Film

A hithez a hitelességen át vezet az út. Neveltetés nem számít, sem az, hogy a hittantanár, a plébános úr, netán a rabbi, az imám mit beszél - ha nem sugárzik belőle az ő életének a te életedhez szóló személyes, hiteles, igaz ragyogása, akkor minden prédikáció, példabeszéd és tanítás üres, merev, halott.

Amikor Sztupa és Troché találkoztak Szendvics elvtárssal, az épp a köszörűstől jött a Fő utcán. Özv. Horinkáné kétségkívül jól fen, mondotta, majd betessékelte a fiúkat egy útba eső üzembe, hogy mindjárt meg is mutassa, mit tudnak megélezett kései.

Mélységes mély a Star Trek univerzum kútja, s mélységes mély a Star Trek-rajongó (ismertebb nevén: trekkie) emlékezete. Nélkülük nyerhetetlen minden csata, melyben az Enterprise űrhajóra is szerep hárul; a trekkie-knek tett engedmények nélkül kiátkozásra van ítélve minden megújulási kísérlet.

Megesik, főleg a filmeken, hogy az életükkel elégedetlen családanyák eszméletüket vesztik, hogy rögtön utána a gimiben térjenek magukhoz, kicsivel azelőtt, hogy semmirekellő férjük fiatalkori énjét magukba bolondítanák. Ez valami női dolog lehet.

Egyszer minden hollywoodi üdvöske életében eljön a pillanat, amikor nem egy Bond-lány és nem a Macskanő szerepében kell ugrálnia, hanem inkább a szürke, középkorú egyenruhás bőrébe bújik, hogy nálánál ártatlanabb, szőkébb és fiatalabb tinédzserlányokat mentsen. Így járt Halle Berry is, szerencséjére.

Az olasz mester közel tíz év után forgatott ismét filmet. Kritikánkból kiderül, miért szomorú az Én és te, és miért jó nézni mégis, arról pedig, hogy miért hallható a filmben egy David Bowie-dal olasz verziója, interjúrészletünkben maga a rendező vall.

Semmi túlzás, tényleg a legrövidebb filmek szemléje volt ez - immár tizenötödik alkalommal a nagyvilágban: huszonöt ország közel száz városában. Magyarország öt éve csatlakozott: a Nagyon Rövid Filmek Nemzetközi Fesztiválját idén május 1-5. között tartották az ország hat városában.

Korunk nagy valóságának kedélyes lakóközösségében csetlik-botlik néhány fiatal, néha összegzik érzéseiket face-to-face a kamerába, akárcsak a híres előd, a Szomszédok epizódjainak utolsó kockáin, és kibökik a tanulságot, hogy lám-lám, így élünk. Mégis valami hibádzik: nem így élünk.

Amikor Sztupa és Troché meglátták a lavórt, tudták, hogy cselekedniük kell, ott állt kinn, úgy a negyedik emelet magasságában, az utca felett. Szép lavór volt, régies. Troché már épp belekezdett volna, hogy náluk ilyet használtak gyerekkorában kézmosásra, csinos kis kovácsoltvas tartószerkezetbe kellett belehelyezni, s nem cserélgették minden kézmosás után a vizet, így az kicsit szappanos, kicsit szürkés volt néha.

Enrique Gato első egész estés animációját (saját rövidfilmjét bővítette ki) nézve hazánk romantikaiparosa, Sas Tamás és az ő legutóbbi műve, az S.O.S Love derenghet fel: egy európai direktor a becsvágytól fűtve hihetetlen erőbedobással elkészít egy B kategóriás hollywoodi filmet. A képlet fájdalmas eredményt szül, melynek skizoid voltát találóan jelzi az eltökélt alkotói bizalom a hátborzongatóan sablonos cselekményben, a filléres poénokban és a 3D-ben mint a multiplexközönség ópiumában.

Robert Redfordnak van egy híres intézete, a Sundance Institute, ahol fiatal, ide nekem az oroszlánt is filmeseket képeznek a forgatókönyvírás és rendezés rejtelmeire. Robert Redford is rendez már egy jó ideje, ámde őt mintha meg se érintette volna mindaz a sok invenció, melyet az intézetéből kikerültek az idők során felhalmoztak.

Csak négy hónapja indult a magyar gyártású „dokureality”, de máris dobogós a legnézettebb műsorok között: naponta 1,2 millióan követik. Herman Pétert, az RTL Klub kreatív osztályvezetőjét kérdeztük fiatalságról, futószalagról.

A Canal+ egyik alapítójával a Kísérleti egerek vagyunk? című, magyar mozikban is látható dokujáról beszélgettünk Budapesten.