A nekem tetsző szupererő - Leos Carax filmrendező

Film

A Rossz vér és A Pont-Neuf szerelmesei rendezője visszatért, de semmit sem szelídült. A Holy Motorst, mely 13 év után az első filmje, személyesen kísérte el Budapestre. A Cirko-Gejzírben beszélgettünk Kylie Minogue-ról, a rock and rollról és a felhőkön dugásról.

Magyar Narancs: Mielőtt filmes lett, a rock'n'roll életformát preferálta. Játszik még gitáron?

Leos Carax: Egy nagyon rossz bandában nagyon rosszul gitároztam - és még énekeltem is hozzá. Azt is nagyon rosszul. Majmoltuk a hetvenes évek menőbb arcait, főleg Iggy Popot és David Bowie-t. De abban a pillanatban, hogy elkezdtem filmezni, felhagytam a zenéléssel. Ma egy tangóharmonika tulajdonosa vagyok, amit a Holy Motors kedvéért szereztem be. Az elektromos gitár a múlté.

MN: Kylie Minogue viszont még mindig a könnyűzenei életformát preferálja, de színészi tapasztalatai - leszámítva a Street Fighter című Jean-Claude Van Damme-filmet - csekélyek. Próbált vele, mielőtt szerepet adott neki a Holy Motorsban?

LC: Soha semmilyen körülmények között nem próbálok a színészeimmel. Kylie Minogue-ban, akire Claire Denis hívta fel a figyelmemet, mert korábban nem ismertem, ugyanannyi bizodalmam volt, mint saját magamban.

MN: Minogue egy komplett musicaljelenetet ad elő a filmben. Sosem akart valódi musicalt rendezni?

LC: Gondoltam már rá. De sokkal többre nem jutottam. Valami teljesen újat csinálni, és megtalálni hozzá a megfelelő zeneszerzőt - itt aztán el is vérzett a dolog. 13 éve csináltam egy filmet, Pola X volt a címe. Scott Walker volt a zeneszerzője. Sokat morfondíroztunk egy közös musical lehetőségén, de sokra nem jutottunk. Volt egyszer egy Iggy Poppal közös projektem is, abból se lett semmi. Vanessa Paradis játszott volna benne. Egy lányt két férfi közt: Iggy Pop és David Bowie alakították volna a férfiakat. Arról szólt volna, hogy mi történt a rockkal, hogyan lett az őszinte, primitív kezdetekből az a semmi, amit ma rocknak hívnak. Ugyanezt az utat járta be a mozgókép is.

MN: És a szuperhősös filmje, melyről mostanában többször is szót ejtett, milyen lenne?


Fotó: Sióréti Gábor

LC: Gyerekkoromban faltam a Marvel-képregényeket, a Pókembert, a Daredevilt és a többieket. A fő gondom az, hogy nagyon nehéz valami igazán izgalmas szuperhős-tulajdonságot kitalálni. Az egyik bivalyerős, a másik repülni tud - nagy ügy! Ha szuperhősfilmet csinálnék, én bizony nagyon komolyan venném a szuperhős szupererejét. Hogyan jön rá, hogy szuperereje van? Hogyan tanulja meg használni? A legtöbb ilyen film tíz perc alatt letudja ezeket, és jön a két óra akció. Engem ez nem érdekel. Alig látod például, hogy repülnek. Én egy egész filmet el tudnék képzelni a felhők fölött. Ott aztán nyugodtan harcolhatnának, dughatnának, szórakozhatnának, ha már úgyis tudnak repülni! De még nem találtam meg a nekem tetsző szupererőt.

MN: Lehet, hogy nemzetközileg elismert filmrendező, de régóta szálka honfitársai, a franciák szemében. Honnan ez az ellenszenv?

LC: Elég korán kezdtem a filmkészítést, és fiatalon elmulasztottam szóba állni a sajtóval. Idővel a filmjeim egyre nagyobbak, egyre költségesebbek lettek; ez különösen a harmadik filmemre, A Pont-Neuf szerelmeseire igaz, ami épp a gigantikus túlköltekezések miatt vált hírhedtté. Megépíttettem a Pont-Neuf majdnem hű mását, az sok pénzt vitt el. Ma már nem engedhetném meg magamnak, de akkor elég jó volt az alkupozícióm. A baj az volt, hogy igazából akkor sem engedhettem volna meg magamnak, mégis megcsináltam. Az újságírók kapva kaptak az alkalmon, és megindult a sárdobálás. Ekkor határoztam úgy, hogy francia újságíróknak többé nem adok interjút. Ma is csak e-mailen vagyok hajlandó szóba állni velük. A Pont-Neuf egyébként csúnyán megbukott. Ennél nagyobbat csak a következő filmem, a Pola X bukott. Az általános konszenzus az volt Franciaországban, hogy valami más szakmát kéne választanom. A szakma pedig csak helyeselt, senki nem akart ezek után pénzt adni.

MN: A Pont-Neuf szerelmesei és a Pola X között 9 év telt el. Arra a kérdésre, hogy mit csinált, azt felelte: megjártam a poklot. Mit értett ez alatt?

LC: Túlságosan is személyes dolgok ezek, hagyjuk!

MN: A Pola X és a Holy Motors közt 13 év telt el. Újabb pokoljárás?

LC: Ugyanabban a pokolban. De voltak örömteli pillanatok is. Voltak filmes próbálkozásaim, utazgattam, megtaláltam a szerelmet, gyermekem született, írtam. Effélék.

MN: Filmkritikusként kezdte, a Cahiers du Cinemánál, de hamar eltanácsolták. Mi történt?

LC: Véletlenül kerültem a laphoz. Az első munkám során Dél-Franciaországból, egy fesztiválról kellett tudósítanom. Itt találkoztam például Marguerite Duras-val, jókat beszélgettünk. Valami ágrólszakadt, furcsa szerzet lehettem a szemében; annyira szakadt voltam, hogy felajánlotta, megvarrja a ruhámat. Emlékszem, kritikusként írtam egy Stallone-filmről is, az Édenkert a sikátorban volt az. Pozitív hangú kritika volt, ez talán az egyetlen jó Stallone-film.

MN: De miért tanácsolták el a laptól?

LC: Mert írtam egy cikket, amiben elmarasztalóan írtam a lapról. Kritizáltam a fő csapásirányt. Természetesen nem hozták le, engem meg kirúgtak. Én akartam így, nem akartam többet filmkritikus lenni.

A Holy Motors c. filmről írott kritikánk itt olvasható.

Neked ajánljuk