Aligha tévedünk nagyot, ha kijelentjük, hogy a világ filmfogyasztóinak szerencsésen tájékozatlan többsége a Rain Man című alkotásból ismerte meg (és egyszersmind félre) az autizmus jelenségét. A valóság persze vajmi ritkán formál hálás bravúrszerepeket, s hozzá jóval keményebb a felszíne is - különösen a nyugati jóléti és beteggondozói rendszerektől távol eső vidékeken. Mondhatnánk, erről győz meg minket ez a 2012-es orosz dokumentumfilm is, ha létezne ugyan e témában ezzel ellentétes vagy akár csak ennek részben ellentmondó állítás. Merthogy Anton, a papírra, falra és vízparti homokba egyre csak betűket rovó, magáról harmadik személyben beszélő kiskamasz története sem kínál felszabadító és léleknyugtató élményt a kataton pillanatokkal, a beteg anya holtig tartó küzdelmével, az orosz elmegyógyászati intézmények vigasztalan látványával, s egyáltalán a reménytelenség jószerint szakadatlan érzésével. S mégis, mindennek dacára, Anton szerencsés, hiszen törődnek vele, s ahogy azt a narráció belénk sulykolja: a kamera megváltoztatja az életét, s nem is csupán az övét, de a sorsába bekapcsolódó filmkészítőkét is, de mintha még a haldokló anya méltóságát is segítene fenntartani a felvételre állított kamera. A történetnek ráadásul a lehetőségekhez képest jó vége van, miután az addig távol lévő trolibuszsofőr apa ráébred a felelősségére, és végre szerepet vállal fia sorsának alakításában. A záró képsorok együtt mutatják a kis családot, Anton látható örömmel szaunázik az apja társaságában és magába feledkezve formálja a papíron lépcsőzetesen ereszkedő sorait. A néző persze jól tudja, hogy a 105. perc táján csupán a filmnek van vége, és nem a látszólag nyugvópontra jutott történetnek. S ez a tudás bőven elegendő ahhoz, hogy némi szorongással gondoljunk a még éppen csak a "nagykorúság" felé közeledő Antonra.
Figyelmébe ajánljuk
Hipnotizőr vagy vakmerő géniusz? – Sam Altman, az ember a ChatGPT mögött
Az informatikánál is jobban ért ahhoz, hogy befektetőket édesgessen magához, rendíthetetlen optimista és hisz a technológiai fejlődésben. De saját mérnökeivel viharos a kapcsolata, egyszer kitették az OpenAI-tól, a ChatGPT legújabb modellje után pedig tovább dolgozik a szuperintelligencia létrehozásán. Mit tudunk a jövő legbefolyásosabb techmoguljáról?
A Netflix új romantikus filmjében semmi új és semmi romantikus nincs
Az oxfordi évem most jött ki, de mintha máris ezerszer láttuk volna – csak épp jobban és hatásosabban elkészítve.
A digitális országépítésben csak a hatvanpusztai villa lett valódi
Megszületett a fideszes steampunk, mindenhez hozzátoldják a 'digitális' szót. Az Orbán Viktor számára bizonyára elképesztően futurista online mozgalmárkodás akkor jó igazán, ha belegondolunk, mit kér: kattintsunk és ne nagyon menjünk sehova.
A jobboldali gondolkodás hanyatlásának személyes története
Anne Applebaum egykori Reagan-rajongó konzervatívból lett a populista jobboldal egyik főellensége, pedig látszólag nem ő változott. Erről a jelenségről írt személyes hangvételű politikai esszét, amiben bónuszként ott van a hatalmasat alakító Schmidt Mária önsorsrontása is.
A Trumpról szóló epizód előtt is voltak botrányt okozó részei a South Parknak - mutatunk tíz ilyet
Minden idők egyik legpolgárpukkasztóbb sorozata most épp Donald Trumpon élcelődött, de korábban megkapta a magáét Kína, Mohamed, a katolikusok és Tom Cruise is.
Pizsamapartizánok
Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.
Amerikai legenda
Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.
Csehov úszómedencéje
A cselekmény kiindulópontja akár egy gonosz mostohát középpontba állító mese kezdete is lehetne.
AI kontra Al Bano
A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társulataiig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.
Családban marad
A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.
Feljegyzések a tömegsírból
Tavaly ősszel egyetlen, az életművéhez és szellemiségéhez felérő, jelentőségteljes megemlékezés nélkül múlt el Radnóti Miklós meggyilkolásának 80. évfordulója.
