Animációs film

A dzsungel könyve

  • - kg -
  • 2016. május 28.

Film

Hová züllött ez a világ, hogy már egy jót fanyalogni sem lehet A dzsungel könyve újbóli feldisneysítésén! Meg lehet próbálni, persze, mert ott azért még nem tartunk, hogy ne lehetne szétokoskodni a kicsi Maugli effektekkel körített kalandjait.

false

Ott van például ez a Kipling nevű pasas, valami íróféle, egyesek szerint Maugli az ő találmánya és nem Walté, mások meg azzal jönnek, hogy Kipling történetei felől nézve, hát bizony, hagy némi kívánnivalót maga után, amit a Disney művelt dzsungel és könyv címszó alatt (először ’67-ben, ceruzával estek neki a történeteknek). Szóval, előbányászhatók érvek, melyek mentén a vadiúj próbálkozás is elvérezhet, joggal állítható például, hogy az állatok nem adnak ki emberi hangot, a medvék nem dalolnak, és még senki sem látott olyan kígyót, amely Scarlett Johansson hangján sziszegett volna, és igen, ezek jogos felvetések, fel is lehet húzni erre valami kis elmarasztalásfélét, ám ez sajnálatos módon kevés az igazi, mélyen átérzett fanyalgáshoz. Főleg azért kevés, mert A dzsungel könyve új változata majdhogynem tökéletes meskete; a szív és a digitális effektek egyensúlya, az énekszámok és a prózai aranyköpések kellemes aránya, valamint az állat-állat és ember-állat akciók pazar együttese révén valami egészen élvezhető produktum született a nagyvállalati tutiramenés egyébként undok és cinikus kategóriájában. Pedig minden adott volt egy kiadós fanyalgáshoz, de jött ez a Jon Favreau nevű pasas (valami rendező, aki olykor színészkedik is), és e kis örömtől is megfosztattunk!

A Fórum Hungary filmje

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.