Egy galíciai jöttment - Billy Wilder

  • - tévésmaci -
  • 2013. június 22.

Film

Alkony sugárút, Legénylakás, Van, aki forrón szereti. Amit a világ ma mozinak nevez, abban oly vastagon benne volt a keze, mint csak nagyon keveseknek. Billy Wilder születésnapját pár évvel ezelőtti, életmű-áttekintő cikkünkkel ünnepeljük.

Micsoda pimaszság, alig öt éve halt meg (2002. március 27.), és máris azon vesszük észre magunkat, hogy egy évvel is túlbuktunk a centenáriumán. 1906. június 22-én (más források szerint huszonnyolcadikán) született a galíciai Suchában (ma Lengyelország; más források vagy inkább mesék szerint Bécsben). Az talán biztos, hogy a házassági évfordulóját június 30-án ünnepelte - biztos, hisz ő mondta. Mérget azért erre sem vennénk... Arra viszont gondolkodás nélkül, hogy amit a világ ma mozinak nevez, abban oly vastagon benne volt a keze, mint csak nagyon keveseknek.

false

Leginkább azért nem vehetünk mérget, mert ő mondta. S a mondott "más források" is számos esetben őt magát jelentik - ne szépítsük, "illő komolysággal" kezelte enszobrát. Valahogy úgy volt, hogy úgy nyolcéves korában költözött a család Bécsbe - hátrahagyva atyja nyilván jól menő vasúti restihálózatát (ki látott már restit csődbe menni). 1906+8=1914 - mit mondjak, a legjobbkor. A bécsi cseperedés még az álmoskönyvek szerint sem szokott rossz hatással lenni a kellőképpen nyitott páciensekre, de az ő esetében ez közügy, hiszen műve nagyvonalúan úgy is summázható, mint az a valami, amit Közép-Európa úgy nagyjából mindenkor hozzá bír tenni az emberiség kultúrájához - nos, a nagy szavaktól pont vele kapcsolatban lenne stílusos megtartóztatnunk magunkat. Itt végzi reálgimnáziumi és jogi egyetemi stúdiumait, talán pont azért, hogy a húszas évek második felében már mint valamelyik elegáns berlini szálloda gigolójaként, konzumtáncosaként lássuk viszont. Hm. Ebből az időszakból való az a sztori is, melyből a szorgos és értő életrajzírók szerint egy árva szó sem igaz, de ő kedvvel és gyakorta terjesztette magáról.

Valami albérletben éldegélt, s egyik éjszakáját - voltaképpen váratlanul - alvással töltötte, amikor künn csengettek, s aztán megint, egyre türelmetlenebbül. Egyszer csak besurrant hozzá valaki, egy decens idősebb úr, már amennyiben decensnek nevezhető egy alsógatyát és kezében nadrágot, cipőt viselő alak. Mindeközben a főbérlő lánya beengedte végre a vadul csöngető vőlegényét. A nevem Wilder, mondta hősünk, inkább csak, hogy oldja a zavart. Galitzenstein vagyok. Tudna adni egy cipőkanalat? Galitzenstein? A Maxim-Filmtől? Igen, az vagyok, igazgató és egyedüli tulajdonos. Akkor van egy nagyon érdekes filmötletem. Rendben, jöjjön el holnap az irodámba. Holnap? Holnap már nem fog rám emlékezni. Most kell elolvasnia! Nincs nálam a szemüvegem. Akkor felolvasom magának. Jaj, csak azt ne, most azonnal megveszem, tessék 500 márka. Aztán a nagy ember halkan kinyitotta az ajtót, és amikor látta, hogy tiszta a levegő, kisurrant. A forgatókönyvvázlatot magával se vitte.

Hacsak így nem történt, hősünknél megbízhatóbb források szerint valójában Carl Mayer forgatókönyvíró segített neki bekerülni a filmiparba. Mindenesetre az egyik ilyen "megbízható forrás", Hellmuth Karasek (neves német újságíró, irodalomkritikus) Billy Wilder c. könyvében (1992) ezt írja: Berlin Schöneberg negyedében a Viktoria Luise tér 11. számú ház falán van egy Billy Wilder-emléktábla. 1987-ben egyik este elsétáltunk a Viktoria Luise tér 11. számú ház mellett. Wilder felmutatott a házra: "Harmadik emelet. York-Schulz család. Másfél évig laktam itt albérletben, egy pici, komoran tapétázott szobában. A fal túloldalán folyton zúgott a WC." A házfalon valójában két márványtábla van: Haláláig itt lakott Ferruccio Busoni. Zenész, gondolkodó, tanár. 1866-1924. A művész 100. születésnapja alkalmából a Societá Dante Alighieri Comitato Di Berlino. A másik pedig: 1927-1928-ig itt lakott Billy Wilder filmrendező is. Wilder erre csak annyit mondott: Meg se kérdeztek. Pedig beleegyeztem volna. Mindenesetre Wilder Berlinben némi (sport)újságírói munka után, mellett valóban megtette első döntő lépéseit a celluloidmezőkön. Mondhatjuk, díszes társaságban: Robert Siodmak, Heinz Rühmann, Fred Zinnemann, de említhetnénk akár Eric Kästner nevét is - egyszer már emlegettük ezeken a hasábokon, hogy az Emil és a detektívekből először Wilder írt forgatókönyvet, elég jó nyelvek szerint azért, mert Kästnernek nem akaródzott. De a pokolba ezzel az "említhetnénk akár" fordulattal! Csapjunk csak bele: Nóti Károly, Bíró Lajos, Székely István, Peter Lorre és a többiek, és így lesz ez végestelen végig, Billy Wilder sztorijában annyi a magyar alkotótárs, kolléga, barát, előre- s hátramozdító, mint égen csillag. Billy Wilder műve maga Közép-Európa. Billy Wilder mi vagyunk, ha nagyon összeszedjük magunkat. Illő alázattal, kellő tehetséggel, rengeteg melóval, legjobb formánkat megfutva - galíciai jöttmentek. Aztán persze

jött Hitler,

s mi abba is hagyjuk a kedélyes anekdotázást. Wilder is továbbállt. Először Párizsba, aztán Amerikába (1934 januárjában, szerinte 11 dollárral a zsebében). Ahol mi is elérkezünk végre e nagyszerű életmű filmcímekbe szedhető lajstromozásához. Ha csak rendezéseire lennénk tekintettel, akkor is negyven esztendő termésével kéne szembenéznünk. De vágtánk legyen bár oly felületes, hogy alig éri a földet, akkor is egy forgatókönyvíró dobásával rugaszkodunk neki.

Emlékeznek a Ninocskára? A kommunista erkölcs bajnokaként a tengerentúlra érkező szovjet kémnő, Greta Garbo megkapóan kedves, ugyanakkor gyilkos iróniával megrajzolt kalandjaira? A kapitalizmus mocsarában dajdajozó elvtársakra? A Lengyel Menyhért színművéből 1939-ben készült film egyik forgatókönyvírója Wilder (Lengyel mellett a másik magyar Lugosi Béla benne, de ezt a felsorolást úgysem bírjuk végig). Persze említhetnénk az egy évvel korábbi, Ernst Lubitsch rendezte Kékszakáll nyolcadik feleségét is, Gary Cooperrel és a fiatal David Nivennel, melyben ugyancsak forgatókönyvíró volt. Lubitsch, a mester meg legalább annyira magyar, mint ő: semennyire és tetőtől talpig.

Első rendezése Az őrnagy és a csitri (1942) Ginger Rogersszel a főszerepben. A rákövetkező évben készül el az első máig is híres műve, az Öt lépés Kairó felé. Nyilván leginkább - oh, 1943-ban járunk - Erich von Stroheim Rommel-alakítása miatt emlékezetes a mű, de nem csodálkoznék, ha nyitó képsora nagy hatással lett volna - hogy elég messze ugorjunk a filmtörténetben - például a Ballada a katonáról alkotóira is. Persze Biró Lajos a forgatókönyvíró, persze Rózsa Miklós a zeneszerző, de ezt mindjárt abbahagyom.

Alkony sugárút

Alkony sugárút

 

Mint ahogy sajna el kéne szakadnunk az életmű tételes citálásától is, reggelig nem lesz így vége. Azért csak még néhány kedvencet hagy'! A következő ugyanis épp a Gyilkos vagyok (1944, khm, zene: Rózsa). A film noir maga - társ-forgatókönyvíró Wilderrel bizonyos Raymond Chandler. Minden ilyes mozik alapja; a legjobb fiúknak is totál elmegy az esze, ha jön egy Barbara Stanwyck, és felveti a férje megölésének sok jósággal kecsegtető lehetőségét. Hm, nemes idea, nemdebár? Aztán a szürke zakós, sötét arcú férfiak csak őrlődnek pró és kontra, olykor hajuk kissé csapzottan a homlokukba hullik. Az 1945-ben készült Férfiszenvedélyben viszont már mindgyakran megesik ez a hajjal, a nyakkendő is meglazul, az arcvonások pedig egyenesen eltűnnek, feloldódnak az alkoholban. Az alkoholizmust ennyire dermesztően és együttérzőn legfeljebb egy villanásra láttam feltűnni Jean Pierre Melville Vörös körében, Yves Montand-nál. Éppenséggel kihagyhatnánk a következő filmjét, de hát a Külügyi szívügyekben (1948) játszott Marlene Dietrich is! És utána rögtön egy kulcsdarabnál vagyunk! Az Alkony sugárút 1950-ben készült. Megvan az eleje? Fölülről látunk egy luxusvillát a Sunset Boulevard-on. Csinos úszómedence, mindenki álomgyára, Hollywood. Mint a béka, szétvetett tagokkal valami idegenség rondítja el a víztükröt, alighanem egy hulla lesz. Aztán a felülről alulba fordul a kép, s a medencéből látjuk az alakot meg azt, ahogy komor férfiak a partról meresztgetik a tekintetüket felé, kiszállt a rendőrség, gyilkosság történt, három lövés érte a valaha szépreményű forgatókönyvírót! Aki aztán elmesél nekünk egy egészen, egészen más történetet, távolról sem nagyon gyilkososat, hanem Norma Desmond nagy ábrándját a visszatérésről a rivaldafénybe. Mondhatja bárki, hogy az Alkony sugárút egy kerítésszaggató giccs, persze túloz, de áldásom rá, Wilder minden mozdulatában ott a giccs, de az csak az a giccs, ami mindig megkísért, de inkább becsal, ha a mozipénztárhoz fáradunk, tehát épp az, ami kell ilyenkor. Wilder viszont számtalanszor elmondta és még többször bizonyította, hogy ő sokkal inkább mérnök, mint poéta (egyszer azt is mondta, hogy inkább pék, de hát a cikk első fele végig arról szólt, hogy milyen nagyszájú volt). Filmkészítői tudatossága akkor is pozitív példa, ha arra a tételre, hogy a mozi évszázados fejlődése minden szempontból őt igazolta, olykor hajlamosak vagyunk nem a legjobb képet vágni. Annyival nyugodtan elintézhetjük ezt a giccsdolgot, hogy legjobban tisztelt filmművész nagyjaink igen jelentős csoportozata nincs (nem volt) távolról sem annyira tisztában a határokkal e tekintetben, mint épp Wilder.

De most aztán tényleg ugrunk. Olyanokat hagyunk ki, mint a Vád tanúja (1957) vagy a Sabrina (1954), hogy végre elérkezhessünk a Van, aki forrón szeretihez (1959, mondjam a magyarokat?). Lehet, hogy rám vet rossz fényt, de ez minden ismerősömnél a tízben van. Nálam mindenesetre külön ajtó. Hm:

"Húzza vissza a szigonyát, Mr. Fielding,

attól tartok, rossz halat vett célba!" Azon túl, hogy ezredszer is gátlástalanul végig lehet röhögni az egészet, ez a film a kulcsa az életműnek. Wilder örök témái jelennek meg, persze varázsos körülmények között. A barátság, és az, hogy meddig lehet elmenni. Meddig lehet elmennie az embernek, legtöbbször az önfeladásban - s e téren mi a látszat és mi a való. A lányruhába bújt Tony Curtis és Jack Lemmon látszólag messzire megy, férfivoltukat dobják el némi menekülésből és éhenhalásból kifolyólag, valójában pedig egy tapodtat sem, végig azok maradnak, akik - elsősorban nagyon szerethetők; van ezenkívül értékelhető tulajdonsága az embernek? S ez van Wilder minden kockájában. Nem az ő találmánya az ember szerethetősége, ő csak a génjeiben hordozza e tapasztalatot. És ettől olyan fene közép-európai ez a hóbelevanc. Szemben a legendáival, ha ő mondja, a galíciai kis zsidó, akkor azzal nem lehet vitatkozni, arra piszkosul mérget lehet venni. Az át van élve rendesen (vö. történelem). És ettől olyan fene egyetemes a közép-európaiság, éppenséggel mint annyi másság. A megveszekedett, megátalkodott és különösen felemelő (khm, éppenséggel van is honnan) hittől.

Van, aki forrón szereti

Van, aki forrón szereti

 

S itt akár abba is hagyhatnánk az egészet, ugyanilyen gátlástalan elragadtatás járna Billy Wildernek, ha ezután fogja magát és elmegy tényleg péknek. Mi akkor lemaradunk ugyan a sok Oscart fialó Legénylakásról (1960), mely ugyancsak a meddig lehet elmenni és a barátság kérdését firtatja - mit barátság, kit is cipel a főnök a jelentéktelen Lemmon garzonjára? A rákövetkező évben kelt Egy, kettő, háromról - Molnár Ferenc, Molnár Ferenc, és tényleg briliáns. Az 1963-as Irma, te édes? meddig lehet elmenni, megint. Már nekünk sem sokáig - hinnénk. Pedig dehogynem! A Sógorom, a zugügyvéd (1966) Walter Matthau és Lemmon ezer párosa közül a legjobb című. Annak a végén, a stadionban két férfi, felőlem legyen két szerencsétlen férfi, amikor körülöttük a világ éppen nem úgy fest, hogy barátokká kéne lenniük, mire jut? Tudják a választ. És ha már megint barátság, van itt egy kései remeklés, a Sherlock Holmes magánélete (1970) - kései egyáltalán? A szentpétervári balett primadonnája elérkezettnek látja az időt a gyerekszülésre, a jócskán betépett Holmes a kiszemelt atya, Tolsztoj öreg, Csajkovszkij, hm, más meg nem ér rá. Holmes úgy látja jónak kibújni a terhes lehetőség elől, hogy megemlíti az ez idő alatt a színpadon balettpatkányokkal hancúrozó Watsont, és céloz az együtt töltött tartalmas órákra. Az éppen talán kánkánban magát produkáló veterán körül pedig lassan vagy túl gyorsan is lecserélődnek az Irinák, Ludmillák Misákra és Fegykákra. Azon túl, hogy gátlástalan és pimasz, lazán zsonglőrködik irodalmi és élettapasztalatbéli közhelyekkel, ismét csak a barátság és az önfeladás határait feszegeti, mint az Alkony sugárútban, ezután elmesél egy egészen más történetet, amikor Viktória királynő legjobb elméi majdnem feltalálták a tengeralattjárót, Holmes szívét pedig megsebzi egy német kémnő. De akkor itt álljunk meg még egy szóra, nettó buzizás ez, van négerezés is a Sógorom, a zugügyvédben - de hol van az a lánglelkű pc-lovag, aki kockáztatná a nevetségessé válást vele szemben -, és ez is a közép-európaiságából jött neki, hogy van az, hogy mi elfelejtettük. Aki megőrzi hitét ennyi vészen át, hogy is lehetne kirekesztő?

A Fedora 1978-ban még egyszer visszanéz az Alkony sugárútra, s jön az utolsó mozielőadás, az 1981-es Haver, haver - itt elhagyjuk Wildert. Nagy szavaink sincsenek már.

Nem lett volna ő, ha nem hagy maga után egy filmes tízparancsolatot, melynek első nyolc passzusa: csak ne untasd felebarátaidat, a kilencedik az, hogy ne prédikálj, a tizedik pedig anyagi természetű. Bár a filmmel egyidős azon törekvés, miszerint pokolba a történetekkel, a történetektől nem látni a valót és így tovább. Lehet, hogy így is van, de tessék mondani, melyik mozikban játsszák ezen éca apostolainak filmjét? És ha rájuk is bukkanunk, megkérdezte már tőlük valaki, hogy mit szólnak Billy Wilderhez? Csodálkoznék, ha lenne rá egy rossz szavuk. Már amit el is hihetünk. A filmkészítés egyik legnagyobb mesélője volt, mérjük akár egy Fellinihez - ahogy lehet a mérnököt a költőhöz.

Figyelmébe ajánljuk

Szól a jazz

Az ún. közrádió, amelyet egy ideje inkább állami rádiónak esik jól nevezni, új csatornát indított. Óvatos szerszámsuhintgatás ez, egyelőre kísérleti adást sugároznak csupán, és a hamarosan induló „rendes” műsorfolyam is online lesz elérhető, a hagyományos éterbe egyelőre nem küldik a projektet.

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.

Puskák és virágok

Egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy a fegyveres erők lázadása és a népi elégedetlenség elsöpörje Portugáliában az évtizedek óta fennálló jobboldali diktatúrát. Azért a demokráciába való átmenet sem volt könnyű.

New York árnyai

Közelednek az önkormányzati választások, és ismét egyre többet hallunk nagyszabású városfejlesztési tervekről. Bődületes deficit ide vagy oda, választási kampányban ez a nóta járja. A jelenlegi főpolgármester első számú kihívója már be is jelentette, mi mindent készül építeni nekünk Budapesten, és országszerte is egyre több szemkápráztató javaslat hangzik el.

Egymás között

Ahogyan a Lázár János szívéhez közel álló geszti Tisza-kastély felújításának határideje csúszik, úgy nőnek a költségek. A már 11 milliárd forintos összegnél járó projekt új, meghívásos közbeszerzései kér­dések sorát vetik fel.

Mit csinál a jobb kéz

Több tízmillió forintot utalt át Ambrózfalva önkormányzatától Csanádalbertire a két falu közös pénzügyese, ám az összeg eltűnt. A hiány a két falu mellett másik kettőt is nehéz helyzetbe hoz, mert közös hivatalt tartanak fönn. A bajban megszólalt a helyi lap is.

Árad a Tisza

Két hónapja lépett elő, mára felforgatta a politikai színteret. Bár sokan vádolják azzal, hogy nincs világos programja, több mindenben markánsan mást állít, mint az ellenzék. Ami biztos: Magyar Péter bennszülöttnek számít abban a kommunikációs térben, amelyben Orbán Viktor is csak jövevény.

„Ez az életem”

A kétszeres Oscar-díjas filmest az újabb művei mellett az olyan korábbi sikereiről is kérdeztük, mint a Veszedelmes viszonyok. Hogyan csapott össze Miloš Formannal, s miért nem lett Alan Rickmanből Valmont? Beszélgettünk Florian Zellerről és arról is, hogy melyik magyar regényből írt volna szívesen forgatókönyvet.

„Könnyű reakciósnak lenni”

  • Harci Andor

Új lemezzel jelentkezik a magyar elektronikus zene egyik legjelentősebb zászlóvivője, az Anima Sound Sys­tem. Az alapító-frontember-mindenessel beszélgettünk.