A magyar filmkultúrát nem milliárdos plakátkampányok mentik meg

Film

Pénteken konferenciát tartottak a mozgóképkultúra értékeinek megőrzéséről, továbbadásáról. A Francia Intézetben, természetesen. És a remek kezdeményezések is külföldi példák voltak. Természetesen.

Képzeljünk el egy 8 éves gyereket, aki – mint a legtöbb 8 éves – hevesen érdeklődik a mozgóképek iránt. Ezt az elképzelt gyereket a szülei ne a már unásig ismert Hadtörténeti Múzeumba vagy egy parkba vigyék egy ilyen szép nyári napon, hanem mondjuk a SZEM-be. A SZEM egy hipermodern, futurisztikus, nagy fehér épület, aminek az üvegajtaján belépve a gyerek kezébe nyomnak egy iPadet és egy fülhallgatót. Ha ráirányítja az iPadet az épület különböző részeire, a képernyőn megelevenednek a filmtörténet emlékezetes alakjai, jelenetei. A gyerek bejárja a gondosan szelektált kultfilmeket és klasszikusokat vetítő mozitermekkel, gigantikus kiállítótérrel, étteremmel, kávézóval, workshopszobával, könyvtárral, plakát- és DVD-bolttal rendelkező hipermodern épületet, miközben az iPad képernyőjén látható műsor a filmtörténetben barangol a Lumière fivérektől a Star Warsig. Ha ezzel végzett, a gyereket egy játék várja az interaktív vetítőfalnál, egy másik szobában pedig a kihelyezett számítógépekkel rövid stopmotion-animációt készít, ebéd után kap egy Buster Keaton-DVD-t ajándékba, majd arra kéri szüleit, hogy menjenek be az épp tegnap nyílt Kubrick-kiállításra. Persze, fogalma sincs, ki az a Kubrick, de abból indul ki, hogy nem lehet sokkal rosszabb, mint az, amit az iPaden látott. A szülők bölcsen lebeszélik Kubrickról, de a családi nyugalom érdekében ígéretet kell tenniük, hogy rövidesen visszatérnek a SZEM-be.

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Fotó: MTI

 

Mindez valóság: ilyen filmintézet – a SZEM (EYE, de ne úgy ejtsük, ahogyan egy vezető beosztású MaNDA-alkalmazott, miszerint „eje”), tényleg létezik. Következésképpen gyerekek sokasága nyomja végig nagyjából a fent leírt programot – Amszterdamban. Ezek a gyerekek élményeik hatására szerintem lényegesen közelebb kerülnek az európai filmkultúrához, mint amennyit Andy Vajna valaha képes lesz elérni.

Pedig ilyen jellegű szolgáltatások kellenének a magyar filmkultúra értékeinek megőrzése és a magyar filmeket látogató potenciális közönség megszólítása, kinevelése érdekében. A filmügyi biztos az alátett milliárdokból bármennyit különít is el plakátkampányokra vagy a magyar filmet népszerűsítő reklámokra (javítandó a kínosan alakuló nézőszámokat), mindennek nem lesz hatása, ha egyszer a magyar mozgókép-emlékezet, a filmkultúra egésze – a kisfilmektől a szakkönyveken és az oktatáson át az extrás DVD-kiadásokig – igazából egyetlen döntéshozót sem érdekel.

A közönyre jó példa, hogy a pénteken a Francia Intézetben Értékmegőrzés és közönségépítés címmel tartott, az európai filmintézetek stratégiáiról szóló nemzetközi konferenciát egy fiatal forgatókönyvíró-rendező, Kerékgyártó Yvonne szervezte meg, önszorgalomból. A szimpatikus kezdeményezés épp ezért egyvalamire jól rávilágított: miközben Európában számos pozitív példa mutatja, hogyan célszerű fenntartható és a nagyközönség számára is releváns módon ápolni a nemzeti filmkultúrát – Emilie Cauquy a La Cinemathèque Française-ról, Massimo Benvegnu az EYE Film Institute Netherlands-ről beszélt –, ez az ügy nálunk pár lelkes filmkészítőn, filmkritikuson vagy filmgeeken kívül jóformán senkit nem érdekel.

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet főigazgatója, Lovas Lajos például el sem jött, a jelen lévő Fejes Katalin megbízott filmarchívumi főigazgató-helyettes alig tudott hozzátenni valamit a párbeszédhez, igaz, azzal azért elbüszkélkedett, hogy a MandaTéka szolgáltatásuknak köszönhetően az érdeklődők 450-szer megtekintették online a Macskafogót (mintegy ötszáz forintért).

Az igazi és megbocsáthatatlan bűn az, hogy sehol nincs a rendszerben átfogó elképzelés arra, hogyan kellene a magyar filmek archiválásának, az archívum kezelésének, a filmek digitális felújításának, a tárgyi emlékek őrzésének és múzeumi bemutatásának, filmes kiadványok készítésének, a filmtörténeti kutatásnak és a nemzetközi jelenlét növelésének feladatait összehangoltan megvalósítani. Röviden: hogyan kellene profi módon reprezentálni és láthatóvá tenni a nemzeti filmkultúrát – amit a holland és francia intézmények tesznek úgy, hogy közben a jövőre, a gyerekekre is gondolnak. Persze, ne hallgassuk el, hogy tízszer annyi munkatárs és sokszor akkora anyagi forrás áll rendelkezésükre, mint amennyivel a MaNDA számolhat.

A helyzet tehát az, hogy miközben a filmügyi kormánybiztos a rábízott milliárdokból újraszervezte a magyar filmgyártást, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet Budakeszi úti épületéről potyognak lefelé a tégladarabok — ezt a MaNDA (a rövidített névben a Filmintézet már nem is szerepel) egyik munkatársa mondta a beszélgetésen. Arról is beszéltek az intézmény munkatársai, hogy a MaNDA nem épp a virágkorát éli: rég megszűnt a tudományos kutatócsoport, nincs nyomtatott folyóiratuk (az online Filmkultúra magazint, attól tartunk, nem látogatják sokan), nemrég pedig nagykörúti vetítőhelyüket, az Örökmozgót is elvesztették; két hónapja a volt Vörösmarty mozi helyén nyílt kulturális központban, a Premier Kultcaféban kaptak egy vásznat. A MaNDA-s programszervezők, élükön Teszler Tamással, lelkesek – a gond az, hogy forrás már nem nagyon maradt a filmklubsorozatok, különleges vetítések népszerűsítésére, reklámozására.

Az elvárható funkciónak akkor felelhetne meg, ha a digitalizációs program során háttérbe szorult Filmintézet kapna egy olyan épületet, amiben van moziterem, állandó és időszaki kiállítótér, könyvtár, esetleg kávézó; így láthatóbbá válna a nagyközönség számára is a tevékenységük, ezzel együtt pedig a magyar filmes örökség – ebben egyet is értettek a konferencia résztvevői. Volt, aki ezt az ideális filmintézetet az Urániában, mások a jó ideje üresen álló Bálnában képzelték el, de felmerült a beszélgetésen az is, hogy miért nem jutott eszébe senkinek a Ligetbe tenni egy Filmmúzeumot a Liget projekt részeként? Ha a fotósok és az építészek majdnem kaptak egy múzeumépületet, a filmeseknek ehhez miért volt kevés a lobbierejük? Válaszok nincsenek; és ahogyan azt a MaNDA elmúlt pár éves története is mutatja, az ilyesfajta fejlesztéshez egyfelől a szakértelem, másfelől a politikai akarat hiányzik.

A gyerekekre azért a MaNDA is gondol. Néhány hét múlva adják át az ózdi kohászati művek Fúvógépházában kialakított Nemzeti Filmtörténeti Élményparkot, ahol a látogatók többek között egy díszlettankot is megcsodálhatnak, a csarnok hosszában végigfutó, zöld háttér előtt kifeszített drótkötélpályáról nem is beszélve. Lovas korábban elmondta, hogy szerinte az élménypark úgy fellendíti majd Ózd turizmusát, hogy új szállodákat is kell építeni. Fejes Katalin ehhez most hozzátette: a gyerekek jelmezeket is magukra vehetnek, mint egy „filmes karaokéban”.

A konferencia szervezői Havas Ágnest, a Filmalap vezérigazgatóját kérték föl az esemény megnyitására. Biztos vagyok benne, hogy Havas értette e gesztus iróniáját, mert húsz perccel rövid beszéde után inkább otthagyta a rendezvényt.

Neked ajánljuk