain Man című alkotásból ismerte meg (és egyszersmind félre) az autizmus jelenségét. A valóság persze vajmi ritkán formál hálás bravúrszerepeket, s hozzá jóval keményebb a felszíne is - különösen a nyugati jóléti és beteggondozói rendszerektől távol eső vidékeken. Mondhatnánk, erről győz meg minket ez a 2012-es orosz dokumentumfilm is, ha létezne ugyan e témában ezzel ellentétes vagy akár csak ennek részben ellentmondó állítás. Merthogy Anton, a papírra, falra és vízparti homokba egyre csak betűket rovó, magáról harmadik személyben beszélő kiskamasz története sem kínál felszabadító és léleknyugtató élményt a kataton pillanatokkal, a beteg anya holtig tartó küzdelmével, az orosz elmegyógyászati intézmények vigasztalan látványával, s egyáltalán a reménytelenség jószerint szakadatlan érzésével. S mégis, mindennek dacára, Anton szerencsés, hiszen törődnek vele, s ahogy azt a narráció belénk sulykolja: a kamera megváltoztatja az életét, s nem is csupán az övét, de a sorsába bekapcsolódó filmkészítőkét is, de mintha még a haldokló anya méltóságát is segítene fenntartani a felvételre állított kamera. A történetnek ráadásul a lehetőségekhez képest jó vége van, miután az addig távol lévő trolibuszsofőr apa ráébred a felelősségére, és végre szerepet vállal fia sorsának alakításában. A záró képsorok együtt mutatják a kis családot, Anton látható örömmel szaunázik az apja társaságában és magába feledkezve formálja a papíron lépcsőzetesen ereszkedő sorait. A néző persze jól tudja, hogy a 105. perc táján csupán a filmnek van vége, és nem a látszólag nyugvópontra jutott történetnek. S ez a tudás bőven elegendő ahhoz, hogy némi szorongással gondoljunk a még éppen csak a "nagykorúság" felé közeledő Antonra.
Figyelmébe ajánljuk
A mesterséges intelligencia a harcművészeti filmeket is elérte
Az AI segítségével támadnak fel Bruce Lee, Jackie Chan és Jet Li filmjei. Egy most bejelentett projekt azonban ennél is többet, a kínai filmkészítés új korszakát ígéri.
Nehéz eldönteni, hogy a korrupció vagy a hülyeség uralkodik inkább a FIFA-nál
Azt még érti az ember, miért éri meg diktatúráknak adni világversenyeket, de a jelenleg is futó klubvilágbajnokság már most akkora bukás, hogy még a lopást is nehéz belelátni.
Bettina Göring: „Már nem szégyellem az örökségemet, de a gyógyulás sosem ér véget”
Mit érthet meg egy tizenéves a „klánja” sötét múltjából? Le lehet-e tenni az évtizedekig cipelt családi örökség terhét? Hogyan segíthetik egymást a gyógyulásban az áldozatok és a gyilkosok leszármazottai? A náci katonai vezető, Hermann Göring unokahúgának könyvbemutatóján jártunk.
Gyömrő távozó polgármestere: Mondja más, hogy nincs pénz
Csőd szélére került Gyömrő, a polgármester pedig lemondott. Nem segítette a munkát a városi ellenzék esetenként ordenáré megnyilvánulása, de a lemondás valódi oka a teljes kilátástalanság.
Kiss László: „Karácsony Gergely és az ellenzéki polgármesterek voltak a fő célpont”
Óbuda DK-s polgármestere úgy véli, a bebörtönzésével le akarták mondatni, hogy aztán elháruljanak az akadályok a NER ártalmas bizniszei előtt a III. kerületben. Rákérdeztünk a túlárazott szerződésekre, de arra is, miért vonult vissza Gyurcsány Ferenc.
Az egészségügy színvonalával és az utak állapotával a legelégedetlenebbek a magyarok
A kutya mellett
A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.
Elvis gyémánt félkrajcárja
Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.
Saját magány
A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.
Az én bilincsei
A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.
Kihaltunk volna
Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.