magyarnarancs.hu: Az Éjjel-nappal Budapest a Berlin Tag und Nacht című német sorozat átvétele, magyarítása. Miért pont erre esett a választás?
Herman Péter: Azért vettük át a Berlin-verziót, mert azt gondoltuk, ha megtehetnénk, ilyet írnánk. Csak éppenséggel nekünk erre másfél év kéne, így ez volt a leggyorsabb megoldás. Olyan szériát akartunk, ami a valósághoz sokkal inkább hasonlít, mint a többi. Ezért választottunk valós helyszíneket, és behoztunk egy új típust a képernyőre: a romkocsmák világát, ami a városunkat már talán nem is csak szubkultúraként jellemzi. Azt gondoltuk, ezt viszont látni kell, és ezzel felfrissítjük a képernyőt, az embereket, a helyzeteket. Jól döntöttünk, mert a jelenlegi sikerek döbbenetesek, és pont arról tanúskodnak, hogy ebben tényleg hiány lehetett.
magyarnarancs.hu: Mennyire kellett a budapesti léthez alakítani a karaktereket, szituációkat?
HP: Nem lehetett mindent egyben átvenni. Úgy építettem fel az egészet, mint egy színházi adaptációt. Például Shakespeare-t is több száz éve játszanak különböző színházakban különböző módon; annak ellenére, hogy a szöveg és a sztori ugyanaz, még Magyarországon belül is nagyon máshogy lehet előadni a Hamletet. Ezt a folyamatot pont ugyanígy képzelem el. A szereplőknek természetesen magyar nevük van, Magyarországon laknak, magyar helyszíneket látunk. A romkocsma pedig egyfajta szimbóluma a mai magyar fiatalságnak. Az is különbség, hogy a németeknél nagyobb a tűréshatár – például ha két leszbikus csókolózik, az sokkal erősebben megjelenhet, míg nálunk csak jelzésszerűen.
| ||
magyarnarancs.hu: A sorozat műfajaként általában a dokurealityt jelölik meg.
HP: Dokurealitynek nevezik, mert mindig kell valami jól hangzó, modern meghatározás. Amatőrökkel forgatni viszont régóta létező koncepció, a filmeseknél is, nézzük például a dogmafilmeket. Vagy a magyar rendezők esetében például Tarr Béla mindig felkér amatőröket is a filmjeihez. Ennek tehát bőven van előzménye, és majdnem mindig ugyanazt a végeredményt hozza, teljesen mindegy, hogy Tarr Béla, Lars von Trier vagy mi csináljuk: sokkal életszerűbb, természetesebb, hétköznapibb jeleneteket. Az amatőr szereplő nem igyekszik megformálni egy karaktert, mert a szükséges karakter ő maga. Ez a munkamódszer a forgatókönyvben úgy tükröződik vissza, hogy nincsenek hagyományos dialógusok, hanem szituációleírások vannak. A szöveg, a dialógusok, a jelenet hossza a szereplőkre van bízva. No meg a rendezőre.
magyarnarancs.hu: Vagyis a koncepció, hogy életközeli legyen a sorozat, nem engedné meg, hogy hivatásos színészekkel dolgozzatok?
HP: Szerintem nem, de ez az én véleményem, és nagyon máshova vezet. Személyes meggyőződésem, hogy Magyarországon nincs film-, illetve képernyőszínész-képzés. Főként színházi képzés van, és ennek köszönhetően rengeteg a borzasztó jó színházi színészünk. De az másik szakma, és az esetek túlnyomó többségében a színészek, miközben nagyon jók a színházban, messze nem ennyire meggyőzőek a képernyőn vagy a filmeken. Így aztán egyszerűen nem éri meg. Az amatőrök jobbak a profiknál egy ilyen típusú sorozat esetén.
magyarnarancs.hu: Hogyan kerestétek a figurákat? Viszonylag tiszta, egysíkú karakterek vannak ugyanis…
HP: Ez a forgatókönyvből is fakad, de az esetek többségében az életben is tiszta karakterek vagyunk mindannyian. Bár az embert ez meglepi, de így van. Természetesen, ha megismerjük egymást, akkor bonyolulttá válik a karakter, de amikor ránézel valakire, akkor egy alappercepciód van, így működünk. Az ilyen típusú történetek, sorozatok ezt használják ki. Persze van az a műfaj, a filmben is, amelyik próbálkozik bonyolult karakterábrázolással, de, mondjuk így: a mainstreamben nincs mód túl árnyaltnak lenni. Primer történetek vannak, minden szereplő szimbolizál egy karaktertípust, a mese szabályai kezdenek működni.
magyarnarancs.hu: A dokurealityket szerinted a szokásosnál erősebben kötik a nézők a valósághoz?
HP: Ebben én nem hiszek, igazából nincs semmiféle kutatás arról, hogy hányan hiszik el ezeket. Ugyanakkor mint alkotó figyelem a kommenteket, visszajelzéseket, és azt látom, hogy az emberek messze túlnyomó többsége tudja, hogy ez fikció. Nem arról szól, hogy ez egy társadalmi becsapás, amit ne tudnának az emberek. Csupán az történik, mint a moziban: amikor a nézők fogyasztják, belehelyezkednek, és erre az időre elfelejtik, hogy fikció.
magyarnarancs.hu: Mennyire szól bele a közönség abba, hogy milyen új karakterek, szituációk legyenek?
HP: Egyelőre sehogy, ahhoz még rövid idő telt el. Hosszú távon biztos lesz változás. Igyekszünk rajta tartani a kezünket a város hangulatának, fiatalságának az ütőerén, aztán hogy sikerül-e, majd kiderül.
magyarnarancs.hu: Kik dolgoznak a forgatókönyvön?
HP: Van egy írócsapatom, akik egyfelől dramaturgként nyúlnak az anyaghoz: a magyarítás meglehetősen mechanikus, de fontos részét végzik. Ami számukra is sokkal izgalmasabb, az az új történetszálak kitalálása, megírása.
magyarnarancs.hu: És hogyan zajlik a gyártás? Minden hétköznap új rész van, ami rendkívül gyors munkát feltételez.
HP: Ez egy üzem. Nehéz erről sok részletet mondani, mert azok csak annyira érdekesek, mint az, hogy miként készül az almalé a gépsoron. Zömmel borzasztó nagy gyártási-logisztikai kérdés. Egy héten öt epizódnak el kell készülni, ez öt órát jelent, ami időmennyiségben is borzasztó. Mindennap van forgatás különböző rendezőkkel, különböző helyszíneken.
magyarnarancs.hu: Sokaktól hallani, hogy jó a várost viszontlátni a képernyőn. Hogyan zajlanak a külső felvételek?
HP: Van egy külön stáb, két kitűnő operatőr, akik minden héten egy napon keresztül csak time-lapse típusú képeket csinálnak. A város ábrázolását nagyon fontosnak tartottuk már az elején, mert bár a történethez nincs köze, hangulati elemként ez teremti meg azt a fajta „de baromi jó hely ez a Budapest”-feelinget. Erről nem esett szó, de nem hiába Éjjel-nappal Budapest a cím: ez az a valami, amire mi borzasztóan büszkék vagyunk, és szeretnénk, hogy aki ezt a sorozatot nézi, az is az legyen. Mert önmarcangolni már jól tudunk, de néha jó azt gondolni, hogy milyen menő ez a város. Ez a sorozat erről szól.
magyarnarancs.hu: Beváltotta a sorozat a hozzá fűzött reményeket? Mit mondanak az adatok?
HP: A legelején a fiatalok körében volt nagyobb a nézettsége, de már a többi korcsoport is belépett: 40 százalék körüli nézettséget csak így lehet elérni. Ez azt bizonyítja, hogy nincs olyan korcsoport, amely ne nézné a sorozatot meglehetősen nagy számban. A népszerűség mellett óhatatlanul akadnak nagyon súlyos kritikák is. Ezen az ember nem akad fenn. De nem foglalkozni a sorozattal, nem végiggondolni, hogy miért van ez a nézettség, mit talált el, butaság. Azt jelenti, hogy az ember nem foglalkozik azzal, ami körbeveszi. Minden jelenségnek oka van, nem pusztán a gonosz média legújabb kábítószeréről van szó, ez összetettebb kérdés.
