Film

Annak is megvannak a műfaji szabályai, hogy mit nem tesz az ember egy hatodik rész kommentálásakor. Nem kezd el például az előző öt rész visszatérő gyengéin lovagolni, nem említi a tagbaszakadt Shakespeare-színész, Vin Diesel bikanyakát, Paul Walker kifejezéstelen kifejezéseit, Dwayne The Rock Johnson ijesztően drabális torzóját vagy Michelle Rodriguez rosszéletű nézését - ezekre mind elégnek kellett lennie az előző öt résznek.

Amikor Sztupa és Troché meglátták a Dunában a dobozt, először azt hitték, úszik. Félúton volt valahol a Szabadság és az Erzsébet híd között, egy piszok nagy doboz. Olyan nagy, hogy azt el sem tudod képzelni, ha lapos lett volna a teteje és mondjuk ablakok is lettek volna rajta, bárki simán háznak nézi. De nem voltak ablakai, s a szokott tejeskávébarna színben tündökölt, mint a hűtőszekrények, tévék mezei dobozai.

Lassan elfogynak a hírességek, akikkel Hemingway érintkezett, s akkor majd az olyan filmek következnek, mint a Hemingway és a hentes és az Ernest és Kovácsné, mert az jól látható, hogy Hollywood az író valamennyi evilági ismerősének filmet kíván szentelni.

Többéves egészségügyi kényszerszünet után tavaly tért vissza a filmezéshez. Immár a pesti mozikban is futó - Niccol˜ò Ammaniti azonos című regényéből leforgatott - Én és te egy kamaszpár egymásra találásának a történetét meséli el. A 73 éves alkotóval Rotterdamban beszélgettünk.

Amikor Sztupa és Troché ellopták a családfát, szerfelett óvatosan kellett intézkedniük, hiszen a fa nagyon szem előtt volt. Mindjárt a platános szélén, rögtön az út mellett, ráadásul még a sétány is pont előtte bírt kanyarogni - babakocsit toló bébiszitterek, szabadságos katonák, kutyasétáltatók és hasonlók korzóztak előtte, csupa dologtalan népség, fényes délelőttől a késő esti villanyoltásig. Még ha leszállt az éj, akkor sem takarodott haza mindenki, fiatalok és örökifjak maradtak a fák alatt csókolózni, meg ki tudja, mit etyepetyézni.

Ismert színészeket az Andrássy úton is látni ittasan bicajozni (akárcsak a hullócsillagnak, a bicikliző részeg celebnek is az augusztus a szezonja), de báj és kellem tekintetében a nyomába se érnek a részegen bicajozó Mary Elizabeth Winsteadnek.

A hó takar és tisztít, a sziget bezár, elválaszt tértől és időtől. A kettő együtt valamiféle szentség, erről szólna Pavel Lungin filmje, amely 2006-os bemutatója után most ért el a magyar mozikba.

Volt Michel Gondrynak néhány éve egy elég kínos filmje, a hozzá jól illő Tekerd vissza, haver! címmel, amelynek főszereplői, mivel egy véletlen során minden tartalom letörlődött egy videotéka kazettáiról, "megsvédelték" a filmeket, azaz fogtak egy kamerát meg a kéznél lévő holmikat, és újraforgatták őket - alufólia-ruhás szellemirtók kergettek szemeteszsákba bújt szellemeket például. S Gondrynak megtetszett az ötlet...

Bár sokáig úgy tudtuk, megfeledkezett róla, de lám, Doktor T. J. Eckleburg végre lecserélte szemüvegét; nem sokat szórakozott, mindjárt 3D-sre. Ideig-óráig tán beljebb is vagyunk vele, került valami, ami elvonja a figyelmet arról, ami különben az orrunk előtt folyik, a semmi dáridójáról. Ha tetszik, tehát védőszemüveg, olyan, mint a hegesztőké, óv a vakítástól. A Rómeó és Júlia, illetve Moulin Rouge után pedig tudhatjuk, Luhrmann nem fogja vissza magát, ha vakításról, megengedőbben kápráztatásról van szó. Illő büdzsé híján nyilván bele sem kapott volna.

F. Scott Fitzgerald fiatalkori remeklése, A nagy Gatsby 1926 óta csalja lépre a filmeseket. Szinte tálcán kínálja fel magát mozgalmas, harsány tablóival, gazdag színvilágával, megelevenítő erejű látképeivel és csendéleteivel, markánsan körvonalazott figuráival. Mintha még a kísérőzenét is előre megadná hozzá a szerző, s a forgatókönyvírónak nincs is más dolga, mint jelenetekre bontani, kiszedegetni a párbeszédeket, és már lehet is forgatni.

Felettébb emberszabású robotok Svédországban: ironikus látásmód, lendületes történet, sosem látott tűprofi színészek, gépszex és egyéb természetű izgalmak az utóbbi időszak legkiemelkedőbb tévésorozatában!

Alkony sugárút, Legénylakás, Van, aki forrón szereti. Amit a világ ma mozinak nevez, abban oly vastagon benne volt a keze, mint csak nagyon keveseknek. Billy Wilder születésnapját pár évvel ezelőtti, életmű-áttekintő cikkünkkel ünnepeljük.

Krimit és maffiafilmet várunk, lendületes akciókkal, feszes tempóval, érdekesen rosszarcú mellékalakokkal. S ha mindezt a Dexter egyik vezető forgatókönyvírója, Melissa Rosenberg kelti életre, az opció mindenképpen ígéretes.

Semmi baj, másokkal is megesett már, hogy túl sokat nézték a Szemtől szembent, melynek temérdek macsó póza - nem szégyen ez - egy bizonyos korban (a mutáláson túl, de az első érettségi találkozón innen) igen lelkesítően tud hatni.