tévésmaci

A láthatatlan vízilovak

  • tévésmaci
  • 2013. június 16.

Film

Amikor Sztupa és Troché találkoztak Szendvics elvtárssal, az épp a köszörűstől jött a Fő utcán. Özv. Horinkáné kétségkívül jól fen, mondotta, majd betessékelte a fiúkat egy útba eső üzembe, hogy mindjárt meg is mutassa, mit tudnak megélezett kései.

Magdika garatköszörűs, tette még hozzá, amikor az újságpapírból kicsomagolta az egyenként selyempapírba tekert vágószerszámokat. Úgy mondta ezt a garatköszörűst, mintha valami perdöntő műhelytitok lenne, amit nem tudhatnak, csak a beavatottak. Még a jobb mutatóujját is az ajka elé emelte Szendvics elvtárs, hogy aztán pisszt se róla. Sztupa kérdőn nézett, Troché megvonta a vállát, biztos sokat köszörüli a torkát, azért garat. Szendvics elvtárs meg sem hallotta a gúnyos megjegyzést, már csak a kések érdekelték; leheletvékony, láthatóan nagyon finom szarvasbőrt húzott többször végig a legkeskenyebb pengén, s közben, mintha csak magának beszélne, mint papmalom, szűrte a szavakat. Ez itt Kenyérbemászó elvtárs, mindjárt magáévá teszi Buci kartársnőt. A polcról előre csomagolt, szeletelt kenyeret vett le, s nekilátott az eleve vékony szeleteket kettévágni. Ügyesen csinálta, a kés valóban élesnek mutatkozott, szinte akadálytalanul haladt előre. Most elkapom Kenyérrekenhető elvtársnőt, s egy másik, lekerekített pengéjű késsel teavajat hordott fel a metszett felületre. Vajas kenyér, vaz, bukott ki Trochéból, mire Szendvics elvtárs sonkát rántott, és a kenyérre dobta egy gyors mozdulattal. Most már nem az, vagy mégis - mosolygott Szendvics et. Nálunk Szverdlovszkban erre mondják, hogy butterbróti, és már nevetett. Németül csak vajas kenyér, felénk bőségszenya vagy ízfalatkák. Megkenem a másik felét is, de oda már nem jó a teavaj, finomra passzírozott lencsét kíván. Vörös a lencse, a haja miatt, Lencse elvtársnő a nyelezőből, felviszem, így. Hát Tovaris Sajt hol maradt, rikoltott Szendvics elvtárs, mire Sztupa összerezzent. Sajt Petár, az ellenállásból. Ja, a könnyebb ellenállásból. Hirtelen megszólalt egy csengő, a tévéműsor kezdetét jelezte. Retek - süvöltött a távozók után Szendvics elvtárs.

Pénteken (17-én) a Film+ este kilenckor tűzi műsorára a Gyorsabb a halálnál című westernt, mint az esti westernverseny biztos esélyesét, bár tudok olyanokról is, akik a Film Mánián ugyanekkor induló Bosszú El Pasóbanra tettek egy kisebb összeget. Én is teszek a westernre. Engem a mondott Mánián később, éjfél előtt pályára lépő 1984-es svéd-angol thriller, A középjátékos érdekel valamelyest, amiből persze kicsinyt levesz, hogy Dennis Hopper is kavar benne Lena Endre és Herskó János oldalán.

Szombaton éjjel az m1-en, ékes bizonyságául annak, hogy a legjobb filmeket a míves lektűrökből lehet csinálni, megnézzük újra Bernardo Bertolucci főművét, Az oltalmazó eget, a neves főszereplők mellett az egészen kitűnő Timothy Spall-lal.

Vasárnap este számlálóbiztosok járják be az országot, s kikérdeznek mindenkit, hányadszor látja A remény rabjait, most épp 23.40-től az m1-en. A helyes választ adók közt zihuatanejói társasutazást sorsolnak ki. Volt, aki este kilenckor Valahol Európában tartózkodott a Duna Tv segítségével. Hogy juttatták Európába, innen? - az rejtély. Mindegy, végül remek éjszakai szórakozás lett nekik eldönteni, hogy most akkor mennyire túlértékelt darab ez, rongyos régi, vagy mégis jó.

Hétfőn jön Spike Lee barátocskánk, konkrétan este nyolckor a Cinemaxra, busszal, mert Ha megy a busz, akkor nincs mese, izzad a sofőr. A heti majom nyilván éjjel ugrik a vízbe, amikor a kilencvenes években kidőlt nagy szovjet masztodon, Szergej Bondarcsuk 2006-os, síron túli Csendes Donja száguld, vágtat vadul a szobánkon és a Filmbox Extra 1-en át, fél tizenkettő után. A mű angol, Rupert Everett adja benne Grigorijt, az asszonyszöktető kozákot, ugyan, ugyan.

Szerdán egy laza kis Tom Jones este nyolckor az MGM-en a lektűrös tétel cáfolatára: remekműből remekmű.

Csütörtökön a Belmondóval elraboljuk a NATO teljes költségvetését: Nagy zsákmány 1969-ből a Film+2-n, este kilenctől. Tévézni oly snassz.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.