Magyar Narancs: Két filmmel ezelőtt a nemzetközi piacon egyike voltál a „bátran kísérletező, fiatal kelet-európai filmes” kasztnak, azoknak, akikkel egy nagy sztár is szívesen dolgozik. Ez a sztár a te esetedben Eva Green volt, akivel a Wombot forgattad. Megvan még ez a címke?
Fliegauf Bence: Szerintem igen. Gyakran kapok karriertanácsokat. Sokan mondják, hogy próbáljam egy kicsit ugyanazt csinálni. Lehetett volna még két-három Wombot, négy-öt Csak a szelet csinálni. Befogadóként én is nagyon szeretem az ilyen brandeket: ha Lynch, akkor lakjanak emberek a radiátorban, ha Márquez, akkor nyelje el a kerti sár a teheneket. Alkotóként az ilyen típusú bútortologatás már nem annyira érdekel.
MN: A Liliom ösvény is megvalósítható lett volna nagy költségvetéssel, nagy sztárral?
FB: Ez egy intim film, próbáltuk a lehető legkisebben tartani a produkciót. Lett volna külföldi partner, sőt az én produceri aktivitásom abban merült ki, hogy létrehoztam egy lehetséges francia–magyar koprodukciót. A CNC-ből, a francia filmalapból kellett visszaszívni a már beadott projektet, mert nem lett volna idő megcsinálni a koprodukcióval járó bonyolult papírmunkát. Minél nagyobb a költségvetés, annál több a meeting, a fapados repkedés, a felesleges kapucsínózás félhülyékkel vagy épp intelligens emberekkel, akikkel más körülmények között lenne érdemes találkozni.
| ||
MN: Volt egy filmterved, egy európai fantasy, a Tündérkör. Sok kapucsínó elfolyhatott, mert ez még európai viszonyok között is rengeteg pénzbe, több tízmillió euróba került volna. Ha összejön, mit játszott volna Harry Dean Stanton és Beth Gibbons, a Portishead énekesnője?
FB: Stanton egy ősöreg szerzetest alakított volna, egy kihalt rend utolsó élő tagját, akit fogságba ejtett a félig összedőlt kolostor. A pincében élő, beszélő gombákkal táplálkozik. Beth Gibbons a főhős anyja lett volna, afféle balladai Ágnes asszony.
MN: Négy év telt el a Csak a szél bemutatása óta. Követed az amatőr szereplők, például Sárkány Lajos sorsát? Volt, aki ki tudott törni a mélyszegénységből?
FB: Nem tört ki senki. A kasztok nagyon merevek ebben a térségben. Csodaszámba megy, ha valaki átverekedi magát az egyikből a másikba. Sárkány Lajossal nem tudom, mi van. A többiek jól vannak. Látom őket a Facebookon.
MN: A Csak a szél berlini bemutatóján a politika megpróbált rátelepedni a filmre; Balog Zoltán államtitkársága felvilágosító röpiratokat terjesztett a romagyilkosságok hátteréről a sajtótájékoztatón. Azóta kerültél kapcsolatba a nagypolitikával?
FB: Nem, én most nem vagyok érdekes.
MN: Úgy látszik, a magyar filmrendezőket rendre rosszul idézik a német lapok. Tarr Béla a Tagesspiegeltől, Nemes Jeles László a Jüdische Allgemeinétől határolódott el egy-egy interjú kapcsán. Ez valami magyar átok?
FB: Gyakran adok német interjút. Próbálok ilyenkor kimérten fogalmazni, nagyon vigyázni. Létezik a német liberális bulvármédiának egy teljesen hisztérikus ága, őket nem érdeklik az árnyalatok. Szerintem mindez részben Németország történelmi szerepéből fakad. A németek sokszor hisztérikusak a demokráciával kapcsolatban, eltúloznak dolgokat. De baj ez? Szerintem nem. Mindenki jobban örül, ha Németország inkább nagyobbat üt a gongra, ha úgy látja, hogy veszélyben a demokrácia.
MN: Ha kérdeznek Magyarországról a külföldi kollégák – mondjuk, a menekültekkel folytatott embertelen bánásmódról vagy a mindent elemésztő korrupcióról – mit szoktál mondani nekik?
FB: A filmeseket inkább Andy Vajna tevékenysége foglalkoztatja. What’s this Rambo guy doin’ in the Hungarian film industry? – ilyesmiket szoktak kérdezni. Hogy egyablakos rendszer alakult ki, azt valós problémának érzem, nemcsak a filmszakmában, hanem egész Magyarországon. Az, hogy milyen ez az ablak, az már árnyaltabb kérdés. Itt van például a Saul fia; ma már bármennyire hihetetlen, se Németországban, se Franciaországban nem kapott egyetlen eurocent támogatást sem. Kizárólag filmalapos pénzből készült. Az is árulkodó, hogy annak ellenére, hogy Vajna nagyon rossz filmnek tartja a Csak a szelet, mégis kiküldték anno az Oscarra. Ez is bonyolultabb, mint aminek látszik. Ja, és cenzúra sincs, viszont a rendezői prostituálódás része, hogy a legtöbben a lájtosabb filmterveiket veszik most elő. Tudod, miért? Mert most ezt kérik. Azt mondják, hogy most meg kell szólítani a közönséget, és erre az addig hardcore, kísérletező filmrendezők előállnak a hortobágyi westernnel, a családi kutyahorrorral, a Toldival, az időhurkokkal és még sorolhatnám. Nincs ebben szerintem se cinizmus, se szervilitás, inkább csak az, hogy kicsit kevésbé vagyunk szuverének, mint gondoljuk. Van erre egy fenyegetőbb szó is: az öncenzúra. Amúgy a Liliom ösvény is sokkal könnyedebb valami volt az elején. Csak útközben borult be ennyire.
