Film

A majmok bolygója – Háború

  • - kg -
  • 2017. augusztus 20.

Film

Nálunk nincs antimajomizmus, de igény az lenne rá. Azok az idők rég elmúltak, amikor az emberek még ennyivel akarták elütni majomellenességüket: azóta, hogy a majmok levetették rabigájukat, és kimagaslóan értelmes vezérük, Caesar vezetésével fellázadtak, a majom legjobb barátja a majom, az emberé az ember – átjárás nincs, a kutyákról ebben a sorozatban nem esik szó. Az, hogy az utóbbi évek legemberségesebb és legnagyszerűbb hollywoodi hősét egy majom alakjában sikerült megteremteni, az irónia szép példája, de Caesarban, a majmok vezéré­ben nincs semmi ironikus. Hiába tettek mellé kötelező komikusi oldalmotorosként egy ügyefogyott almajmot, Caesar, vagyis az Andy Serkis mimikájával és mozgásával előállított digitális trükk úgy tud nézni, hogy nincs az a hús-vér színész, aki drámaibban csinálná. Ez a csodálatos majom úgy ragyog ki a hollywoodi mezőnyből, hogy a szakmabeli nem majmok akár le is húzhatnák a rolót. Az emberanya szülte színészeknek az sem jó hír, hogy Caesar egy egészen megrázó hőstörténetben hol John Wayne-ként, hol Steve McQueenként, hol szőrös megváltóként vezeti népét egy szebb jövő felé, a tökéletesen megmunkált hősalakhoz tehát méltó elbeszélést sikerült találni. Caesarhoz képest Woody Harrelson is igyekvő elsőbálozónak tűnik csupán, pedig igazán hálás szerepben láthatjuk: az Apokalipszis most Brandóját kell hoznia némileg soványabb kiadásban. De hiába a profin előadott katonás őrület, a show és az együttérzés minden pillanatban a majmoké. Most már jöhetnek a kutyák is, ideje, hogy Lassie is hazatérjen.

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.